Sajtóhírek

Janukovics-meghívás Sólyomnak

2010/03/19 - Viktor Janukovics ukrán államfő tegnap telefonon hívta fel Sólyom Lászlót, s köszönte meg magyar partnerének, hogy személyesen is részt vett a február 25-i hivatalos beiktatási ceremóniáján Kijevben. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs főosztályvezetője telefonon arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy Viktor Janukovics hivatalos ukrajnai látogatásra hívta meg a magyar államfőt. Ugyanakkor annak időpontjáról, tartalmáról egyelőre még semmit nem lehet tudni, a konkrét programegyeztetés a külügyminisztériumok feladata lesz. Megtudtuk azt is, a két szomszédos ország elnöke telefonbeszélgetésük során megvitatta, miként lehetne a lehető legjobban összehangolni az árvízvédelmi előkészületeket, figyelembe véve a közelgő tavaszi áradásveszélyt. Kumin Ferenc kérdésünkre válaszolva elmondta, ezúttal nem kerültek szóba a kárpátaljai magyar közösséget érintő ügyek. További tájékoztatásért felhívtuk az ukrán elnöki hivatal kommunikációs főosztályát is, ám ott semmiféle felvilágosítással nem tudtak szolgálni. Azt ígérték, az államfő hivatalos honlapján adnak hírt a Janukovics–Sólyom telefonbeszélgetésről, de csak később. D. Gy.

Miért engedte Isten?

2010/03/12 -   Húsz év alatt megnégyszereződtek a természeti katasztrófák a Földön. A csapások váratlanul jönnek, felkészülni rájuk szinte lehetetlen. Idén csak a földrengések több mint százezer áldozatot követeltek. Megmozdult a föld Haitin, Chilében, Törökországban. Református lelkipásztorokat kértünk, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolatikat, miért hagyja Isten a nagy katasztrófákat, a vétlen áldozatokat. Nemcsak elgondolkodtató válaszok, hanem érdekes kérdések is születtek.               Ébresztő a szerencsétlenségen át Végh Tamás református lelkipásztor: A második világháború idején történt Afrikában. Gabonban, az Ogove folyó partján állt egy édesanya és kis kendőjével integetett a hajó után, amelyen a többi fiatallal együtt fiát is vitték a háborúba. Szívét mardosta a kétség, talán soha többé nem látja már a fiát. Megállt mellette Albert Schweitzer, az orvos-lelkipásztor. A síró asszonynak egy szót sem szólt. Egyszer csak könnyezni kezdett ő is. Felnézett az asszony és abba hagyva a sírást, ezt kérdezte: - Nagy Doktor, te sírsz? - Igen, sírt. Mert átélte, hogy ebben a helyzetben semmit sem tud mondani, mert a szavak most elégtelenek. Ez a történet jutott eszembe először, amikor a fenti kérdést megkaptam. Egy ilyen szörnyű kiszolgáltatott helyzetben először eltűnnek a szavak. De jó lenne, ha megerednének a könnyeink. - De olyan nyomorúságunk és önzésünk, hogy a messzeség miatt és hogy nem bennünket érint a baj, elméletileg együtt érzünk, de nagyon nehezen jutunk el a könnyezésig. Olyan szörnyűség az is, hogy ha nem is egyszerre ilyen méretekben, de az emberi szenvedés belepi a földet. Iszonyú a távolság a gazdagok és szegények között. A gazdagok ímmel-ámmal segítgetnek, de nincs igazi program, hogy felemeljék a szegény népeket. Még az éhhalál problémája sincs megoldva. A következő, ami eszembe jut, Jézus szava: "Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt,mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el." (Lukács 13,4–5). Minden ilyen szerencsétlenség figyelmeztetés is mindnyájunknak, hogy ha bennünket ér váratlan halál, készen vagyunk-e, Krisztusban vagyunk-e? Visszatérek még egyszer az emberi felelőtlenségre. Ugyan a földrengés esetén mondhatjuk a legkevésbé, hogy az a közöny, amely a földünk légkörének, egész valójának a pusztulását, a természeti katasztrófák megszaporodásának lehetőségeit semmibe veszi, nagy bajokat hoz még ránk. Állítólag a legmelegebb sarkvidéken már a talaj is rákosodik, jeleznek a tudósok, de mit törődnek ezzel a "hasznot minden áron" jelszavú csoportok, emberek. Ha nem állunk meg időben és nem rendezzük sorainkat, szaporodnak a súlyos természeti szerencsétlenségek. Akkor ne mondjuk, hogy Isten hogy engedheti? Amikor Őt semmibe veszi az emberiség nagy része, nem igazodik a védelmünkre adott igékhez, előidézője nagy bajoknak, s amikor azok bekövetkeznek, rázzák a kezüket az ég felé, ez így nem korrekt. A következő ige akkor hangzott, amikor Jézus tanítványai egy vakon születettet láttak és megkérdezték: "Mester, ki vétkezett: ez, vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalókká legyenek rajta Isten cselekedetei." (János 9,2–3). - Hogy lesznek nyilvánvalókká Isten cselekedetei a haiti szerencsétlenségben szenvedőkön? Úgy, hogy azok, akik tehetünk valamit, megmozdulunk. Jó volt olvasni, hogy a holland nép már befogadott több száz gyermeket... ahogyan az első világháború után történt a magyar gyermekekkel, őket is a holland családok vették pártfogásba. Hogy lehet az, hogy a Dunántúl nagyságú kicsi ország előbb lép, mint a nagyok? Nem tudjuk, miért történt. Azt sem, hogy miért ott és miért most? De egyet tudunk: Isten ezen a szerencsétlenségen át is ébreszti az emberiséget. Csak ha meghalljuk ébresztő szavát és engedelmeskedünk, Őrá figyelve őrizzük bolygónkat, vesszük szeretetünkbe-védelmünkbe a másik embert, remélhetjük, hogy nem a pusztulás, hanem az élet bontakozik ki körülöttünk kisebb és nagyobb körben egyaránt. Mondhatja valaki, no ez a lelkész is megtanult mellébeszélni. Nem a kérdésre válaszolt. Valóban nem tudok direkt választ adni, de úgy gondolom,hogy érdemes ezen a válaszon is eltűnődni.   Ember vigyázz! Fodorné Mészáros Klára református lelkipásztor: Miért engedi Isten, hogy ilyen szörnyűség történjen, miért engedi azt, hogy ennyi ember áldozatul essen egy természeti katasztrófának? Sokan feltették már ezt a kérdést a történelem folyamán. Gondoljunk a 20. század nagy katasztrófáira, a két világháborúra és az azt követő évtizedekre, amikor ártatlan emberek milliói estek áldozatul különféle nagyhatalmi törekvéseknek. Vagy gondoljunk a közelmúlt megdöbbentő terrortámadására 2001. szeptember 11-ére, amikor a híres baptista prédikátor Billy Graham lányától az egyik riporter azt kérdezte: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi történjen? Az akkori válasz lényege az volt, hogy mindez azért történt, mert mi is sok mindent engedünk, hogy megtörténjen az életünkben. A rosszul értelmezett szabadságra hivatkozva kizárjuk Istent az életünkből, nem kérjük ki fontos döntéseink előtt az Ő véleményét, nem figyelünk szavára és nem az Ő törvényei szerint élünk. Embervoltunk esendőségét nagyon szemléletesen elénk adja Weöres Sándor „Protohomo” című versében: „Az ember még nem ember, csak hadonászó, veszélyes kamasz. Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja mélyéig önmagát, s a benső világosságból környezetére sugarat bocsát.” Amikor az ember Isten helyébe képzeli magát és úgy gondolja, hogy a lehetősége és hatalma korlátlan, hogy bármit megtehet büntetlenül, akkor az Úristen egyszer csak megálljt parancsol: ember vigyázz! Emlékezzél meg arról, hogy mi a te feladatod, amit Alkotódtól kaptál. Az, hogy jó sáfárként óvd és védd ezt a világot, mert a Teremtő munkatársa vagy az alkotásban. Nem kizsákmányolója mindannak, amit Tőle kaptál, hanem gazdája. Nem csak önmagadért tartozol felelősséggel, hanem a rádbízottakért is: környezetedért és embertársadért. Az Úristen sok mindent megenged, hogy bekövetkezzen, de nem Ő az okozója a rossznak. Isten maga a jóság és a szeretet. Ezt a világot és benne az embert szeretetből alkotta meg. A maga képmására teremtette: az ember autonóm lény, szabadon dönthet sorsáról. Isten azonban adja az Ő törvényét, mely által eligazodhatunk az élet útvesztőiben és megtalálhatjuk az életre vezető utat. Egy ilyen katasztrófa eszméltet minket, hogy önmagunkba nézzünk, és lássuk meg a hosszútűrő, kegyelmes Istent, aki újra és újra haladékot ad ennek a bűn által megrontott világnak Jézus Krisztus által. Ő a próbakő, akire mindenkinek választ kell adnia. Ő az, aki megmenteni akarja ezt a világot és nem elveszíteni. Jézus arra tanít minket, mai követőit, hogy ne elméleteket gyártsunk és okoskodjunk, hanem lássuk meg a másik embert a maga nyomorúságában és segítsünk rajta. Életünk nem véletlenszerű történések sorozata; az Úristen olyan élethelyzeteket teremt, amelyekben feszegeti a magunk által felállított korlátainkat, hogy kilépjünk önmagunk zárt világából, belépjünk a másik ember világába, elfogadjuk őt, könyörületre induljunk iránta és azt adjuk számára, amire a legnagyobb szüksége van. A miértjeinkre Isten válasza Jézus Krisztus, aki nem tekintette kiváltságnak, hogy egyenlő Istennel, „hanem dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Pál levele a Filippiekhez 2,7–8) Őáltala nyer értelmet szenvedésünk és Őáltala van értelme a cselekvő szeretetnek.     Ki az aki kérdez? Martoni Molnár Sándor: A Reformátusok Lapjában olvastam azt a beszámolót, amely református szeretetszolgálatunk Haitiról visszatérő orvos csoportjának a tevékenységéről szólt. Ilyenkor (is) büszke és hálás az ember azért, hogy református lehet. Azonban a cikkben megfogott egy mondat, amely valahogy annyira jellemző. Arra gondolok, amikor a cikk írója elmondja, hogy tévés kollégái, akik tudták, hogy a vallási részlegen dolgozik, szinte vádlón vetették oda neki: Hol volt Isten, és egyáltalán hol van Isten az ilyen és hasonló tragédiák idején? Falusi lelkészként sokszor eszembe jut egy mondat, ami egyszer nagyon megragadott, amikor valaki azt mondta: „Milyen kutya az, amelyik nem ugat, ha a gazdáját bántják?” Ezért én azt gondolom, hogy bár Isten egyáltalán nem szorul rá arra, hogy mi megvédjük, mégis, ahhoz, hogy keresztyén emberként válaszolhassunk az ilyen kihívásokra, át kell gondolnunk néhány szempontot. Számomra az első szempont az, hogy ki az, aki kérdez? Hiszen a fenti kérdést sohasem hívő emberek teszik fel. Olyan emberek teszik fel ezt leginkább, akik máskor nem, vagy alig foglalkoznak Istennel. Ha baj van, akkor azonban rögtön előveszik őt, és az ő „felelősségét” firtatják. Ugyanezt a kérdést tették fel a Holokauszttal kapcsolatosan a múltban például, és ugyanez hangzott el a 2001. szeptember 11-i eseményekkel kapcsolatosan is. De ki az tehát, aki kérdez? Ha Istennel nem törődő, benne nem hívő, mondhatjuk úgy is, ateista ember kérdezi ezt, akkor az én viszont kérdésem ez: Miért kellene, hogy problémát okozzon mindez egy ateistának? Ha a brit filozófusnak, Bertrand Russelnek igaza van, amikor elutasítja azt a gondolatot, hogy az ember „egy furcsa véletlen a tespedésben”, akkor miért számítana egyáltalán valamit is, hogy emberi életek vajon lassan, vagy hirtelen, békésen vagy fájdalmasan, egyáltalán hogyan érnek véget? Ha egy ateistának, mint például Peter Atkins oxfordi professzornak igaza van abban, hogy az emberiséget úgy titulálja, hogy az „csupán egy kis nyálka a bolygón”, akkor miért érintene bennünket különösebben száz egynéhány ezer ember halála? Traumát okozna, ha látnánk, hogy az emberi gonoszság, vagy természeti erők rátapostak a nyálkára vagy romok alá temették? A második szempontom az, hogy egy Istent nem ismerő, nem félő, a teremtettségben, istenképűségünkben nem hívő ember kérdésfeltevésében az ellentmondás logikailag az, hogy neki alapvető problémái kell, hogy legyenek a gonosz és a jó létezésével is. Egy olyan világegyetemben, amit kizárólag fizikai, kémiai és biológiai terminusokkal lehet megmagyarázni, ahogy a legtöbb ember teszi ezt, a „jó” ugyanúgy értelmét veszti, mint a „gonosz”. Az emberek sokszor úgy reagálnak a tragédiákra, hogy ezt kérdezik: „Van-e igazságos Isten?” Azonban a kérdés logikailag hibás. Honnan tudnák az emberek megmondani dolgokról, hogy azok igazságosak vagy igazságtalanok? Egy abszolút igazságos Isten nélkül az „igazságos” és „igazságtalan” szavaknak nincs erkölcsi tartalmuk, csupán személyes vélemények a legjobb, és értetlenség a legrosszabb dolgait illetően. Ki az tehát, aki kérdez? És ő gondolkodott-e már valaha is ezen, mielőtt feltenné a kérdést: hol volt Isten? A harmadik szempontom kapcsán újra egy újságcikk jut eszembe. Egy újságíró a The Times-ban egyszer megkérdezte: „Mi a baj a világgal?” Az ezt követő levélbeli reakciók közül a legrövidebb volt messze a legjobb: Az Ön kérdésére, hogy „Mi a világ bajainak az oka?” a válaszom: én magam vagyok. Tisztelettel: G. K. Chesterton. Az ismert brit író vallomása jelzésértékű; amikor keresünk valakit, akit okolni lehet a gonoszért és a szenvedésért, senki sincs abban a helyzetben, hogy ujjal mutogasson Istenre. A Biblia azt mondja, hogy amikor Isten megteremtette a földet, az mentes volt minden rossztól, visszatükrözve Isten saját, tökéletes természetét: „Isten látta, hogy minden, amit teremtett, igen jó” (1Móz 1,31). A bajok gyökere, a szenvedés oka nem Istenben, hanem bennünk, az emberi bűnben keresendő – el egészen a tökéletesnek teremtett föld megtépázásáig, s az ennek minden téren megjelenő és beérő következményeiig. Végül a negyedik szempont: C. S. Lewis, széles körben ismert A fájdalom problémája című könyvében azt írta, hogy „Isten suttog nekünk örömeinkben, beszél a lelkiismeretünk által, de kiált fájdalmainkban; ez az ő megafonja, hogy felriassza a süket világot”. Lewis-nak igaza volt. Az élet kellemes megtapasztalásai gyakran úgy tűnnek fel előttünk, mint Isten jóságának jelei, miközben a lelkiismeret hirtelen szúrásai gyakorta ébresztik fel az erkölcsi felelősségtudatot. De hogyan kiált Isten fájdalmainkban? Sokféleképpen. A Biblia elmondja nekünk, hogy Isten a szenvedést úgy használja, hogy kihangsúlyozza általa törékenységünket, emlékeztetve bennünket arra, hogy nem vagyunk mentesek a bűn következményei alól. De tanít is általa, hogy az élet több mint fizikai egészség és erő, valamint bátorít bennünket, hogy hívjuk őt segítségül az élet terheivel és fájdalmaival való birkózásunkban, ebben a veszendő világban. Végül arra is használja a szenvedést, hogy fejlődjön, mélyüljön általa a személyiségünk és megtanuljunk érzékenynek és együtt érzőnek lenni mások szükségei iránt.   "Egy európai biztosan beleroppant volna" Felirat az autón: Köszönöm Jézus! Pár méterrel távolabb az utca közepén kontnérekben égetik a halottakat. A lelkileg szinte feldolgozhatatlan képet magával hozta Magyarországra Fodor Gusztáv. A Magyar Szeretetszolgálat főkoodinátorának hangjában megrendültség bujkál, amikor a Hatin töltött egy hétről beszél. Iszonyatos mértékű és mennyiségű szenvedést láttak kollégáival. Haitinek nincs olyan családja, amely ne gyászolna – meséli Fodor Gusztáv. A református lelkész úgy érzi, hogy a katasztrófa, amely Haitit sújtotta olyan titok, amelyet nem tudunk megfejteni. Csak egy biztos: keresztyényi kötelesség segítséget nyújtani a bajba jutottaknak. „A református egyház jól vizsgázott a haiti esetnél, hiszen minden gyülekezet megmozdult és gyűjtést szervezett. Ilyenkor Isten megszólít, hogy mutassuk meg, mi van a szívünkben, és fejezzük azt ki cselekedeteinkben is!" Haiti lakosságának nyolcvan százaléka keresztény, húsz százaléka újprotestáns, a hívő emberek pedig könnyebben feldogozzák a tragédiát, mint mások. „Nekünk a nyugati civilizációban nyugtatók és pszichiáterek kellenek, ha problémánk van. A természeti népek, mint a haiti ember is, közelebb vannak a természethez, halálhoz és élethez. A hitük példamutató.” A református lelkész arról a sofőrről beszél, aki a haiti tartózkodásuk ideje alatt segítette a mentőcsapat munkáját. A férfi az egész családját elveszítette a földrengésben. "Amikor az összedőlt házuk előtt haladtunk el, csak egy könnycsepp volt a szemében és tovább lépett. Sokat lehet tanulni a haiti embertől, mert náluk ismeretlen fogalom, a depresszió és az öngyilkosság. A katasztrófa után néhány nappal az emberek még zokogtak, ordítottak, de aztán a nők tisztára mosták magukat, hajviseletüket rendbe tették, és a káosz ellenére, ami ott uralkodott ápoltak voltak. Méltósággal viselték azt a mérhetetlen fájdalmat, amelybe egy európai biztosan beleroppant volna.” A város pedig elkezdte gyógyítani önmagát és a sebeit... Szerkesztette: Fodor Zsófia és Fekete Zsuzsa

Sajtótájékoztató a konzulátuson

2010/03/11 - Az elmúlt héten Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartották a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégium kihelyezett ülését. Majd a magyarországi vendégek is részt vettek a Kárpátaljai Református Egyház Múzeumának és Levéltárának átadásán. Ezt követően Gémesi Ferenc, a Magyar Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szakállamtitkára, illetve Zilahi László, a Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgatója sajtótájékoztatót tartott a Beregszászi Konzulátuson, ahol a vendégeket és a sajtó megjelent képviselőit Bacs­kai József főkonzul köszöntötte. A találkozón Gémesi Ferenc hangsúlyozta: a nemzetpolitika nem lehet választási kampánypolitika. Az elmúlt évek Kárpátalján is érzékelhető eredményeit pozitívan értékelte a szakállamtitkár. Több intézmény felújításában nyújtott segítséget a Magyar Külügyminisztérium, a Szülőföld Alap.

Janukovics: az ukrán lesz az egyetlen hivatalos nyelv

2010/03/10 - Viktor Janukovics ukrán elnök kedden kijelentette, hogy (továbbra is) az ukrán lesz az egyetlen hivatalos nyelv az országban, de kötelezően alkalmazzák a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Az államfő erről a Cserkaszi megyei Kanyivban beszélt a Sevcsenko-díj átadó ünnepségén. A 26 ezer fős járási székhelyen nyugszik a XIX. századi ukrán nemzeti költő, Tarasz Sevcsenko. Választási kampányában Janukovics az orosz nyelv védelmét ígérte az előző kormányzat "ukránosítási" törekvéseivel szemben. 2009 júliusában Beregszászon még elnökjelöltként az ukrajnai nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok helyzetének a javítását helyezte kilátásba. Mint akkor mondta, Ukrajnában elfogadták ugyan a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, de annak megvalósítása nem történt meg, mert Viktor Juscsenko akkori elnök megvétózta az ehhez szükséges törvényeket. A kisebbségi nyelvek védelmét célzó, 1992-ben aláírt Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája rendelkezik többek között e nyelvek oktatása és tanulása megfelelő formáinak és eszközeinek biztosításáról, továbbá azoknak a közéletben való használatát elősegítő intézkedésekről. Ukrajna 1995-ben, az Európa Tanácsba történt felvételekor vállalta a charta aláírását (ez még 1995 májusában megtörtént) és ratifikálását. A ratifikációs jogszabályt a legfelsőbb tanács 1999 decemberében elfogadta, majd 2000 nyarán az alkotmánybíróság eljárásjogi kifogásokra hivatkozva semmissé nyilvánította. A chartát az ukrán parlament 2003 májusában ratifikálta ismét. Az újabb ratifikációs törvényben Ukrajna a kötelező legkevesebb 35 helyett 42 pontot, illetve alpontot vállalt. Szakértők szerint azonban a kisebbségi és regionális nyelveknek a közéletben történő alkalmazását elősegítő intézkedések terén vállalt kötelezettségek szintje alacsonyabb volt, mint az 1999-ben elfogadott jogszabályban. Forrás: MTI

Érték, család, óvoda

2010/03/01 - A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (KMF) immár tizedik, jubileumi alkalommal került megrendezésre Kárpátalja magyar óvodapedagógusainak konferenciája. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett, a Szülőföld Alap támogatásával zajló esemény február 19-20. között zajlott.

A nemzetpolitika nem kampánytéma

2010/03/01 - A magyar nemzetpolitika elmúlt négy évét elemezte a Beregszászi Konzulátuson tartott sajtótájékoztatóján Gémesi Ferenc, a magyar Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára. Gémesi Ferenc elmondta: a nemzetpolitika nem lehet a választás függvénye, s a határon túli magyarság kérdése örömteli módon nem lett kampánytéma Magyarországon. Költségvetési szempontból sem választási év ez, folyamatosan zajlanak a különböző projektek. Az elmúlt éveket összegezve aláhúzta: Kárpátalja esetében hatványozottan igaznak bizonyult, hogy összefogással és egymásra figyeléssel nagyon komoly eredményeket lehetett elérni. Felépült az Európa–Magyar Ház, megújult a Kisdobronyi Általános Iskola, elindult a Nagyberegi Líceum építésének előkészítése, a Técsői Magyar Oktatási Központ kivitelezése, megkezdődött a Jánosi Mesterképző Akadémia új szárnyának az építése, lezárult a Tiszaújlaki Iskola bővítése, felújították a Munkácsi Szent István Líceumot. – Korszakosnak nevezhető eredménynek azt tartom, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetemen megnyílhatott a Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar – hangsúlyozta az államtitkár, ugyancsak kiemelve a szórványkérdés fontosságát. A Szülőföld Alappal kapcsolatban elmondta: ötéves fennállása alatt mintegy 10 milliárd forintot juttatott el pályázati úton a határon túlra, több mint négyezer projektet támogatva. Kárpátalja magyarsága számarányánál jóval magasabban részesült a támogatásokból. 2006–2009 között másfél milliárd forint jutott régiónkba. 2006-ban 47, 2009-ben pedig már 216 pályázat nyert, ami jól mutatja, milyen dinamikus növekedés ment végbe. – Kifejezett célunk volt, hogy olyan ügyeket támogassunk, amelyek sokkal inkább erősítik a kárpátaljai magyarság összefogását, semmint olyanokra, amelyek a politikai szervezeti megosztottságot erősítették volna fel – hangsúlyozta az államtitkár. Gémesi Ferenc azt is elmondta, reméli, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények és programok támogatása 2010 után is folytatódik, ami közvetlenül érinti a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, a KAMOT Jótékonysági Alapítványt, a Kárpátaljai Református Egyházat és más felekezeteket, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházat, a líceumokat, alapítványokat és a szórványprogramokat. 2006–2010 között Ukrajnában több mint 77 ezer iskolás és majdnem négyezer egyetemista és főiskolás ösztöndíjat ítéltek oda. A 2008–2009-es tanévben több mint 18 ezer tanuló, illetve több mint ezer főiskolai és egyetemi hallgató részesült támogatásban. A növekvő szám tekintetében nem véletlen, hogy az oktatási-nevelési támogatásnak a legmarkánsabb módon Kárpátalján volt hatása. A politikus Ukrajna új elnökének beiktatásával kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy ezáltal új lendületet kap az ország, s a valós kihívásokra tud koncentrálni, ami kedvezően hathat a magyar–ukrán kapcsolatokra, amire nagy szükség volna. Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Beregszász polgármestere a Szülőföld Alappal kapcsolatban megjegyezte: Kárpátalja esetében érvényesül a fele-fele arány a támogatások összegének az elosztásában a két mérvadó magyarságszervezet között. Az országos szövetség elnöke kiemelt fontosságúnak nevezte a szakmunkásképzést, valamint azt a programot, amely az ukrán nyelv oktatásának hatékonyságát javítaná. A projektet Beregszász önkormányzata és a MeH anyagi támogatásával a dr. Csernicskó István vezette bizottság dolgozza ki. A munka nagy részét elvégezték, s remélhetőleg az idén be is fejezik. – Bízom abban, hogy Viktor Janukovics beiktatását követően alábbhagy a politikai szembenállás – fejtette ki Gajdos István. – Remélem, az elnöknek lesz annyi ereje, hogy új koalíciót hozzon létre a parlamentben és új kormányt alakítson. Ez az alapfeltétele annak, hogy valóra tudja váltani a választási kampány idején tett ígéreteit. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak is alapérdekünk, hogy a kormányváltás mihamarabb megtörténjen, hiszen ha megalakul az új kabinet, akkor új oktatási minisztere lesz az országnak, és az még időben lépni tud a minket leginkább sújtó problémák ügyében: azaz májusig sikerül biztosítani az anyanyelvű emelt szintű érettségit, visszaállítani az egyházak által fenntartott oktatási intézmények állami támogatását stb. Zilahi László, a Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgatója az adatokat elemezve többek között rámutatott: a beregszászi főiskola az elmúlt években közel 140 millió forint támogatásban részesült. Az egybegyűlteket köszöntötte Sziklavári Vilmos ungvári és Bacskai József beregszászi főkonzul. Előbbi megjegyezte: az, hogy Sólyom László magyar köztársasági elnök részt vett Viktor Janukovics beiktatásán, jelzi: komoly partnernek tartja Ukrajnát és fontosnak a két ország jó viszonyát. Hegedűs Csilla

Magyar ügyekről Janukovics első napján

2010/03/01 - Viktor Janukovics, Ukrajna február 7-én megválasztott új elnöke csütörtökön letette hivatali esküjét, sőt, első rendeletét is ellátta már kézjegyével. "Történelmi" ukázával az elnöki titkárságot elnöki közigazgatássá nevezte át. Legfontosabb és legsürgetőbb teendői között a gazdaság talpra állítását, a gyökeres változásokat eredményező reformfolyamat elindítását, és az államirányítási rendszer karcsúsítását említette. Az 59 éves politikus már államfőségének első napján egy sor tárgyalást folytatott a fővárosba érkezett magas rangú vendégekkel, köztük Sólyom László magyar köztársasági elnökkel.  

Igenis léteznek csodák!

2010/02/25 - A Shirchadasj & Band a kárpátaljai Sámuel Alapítvány munkáját is támogatta a turnén összegyűjtött adományokból. Az alábbiakban beszélgetést olvashatunk az együttes egyik énekesével. Az elmúlt két évben a fellépéseitek egyben jótékonysági koncertek is voltak: a bevételből olyan keresztény alapítványt támogattatok, amely árva vagy bajba jutott gyerekek örökbefogadásával foglalkozik. Az idei lesz a 25. magyarországi turnétok, és most is hasonló a cél; most a Református Nevelőszülői Hálózat munkáját fogjátok támogatni. Jól tudom, Angela, hogy téged is örökbe fogadtak? Igen, kétszeresen is. Kenyában születtem, és másfél éves voltam, amikor egy gyermekotthonból elhoztak a befogadó szüleim. Jó néhány évvel később pedig hitre jutottam, a mennyei Atyám fogadott be a családjába, ez volt a második „örökbefogadásom”. A szüleim – én így nevezem őket – nagyon jó példát mutattak, tele vannak szeretettel, és Isten áll az életük középpontjában. Amikor tanácstalanok voltak velem kapcsolatban, imádkoztak. Ez volt a példa előttem, így nőttem fel. Úgy érzem, azért alakult jól az életem, mert a szüleim folyton imában hordtak. Ezért történt ennyi csoda velem... Megosztanád a történeted? Hol is kezdjem…? Nagyon vidám kislány voltam. Mint említettem, Kenyában születtem, és másfél éves voltam, amikor örökbe fogadtak. Egy évvel később a szüleim egy kisfiút is adoptáltak, s bár ő nem a vér szerinti testvérem, mégis mindig úgy tekintettem rá. A befogadó szüleim hollandok, de egész gyermekkoromat külföldön, különböző országokban töltöttem velük. Nagyon erős szálak kötnek össze minket, összetartó családdá kovácsolódtunk. Különleges lehetőségeim is voltak, öt évet például egy bentlakásos, színvonalas iskolában tölthettem Angliában. A szüleim nem tudtak semmit a múltamról, nem sikerült túl sok mindent kideríteni rólam. Annyit tudunk csupán, hogy az édesanyám mindössze tizenöt éves volt, amikor világra hozott engem, és a kórházban belehalt a szülésbe. Mivel senki nem jött értem, ott maradhattam egy fél évig, aztán egy gyermekotthonban helyeztek el. A kórháznak hála, egészséges maradtam, nem éheztem. De sajnos az ott dolgozóknak nem volt idejük arra, hogy foglalkozzanak velem, s így mint a többi hasonló sorsú gyermeket, engem is nagyon elhanyagoltak. Ezután kerültem a gyermekotthonba. Az örökbefogadó anyám önkéntesként pont ebben a kenyai intézetben dolgozott, ott ismerkedtünk meg. Bár szerettek volna gyereket, ő nem tudott teherbe esni. A gyermekotthon pedig tele volt, nem tudtak már több gyermeket befogadni, sokan meg is haltak a szörnyű higiénés körülmények miatt. Végül a szüleim úgy döntöttek, örökbe fogadnak engem. Boldog gyermekkorom volt, sportolhattam, táncolhattam, énekórákra jártam… Az apámnak volt egy mezőgazdaságban használatos találmánya, ezért rengeteg fejlődő országba hívták. Pár évet töltöttünk mindig egy helyen; tanította a törzseket, aztán mentünk a következő országba tovább. Így jutottam el például Dél-Amerikába is. Végül egy idő után a tanulmányaim miatt a saját lábamra kellett állnom, és nem utazhattam velük tovább. Így kerültem az angliai bentlakásos iskolába, és ekkor kezdődtek a problémák is velem. Bár sokszor hazautaztam, mégis úgy éreztem, hogy elveszítettem a gyökereimet, nem találtam a helyem. Négy évig depressziós voltam... A szüleim nem tudtak róla, igazából én sem értettem, mi a baj. Sokszor elmeséltem nekik, hogy mi játszódik le bennem, de ez nem segített a helyzeten. Mivel a szüleim fehérek, mindenkinek egyértelmű volt, hogy nem ők a vér szerinti szüleim. Kérdezgették is sokan: „Milyen velük élni? Szeretnek téged? Hogy bánnak veled a mostohaszülők?” Ez még inkább összezavart. Megviselt, mert én mindig is úgy tekintettem rájuk, mintha ők lennének az igazi szüleim. Persze nem neheztelek már senkire, nem tudhatták, mit okoznak ezekkel a kérdésekkel. Mi történt ezután? Tudtam, hogy köztünk nagyon jó a kapcsolat, ezért sem értettem, mi a baj. Mi lehet a gond velem? Végül tizennyolc-tizenkilenc éves koromban eljutottam arra a pontra, hogy nem akarok tovább élni. Tizenkét éves lehettem, amikor tudatosan átadtam az életem Krisztusnak, és tizenkilenc, amikor egyszerűen hátat fordítottam neki. Nem akartam tudomást venni Istenről! Ez alatt az idő alatt a szüleim folyamatosan imádkoztak értem, és rengeteg szeretetet kaptam tőlük. Ez segített, de belül vívódtam, küzdöttem. Aztán rájöttem, hogy külső segítségre van szükségem. Két évig minden héten pszichológushoz jártam. Ültem a komor rendelőben, és órákat beszélgettünk, kiöntöttem neki a szívemet. Mikor már mindent átbeszéltünk, a pszichológus így szólt hozzám „Szánj rá egy kis időt, és fedezd fel újra, miben hiszel.” Egy hét kellett hozzá, és az életemet újra átadtam Krisztusnak. Így kezdődött minden! Már a születésed és az örökbefogadásod is csoda, hiszen rengeteg gyermek közül választottak ki éppen téged. Átéltél még más csodát is a megtérésed után? Meséltem, hogy vidám, csacsogó kislány voltam. De az is hozzátartozik az igazséghoz, hogy rendkívül gyorsan meg tudott változni a hangulatom. Egyik pillanatban nevettem, a másikban – amint történt valami ‒ búskomor lettem. Mintha több személy is lakott volna bennem. Természetesen ezt mások is észrevették, de nem tudtak mit kezdeni vele. Amint újra átadtam az életem Krisztusnak, ezek a hangulatingadozások teljesen megszűntek. Sőt visszajött az életkedvem is, és teljesen elmúlt a depresszióm. Tudom, hogy Isten többféle módon gyógyít embereket. Velem ezt megtette: egyik pillanatról a másikra megváltozott bennem minden. Bár az is igaz, hogy rengeteget imádkoztak értem. Amint meglátott az édesanyám, a szemembe nézett, és rájött, hogy valami történt velem, mert eltűnt belőle az a fura borús tekintet. Mivel tudnád biztatni azokat a párokat, akik azon gondolkodnak, hogy nevelő- vagy örökbefogadó szülőként magukhoz vegyenek gyerekeket? Szerintem nagyon fontos az örökbefogadás vagy akár a nevelőszülőként való nevelés is. Rengeteg szeretet, elfogadás és bölcsesség kell hozzá. Aki szívből és jól akarja csinálni, készüljön fel arra, hogy eljön az a pont, amikor nem lesz elég a saját ereje. Egyszerűen muszáj Jézustól meríteni az erőt és a bölcsességet hozzá! Ő az út, az igazság és az élet. Szülők, ha kicsiny is a hitetek, merjetek elindulni ezen az úton! Egy fantasztikus, hatalmas Istenben hiszünk, csodák pedig még ma is történnek. Szabó Marietta Forrás: www.family.hu

A hatnemű társadalom szülöttei: harcos nők és szépséges férfiak

2010/02/23 - Forrás:  www.reformatus.hu   Már óvodáskorban megkezdik a társadalom torzítását, és mindezt törvényi szintre is emelik itthon a gender-ideológia bevezetésével – aggódnak a keresztyének. Az emberről eddig, mint férfiról és nőről beszéltünk. Kinyitottuk a Bibliát, és egyértelmű volt, hogy mi a helyes. „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (1Móz 1,27) Új idők dörömbölnek. Egyes ideológiák már hat nemet különböztetnek meg a biszexuálisoktól kezdve a homoszexuálisokon át a transzvesztitákig. Vajon hová vezet az út, amelyen gyerekeink, unokáink, akik Borbálaként vagy Péterként születtek, később kedvük szerint dönthetnek majd arról, hogy nőként, férfiként, vagy egyéb nemi kategóriába tagozódva szeretnék élni az életüket? Kinek az érdeke, hogy vadhajtások növekedjenek a társadalomban? „Nem Ádámot és Bélát” Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, nézzünk be egy református óvodába! Az egyik kisfiú büszkén mutatja, hogy éppen rendőrséget építenek legóból. A fiúk legkedvesebb játéka most az építkezés. Mikor arról érdeklődünk, hogyan kell viselkedni a fiúknak a lányokkal, azonnal fújják, miként adják meg a tiszteletet: „A lányokat előre kell engedni az ajtóban, és udvarolni kell nekik!” – hangzik az ötévesek bölcsessége. Közben a lányok megerősítik, hogy ebben az oviban udvariasak a fiúk. A Miskolc-Diósgyőri Református Óvoda Görgey úti intézményében Sajtos Istvánné óvodavezető arról beszél, hogy a nemi szerepeket nem gyengíteni, hanem ellenkezőleg, erősíteni kell. „Akkor vagyunk igazán boldogok, ha egy kisfiú fiúszerepet, és majdan apaszerepet játszik, egy kislány pedig lányszerepet, és készül az anyaságra. A mi óvodánkban és minden egyházi intézményben fontos a Szentírás. Az Úristen megteremtette Ádámot és Évát. Nem Ádámot és Bélát! Ez világos!” Az óvodavezető szerint kisgyermekkorban még nem tapasztalható markánsan, hogy lágyulnak a fiúk és keményednek a lányok. Ha túl sokat babázik a kislány Vajon betartják majd a református óvodákban a nemi sztereotípiák erősítését tiltó kormányrendeletet? Rászólnak a kislányra, ha túl sokat babázik, és kiszedik a kisfiúk kezéből a dömpert? „Szó nincs róla. Ez egy kormányrendelet, de nem szabadna a politika színterévé tenni az intézményeket. Az óvodáknak fel kell vállalniuk, hogy nemet mondanak a genderre. Úgy gondolom, hogy mi, reformátusok ezt megtesszük.” Sajtos Istvánné azt mondja, hogy a gyerekeknek az óvoda az utolsó tér, ahol még szabadon, őszintén játszhatnak. Sarkosan fogalmaz, amikor azt állítja, hogy civilizációnknak a gender kötelezővé tétele lesz a vége. „Ennél mélyebbre már nem süllyedhetünk. Gazdasági válság van, de az erkölcsi válság érinti igazán mélyen az egyént, a családot és ezáltal az egész társadalmat.” Egy mondat, amelyet egyelőre senki nem vállal A konzervatív gondolkodásúak szerint a közelmúltban megjelent 255/2009. (XI. 20.) kormányrendelet, amely módosította az óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló rendeletet, jogszabályi szintre emelte a devianciát. A szövegbe utólag egy olyan mondatrész került (dőlt betűvel szedve), amelyet azóta sem vállalt fel kormányoldalról senki, vagyis nem tudni, hogyan került oda. „Az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszik, biztosítva minden gyermek számára az egyenlő hozzáférést, tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását.” A reformátusok rákérdeztek az idézett mondatra a Közoktatás-politikai Tanács február 9-i ülésén, azonban a kormányzat nem tudott választ adni. Ígéretük szerint harminc napon belül írásban reagálnak a kérdésre. Kettő helyett hatnemű társadalom Első olvasatra talán semmi különöset nem fedezünk fel a sorok között, azonban Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház Zsinata Oktatási Irodájának vezetője azt mondja: „Nehéz nem észrevenni, hogy nem véletlen szövegtoldásról van szó, hanem a gender-ideológia kiterjesztéséről.” Papp Kornél szerint az ideológia bevezetését a pozitív oldallal szokták kezdeni. Azt hangsúlyozzák, hogy nemet mondunk a társadalmi kirekesztésre, ami valóban minden keresztyén ember számára egyértelmű. Nemet mondunk a kisebbségek, a nők hátrányos megkülönböztetésére, ami szintén helyes. „Igen ám, csakhogy a gender-ideológia már a nemek közötti határokat is feszegeti. Végcéljaként nem csupán férfiakra és nőkre osztják fel a társadalmat, hanem akár öt különböző nemet is megkülönböztetnek, úgy mint a heteroszexuális nőket, a homoszexuális nőket, a heteroszexuális férfiakat, a homoszexuális férfiakat ötödikként pedig a biszexuálisokat. Vannak, akik egy hatodik nemként a transzvesztitákat is elképzelhetőnek tartják külön nevesíteni. Ezt így nyilván egyetlen óvodai programba sem tudnák beépíteni.” Azt sem tudnák elfogadtatni a szülőkkel, hogy a kisfiúknak váltóruhaként ne csak nadrágot, hanem szoknyát is vigyenek be az óvodába. Jöhet tehát a ködösítés.     Az első váltóállítás az óvodában Az oktatási szakértő egy vasúti hasonlatot hoz: „Az első váltóállítás az óvodában történik. A váltót átállítják, és ezzel a vonatszerelvény elindul egy másik irányba. Mindig csak egy kicsit távolodik a fő irányvonaltól, és végül teljesen máshol köt ki, mint ahol kellene. A gender-ideológia szerint az, hogy mi férfiak és nők vagyunk, nem biológiai adottság, hanem a nevelésnek az eredménye, és ezen lehet finomítani, változtatni.” Végrehajtható a rendelet? „Valaki mindig végrehajtja a badarságokat is, ezt a gyakorlati életből tapasztaltuk” – mondja Papp Kornél. „Valószínűleg nem a gyerekeket fogják figyelni, hogy mit játszanak, de az már számon kérhető, hogy milyen meséket, történeteket hallgatnak. Nagyon veszélyes a mozgalomnak ez az oldala, hiszen a lányok sok esetben már most sem tudnak anyamintát találni otthon, ugyanis az édesanya sokszor családfenntartó, éjt nappallá téve dolgozik. A csonka családokban a férfi szerepét vette át az édesanya. A gyermekszülésnek, az anyává válásnak a pozitív képe nem biztos, hogy kisgyermekkorban kialakul. Ha azt sugallják már az óvodában is, hogy anyának lenni teher, az anyaság rabszolgává teszi a lányokat, akkor ezek a kislányok felnőttkorukban nehezebben választják az anyaságot. A fiúk esetében is jelentős torzulást okozhat a gender-ideológia. Már most az a gyakorlati tapasztalat, hogy iskolás gyermekeinknek mintegy a fele csonka családból kerül ki. Nincs apaképük. Sok esetben az édesanya partnerei gyakran változnak. Az anya az egyetlen biztos pont, de a gyermekben nem alakul ki az, hogy milyen apának lenni? Milyen felelősséget vállalni az egész család anyagi és lelki gyarapodásáért? Ebben az óvoda nagymértékben segítheti a családot, a fiút, hogy később, amikor felnőtt lesz, reprodukálni tudjon egy ideális családot. Ha az óvoda kezéből kiveszik ezeket az eszközöket, megtiltják jogszabályilag, hogy ezt a kompenzációt elvégezze, akkor elég súlyos társadalmi problémák következhetnek be” – vallja Papp Kornél. Gazdasági kérdés a gender? Egyenként többet fogyasztunk, mint családonként. Csanády Márton szociológus, főiskolai tanár szerint fel kell tenni a kérdést, hogy mi felel meg jobban a multinacionális cégeknek. Az egyszemélyes háztartás, vagy a család? „Az egyszemélyes háztartásban sokkal több a fogyasztás. Ha két ember együtt él, csak egy mosógép kell, és egy mikrohullámú sütő. Egyedül pedig mindenre külön-külön szükség van” – adja meg a választ a szociológus. „A gender-szemléletmódból és a feminizmusból, mely eredetileg a férfi-női egyenjogúság kérdésére fókuszált, kialakult egy sajátos irányzat, ami behozza a homoszexualitás kérdését.” A hatvanas évektől ideológiai szinten jelenik meg a homoszexualitás, ami nem azt jelenti, hogy egyes embereknek homoszexuális hajlamai vannak, hanem azt, hogy ez egy választható magatartásmód. Több gazdasági érdekcsoport is preferálja a homoszexualitást. A melegek jövedelme magasabb, nagyobb vásárlóerőt képviselnek, és fontos vásárlóréteggé válnak. Csanády Márton szerint nem szabad ítélkezni a homoszexuálisok felett, de fontos szem előtt tartani, hogy egy adott társadalomnak, közösségnek a célja maga a léte. „A létezés pedig nem megy másként, mint reprodukcióval.” Ehhez pedig férfi és nő szükségeltetik. Fekete Zsuzsa     Ide kattintva olvashatja a Magyarországi Református Egyház Zsinatának állásfoglalását, házasság, család és szexualitás kérdésében.

Beregszászban a Cantus

2010/02/23 -   Emil Szokacs érdemes művész vezetésével Beregszász vendége volt a megyei művelődési főosztály "Cantus" kamarakórusa. A közel egyórás fellépésen számos nagy sikerű klasszikus és modern feldolgozású mű hangzott el. Bár a kórus elsősorban ukrán egyházi zenét, reneszánsz előadók műveit, valamint dzsessz-feldolgozásokat ad elő, a magyar hallgatóságra való tekintettel többek között felcsendült Kodály Zoltán Túrót eszik a cigány című zenei darabja is. Az 1986-ban alakult kórus sikerrel lépett fel többek között Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban, Ausztriában és Olaszországban. M. B. http://www.karpatalja.com/

Túlpolitizált-e az egyház?

2010/02/23 - Az elmúlt 15–20 évben sokszor képezte vita tárgyát, mennyire szerencsés és helyes, ha a történelmi egyházak képviselői politikai szerepet vállalnak. Vannak, akik szerint az egyházaknak a hívek lelki életével kell foglalkozniuk, mások úgy látják, bizonyos kérdésekben igenis véleményt kell nyilvánítaniuk.   – Ön szerint túlpolitizált az egyház? – Röviden válaszolva: nem.   – Papok templomban, templomon kívül állást foglalnak-e pártpolitikai kérdésekben? – Úgy gondolom, nem. Egyetlen hivatását komolyan vevő pap sem engedheti meg magának, hogy a templomot, Isten és az ember különleges találkozási helyét párt- vagy más ideológia népszerűsítésére használja, vagy ezekben a kérdésekben állást foglaljon. Ugyanakkor a pap is Ukrajna állampolgára, akinek van véleménye politikáról, pártokról stb., és bizonyos helyzetekben, bizonyos körülmények között igenis ki kell mondani: ez helyes, az pedig helytelen.   – Érdek vagy érték szerint foglalnak állást? – Az egyház mintegy két évezrede képvisel maradandó, az idő próbáját kiállt értékeket. Bár voltak és vannak időszakok, amikor ezeket megpróbálják haszontalannak és idejétmúltnak beállítani, esetleg aprópénzre váltani. A érdekek változnak, de az emberiség Istentől kapott örök értékei – felebaráti szeretet, szabadság, béke stb. – megmaradnak. Kár lenne ezeket a pillanatnyi haszon reményében feláldozni, hiszen pártok, ideológiák jönnek-mennek, ám a lélek üdvössége és békéje örök, melyet adjon a Mindenható Isten a kedves olvasónak is megtalálni, megőrizni és megélni.   – Számos példa bizonyítja, hogy a papok direkt módon politizálnak, közéleti tisztségeket vállalnak. – Ez a görög és a római katolikus egyházban jogilag tiltott, csupán különleges és indokolt esetben, püspöki engedéllyel lehetséges. Amennyiben bármilyen egyház esetében erre sor kerül, annak célja nyilván az értékek megjelenítése és az érdekek védelme. Ezek gyakorlatba való átültetésének pedig lehetnek tárgyi és anyagi feltételei is. És ne dugjuk homokba a fejünket: tény, vannak egyházi érdekek, amelyeket adott esetben a politikában képviselni kell. H. Cs.

Janukovics az orosz nyelv új státuszáról beszélt

2010/02/19 - A Régiók Pártja vezetője - az ukrajnai elnökválasztás kihirdetett győztese – bejelentette, hogy az ország orosz ajkú településein korlátozás nélkül, szabadon használható lesz az orosz nyelv. „Ukrajnában meg fogják valósítani a Európai Regionális Nyelvek Chartáját. Az orosz nyelvet mindenhol – korlátozás nélkül - használni fogják, ahol orosz nyelvű a lakosság” - jelentette ki Janukovics. Február 14-én a Központi Választási Bizottság hivatalosan is kihirdette az elnökválasztás győztesét. A régiósok vezetője a szavazatok 48,95 %-át tudhatta magáénak, míg Julija Timosenko 45,47 %- ot kapott a szavazóktól – adta hírül a Tsn.ua internetes hírportál. Korábban a Régiók Pártja ígértet tett arra, hogy Ukrajnában elfogadják azt a nyelvekkel kapcsolatos új törvényt, mely kibővítené az orosz nyelv használatát az oktatásban, bírósági eljárások során valamint egyéb területeken is. Forrás: Kárpátinfo.net

Nem kötelező szünetben az ukrán

2010/02/19 - Ukrajna alkotmánybírósága az ukrán alkotmánnyal ellentétesnek ítélte Julija Timosenko miniszterelnök 2009. október 5-én aláírt rendeletét, mely szerint az ukrajnai iskolákban a pedagógusok csak ukránul beszélhetnek (még a szünetekben is). Ivan Vakarcsuk oktatási miniszter kiállt a miniszterelnöki döntés mellett, mondván, "az védi a nemzeti kisebbségek jogait", és senkit nem fognak megbüntetni esetleges szabályszegés esetén. Az ellenzéki, főként a kelet-ukrajnai, oroszajkú választók körében népszerű Régiók Pártja azonban kezdettől fogva erősen bírálta Timosenko döntését, mondván, az ismét csak éket ver Kelet- és Nyugat-Ukrajna közé. Végső soron a választási kampánynak köszönhetően megoldást nyert egy olyan kérdés, amely adott esetben a kárpátaljai magyar oktatási intézményeket is érzékenyen érinthette volna. Reméljük, az ügynek nem lesz folytatása. (kárpátalja/posztinfo.hu/kitekinto.hu) Forrás: Kárpátalja hetilap

"Ne a csokifogyasztást, hanem a szén-dioxid-kibocsátást csökkentsük a nagyböjtben"

2010/02/19 - – Az anglikán püspökök kezdeményezése Nagy-Britannia energia- és klímaügyi minisztere, Ed Miliband is csatlakozott az anglikán püspökök felhívásához, hogy a mostani nagyböjt egyben szén-dioxid-böjt is legyen. A miniszter is arra buzdítja a brit közvéleményt, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat a negyvennapos böjt alatt, akár csak egy villanykörte kicsavarásával otthonukban. „Ez a kezdeményezés arra mutat rá, hogy vannak a kezünkben eszközök a változtatásra, amelyek kezdetben áldozatnak tűnhetnek, de könnyen mindennapi életünk részévé tehetjük és ezzel is segíthetünk megelőzni az éghajlatváltozást" – mondja Miliband. Hozzáteszi, neki az fog legjobban hiányozni, hogy rövid távolságokat autóval tegyen meg a városban.   James Jones liverpooli püspök napenergiát használó vízmelegítő rendszert fog beépíteni otthonában, és arra is fogadalmat tett, hogy számítógépét, telefonját, televízióját kikapcsolja, nem pedig csak készenléti üzemmódban hagyja éjszakára. „Nekünk, akik a ránk jutó résznél sokkal több szén-dioxidot juttatunk a levegőbe, erkölcsi kötelességünk, hogy megfékezzük fogyasztásunkat" – véli Jones, az ötlet kitalálója. A kampányt vezető csoport azt mondta: sürgős szükség van arra, hogy az éghajlatváltozás hatásaitól leginkább szenvedőknek segítséget nyújtsanak. A kezdeményezést a Tearfund ügynökség karolta fel, amelynek tavaly meghirdetett hasonló célú akciójához kétezer ember csatlakozott, s ennek eredményeként évente kilencezer tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe. A böjti akcióban részt vevőket arra kérik, hogy nagyböjt elején lakásukban egy központi helyen égő villanykörtét csavarjanak ki, s hagyják úgy negyven napig, majd húsvét után cseréljék le energiatakarékos izzóra. A idei böjtöt online hírverés is kíséri, többek között a YouTube-on és a Facebookon is. A Tearfund oldala ezenkívül naponta tippeket küld az érdeklődőknek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, például a húsfogyasztás mérséklése, a túlcsomagolt termékek kerülése és a „telekocsi"-akció. Az e-mail ezenkívül imádságokat, elmélkedéseket is tartalmaz. Az anglikán egyház határozatot hozott, hogy 2050-re 60 százalékkal csökkenti szén-dioxid-kibocsátását. Forrás: Magyar Kurír

Itt az öko-böjt, s ahogyan Angliában csinálják

2010/02/19 -   A hamvazószerda és húsvét közötti időszakra az anglikán egyház püspökei egész Anglia területére kiterjedő ökológiai böjtöt hirdettek. Kezdeményezésük példaértékű. Az Anglikán Egyház püspökei nagyfokú gyakorlatiasságról tettek bizonyságot, amikor az öko-böjt konkrét lépéseiként a következőket tanácsolják a briteknek: a zöldséget és a húst vágják vékonyabbra, hogy gyorsabban meg tudják emészteni, az étkezéseknél gyertya-megvilágítást használjanak, a toaletteket ne öblítsék gyakrabban, mint ahányszor nagyon szükséges. Az ötlet adója a liverpooli püspök, aki arra kérte az anglikán híveket, hogy a böjti időszakban megtakarított pénzüket adományozzák fejlesztési projektek támogatására. Azt is javasolják az anglikán főpásztorok, hogy a húsvétig terjedő időszakban mindenki egy napot próbáljon úgy eltölteni, hogy nem kapcsolja be mobilját, komputerét, MP3 lejátszóját. Az állandó új ruha vásárlása helyett ajánlják a feljavított ruhák viselését is. A barátok, ismerősök csere-partikat is szervezhetnek, ahol használt DVD-iket, CD-iket, ékeiket és ruháikat egymás között kicserélhetik. – James Stuart Jones 1998 óta püspök. Tucatnyi könyvet írt, ezeknek főként Jézus a témája. Tagja a Lordok Házának, a börtönszolgálatért felelős püspök, az oxfordi egyetem Szent Péter College-ének rendszeres előadója.  (kipa.ch – RV.de – 2010-02-18 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

A Deák-téri evangélikus templomban zárult a Házasság Hete 2010 rendezvénysorozat

2010/02/19 - Isten áldását kérhették házasságukra azok a párok, akik elmentek a  Deák téri evangélikus templomba– ezzel zárult ugyanis az idei Házasság Hete rendezvénysorozat. A "hét házaspárja"  Süveges Gergő és neje, Rudan Margit is az oltár elé álltak. Magyarországon harmadik alkalommal rendezték meg a Házasság Hetét.   A kampány fő célja, hogy értéket és méltóságot adjunk a házasság intézményének és olyan széleskörű összefogást hozzunk létre, mely maga mellé tudja állítani a hasonló értékeket valló közéleti személyiségeket és a médiát is. Az idei évben a központi téma az elköteleződés volt és a rendezvények „arcai” Süveges Gergő műsorvezető (MTV) és felesége, Rudan Margit voltak. Záróakkordként a Deák téri evangélikus templomban áldották meg újra immáron tíz éve tartó házasságukat. Az ökumenikus istentiszteleten a Brebovszky Klára vezette Boyzless Voice kórus szolgált énekekkel. Szuhánszky Gábor mentodista lelkész a kezdetekről, a házasság alapjairól szólt, majd B. Pintér Márta evangélikus lelkésznő arra tette a hangsúlyt, hogy a két ember közötti kapcsolatot egyedül Isten előtti élettel lehet egybetartani. Ezután Lukács János katolikus pap beszélt a házaspárhoz. Ő már régóta ismeri őket, különböző alkalmakról szóló, régi emlékek felelevenítésével szólította meg őket. A család jelentőségéről fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a házasság akkor teljesedik be, ha az ember szülővé válik, ám a házasság során jó pár évnek kell eltelnie ahhoz, hogy valaki igazi szülővé váljon. Ezután Grendorf-Balogh Melinda evangélikus lelkésznővel együtt áldották meg az előttük álló Süvegeséket. Majd a templomba eljött többi házaspár megáldása következett, ahol a katolikus pap mellett B. Pintér Márta szolgált. Az istentisztelet után a Süveges házaspár a Deák téri Evangélikus Gyülekezet vendége volt az Asztali beszélgetések című program keretében.   Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna/evangelikus.hu   Hallgassa meg Fekete Zsuzsa interjúját amelyet a Süveges- házaspárral készített a Házasság Hete alkalmából!

Lezajlottak a beiratkozások – öt református egyházi alapiskola működik Felvidéken

2010/02/18 - A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keretén belül öt református egyházi alapiskola működik. Egy kivételével mindegyiket az adott egyházközség hozta létre. Ebből csak a Martosi Református Egyházi Alapiskola alsó tagozatos, a többiben elsőtől kilencedikig oktatják a tanulókat. A beiratkozási adatok szerint a legtöbb elsős Rozsnyón lesz, a legkevesebb pedig Martoson. Mindegyik iskolában – az előzetes adatok alapján – csökken az elsősök száma, egyedül Alistálon duplázódott meg az iskolakezdők száma az előző évhez viszonyítva. Az Ungi Egyházmegyében egyedül Vajánban működik Magyar Tanítási Nyelvű Református Egyházi Alapiskola. Az idén tizenkét nagycsoportost irattak be az első osztályba. Az elmúlt év szeptemberében viszont tizenöten ültek be először az iskolapadba. Az igazgató, Hudák Bálint reméli, hogy az iskolakezdésig még növekedhet az elsősök száma. Az iskola tanulóinak összlétszáma 127, többségük helybeli, de egy-egy diák érkezik a szomszédos falvakból is, úgy mint Iskéből, Bésből, Csicserből és Nagyráskából. Az Abaúj-Tornai Egyházmegyében szintén csak egy egyházi alapiskola van, mégpedig Rozsnyón, ahol állami iskola is működik. Ide egyelőre nyolc leendő elsőst irattak be a szülők, de az igazgató, Tóth Sándor bízik abban, hogy szeptemberre ez a szám akár tízre is emelkedhet. Tavaly tizenhárom elsőssel kezdték az iskolaévet, de az igazgató a csökkenés okát az alacsony születési számban látja, nem pedig abban, hogy a szülők elpártoltak volna a magyar nyelvű oktatási intézménytől. A Barsi Egyházmegyében Érsekkétyen tizenegy évvel ezelőtt alapították meg a Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Alapiskolát és Óvodát. Tavaly hat elsős kezdte meg szeptemberben az iskolaévet. Bohák Valéria igazgatónő tájékoztatása szerint mind az öt iskolaköteles gyermek, akik az óvodát is ebben az intézményben látogatják, szeptemberben náluk kezdi meg a tanévet. A közös igazgatás alatt lévő iskolát 55, az óvodát 14 gyermek látogatja. A Komáromi Egyházmegyében szintén csak Martoson van egyházi alapiskola, amely tavaly ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az alsó tagozatos iskolának tizenhat tanulója van. Tavaly még hét elsős kezdte meg iskolás éveit Martoson, az idén viszont csak egy gyermeket irattak be az első osztályba. Dékány Gizella igazgatónő azonban reméli, hogy szeptemberig sikerül több szülőt is megszólítani a környező falvakból – ahol nincs alapiskola –, hogy a martosi egyházi oktatási intézmény mellett döntsenek. A Pozsonyi Egyházmegyében Alistálon működik a legrégebben egyházi alapiskola. Egyedül ez az oktatási intézmény számolhat be arról, hogy szeptemberben több elsőssel kezdenek, mint tavaly. Édes Enikő igazgatónő is örömmel számolt be arról, hogy míg szeptemberben hárman ültek be először az iskolapadokba, addig az idén már hat elsőssel számolnak. Korábban volt olyan időszak is, amikor tizenkét elsős lépte át az iskola küszöbét, de ezt a mostani létszámot is jónak tartja. Az Alistáli Református Egyházi Alapiskola tanulói jelenleg két épületben tanulnak, az egyiket a helyi önkormányzattól bérlik. Az új iskolaépület alapkövét még 1999-ben tették le. Azóta felépült az új iskola, már csak a külső burkolás van hátra. Az igazgató reméli, hogy a munkálatokkal pünkösdre végeznek és az iskola tanulói a tanévet már az új épületben fejezhetik be. forrás: reformata.sk

Isten meggyújtott lámpása – Száz éve született Joó Sándor

2010/02/17 - Amikor annyi sötétség van körülöttünk és bennünk, olyan jó olvasni Isten meggyújtott lámpásairól (Mt 8,16), köztük Joó Sándorról, aki egy évszázada – 1910-ben – született Kecskeméten, jómódú, tekintélyes református családban. Szülei eredetileg jogászi pályára szánták, de ő, akire erősen hatott szülővárosa pezsgő egyházi élete, kitartott a lelkészi hivatás mellett, így az otthoni gimnáziumban szerzett jeles érettségi után elvégezte a Budapesti Református Teológiai Akadémiát. Az ottani kegyességi és teológiai irányzatoktól sokat tanult, de egyedül Krisztusnak kötelezte el magát a magyar református egyház szolgálatában. Hallgassa meg honlapunkon Joó Sándor egyik 1967-es igehirdetésének felvételét! Ebben a hollandiai Szabad Egyetem Teológiai Fakultásán nyert kétéves ösztöndíja is segítette. Nagy hatással volt rá a holland hitvallásos egyház eleven élete a gyülekezetekben és felelősségteljes társadalmi szolgálata. Kitűnően megtanult németül és hollandul, jól beszélt angolul is. Itthon 1934–1936 között Budapest-Kálvin téri segédlelkész volt. Amint életrajzírója (Draskóczy István) kiemelte: „Ravasz Lászlótól az igehirdetést, Muraközy Gyulától a pásztori munkát tanulta”. Ezután szülővárosában, Kecskeméten lett segédlelkész, majd teológiai magántanári képesítést szerzett (1937). Értekezésének címe: Diakónus a református teológiában. Teológiai tevékenységét végül a debreceni Tisza István Tudományegyetemen szerzett doktori fokozattal tetőzte be, disszertációjának tárgya A húsvét homiletikuma volt. 1938-ban házasságot kötött Máthé Imola zeneiskolai tanárnővel. Hat, igen tehetséges, zeneileg magas fokú képzettségű gyermekük született. Joó Sándor 1937 végén került a Budapest-Pasaréti Missziói Egyházközségbe, előbb segéd-, majd missziói lelkészként – e minőségében Szabó Imre budapesti esperes iktatta be tisztébe. Végül itt választották gyülekezeti lelkésszé 1942-ben, ahol mintegy 30 évig volt „Isten meggyújtott lámpása”. Kodolányi János író A Budapest-Pasaréti Református Egyházközség története című írásában részletes krónikában számolt be a gyülekezet 1948-ig terjedő életéről. Ezt a Reformátusok Lapja 1999 decemberétől kilenc folytatásban közölte. Eszerint a gyülekezet megalakulása idején 1441 egyháztagot számlált, az értelmiségi réteg ebből 365 személy volt, de népes volt a villamoskalauzok, altisztek, háztartási alkalmazottak csoportja, később pedig a hivatalnokok és a munkásság is. Joó Sándor igazi pásztori munkát végzett a gyülekezetben. Körlevelet írt a 60. életévüket betöltött egyháztagoknak. A gondnokkal és presbiterekkel, beleértve családjukat is, testvéri jó viszonyt ápolt. Az egyházban folyó minden munkaágnak (családlátogatás, vasárnapi iskola, ifjúsági bibliakör, feleségével együtt „Márta Kör” a vidékről Budapestre került mindenes cselédeknek) talált vezetőket, akiket felkészített a szolgálatra. Ő maga férfi- és asszony-bibliaórákat tartott, betegeket látogatott, vigasztalt és tanáccsal szolgált az őt felkeresőknek. Ezeket a lelkigondozói beszélgetéseket mindenkor imádsággal zárta. Voltak az ilyen beszélgetéseken olyanok, akik ezeken az alkalmakon imádkoztak életükben először. Megint Kodolányit idézem, aki így foglalta össze ezeket az időket: „Budapest-Pasaréten sikerült új gyülekezetet alakítani”. Már az eddig mondottakból is kiderült, hogy Joó Sándor érdeklődése és munkája túlmutatott a templomon és annak helyiségein. Eljöttek a háborús idők, és a presbitériummal egyetértésben különös gondot fordított a fronton harcoló katonák és az itthon maradtak, a hadiözvegyek megsegítésére. Szolidárisak voltak a visszacsatolt területeken élő reformátusokkal. Testvérgyülekezetté fogadták Erdélyben és segítették a kis mikóújfalui ekklézsiát. A német megszállás után Joó Sándor végiglátogatta zsidó eredetű egyháztagjait, vigasztalta őket, később sokaknak menedéket biztosított, éppúgy, mint üldözött íróknak, ellenzéki politikusoknak, a frontra visszatérni nem akaró katonatiszteknek, akiknek kórházi beutalót szerzett. De ugyanígy mellé állt a bajbajutottaknak, akiket a háború után Budapestről kitelepítettek. Holmijuk, bútoraik biztonságos elhelyezését vállalta, a legszükségesebbek megőrzéséhez, összecsomagolásukhoz a gyülekezet fiataljait mozgósította, a kitelepítés helyére csomagokat küldött, megszervezve az ottaniak látogatását. Sohasem feledkezett meg a rászorultakról. A szeretetkonyha 1952 után is működött. Még 1948-ban is leány-árvaházat tartottak fenn, és annak költségeire abban az évben 32000 forintot adakoztak, ebben lelkipásztoruk volt az első, akiről néhányan tudták, hogy személy szerint a maga jövedelme tizedét mindig Isten céljaira fordította. A „hivatalos egyház” Joó Sándor működését nem méltányolta, jelentősebb közegyházi tisztséget nem kapott, azonban a gyülekezet és a pasaréti vasárnapi istentiszteletre máshonnan járók annál inkább szerették igehirdetéseit. Fontos szerepe volt viszont az 1956-os Megújulási Mozgalomban, esperesnek is jelölték. A levert forradalom után két hétre a gyűjtőfogházba került. E sorok írója még jól ismerte azt a későbbi fiatal lelkipásztort, aki, amikor együtt volt ott Joó Sándorral, látva annak sugárzó egyéniségét, akkor határozta el, hogy ő is követi példáját, és a református lelkészi hivatást vállalja. Milyenek voltak Joó Sándor igehirdetései? Pátosz nélküliek, hitet és szeretetet sugárzók, személyesek. Prédikációja Krisztus-központú volt, még ha ószövetségi textusról prédikált is. Gyakran szólt az örök élet titkairól éppúgy, mint a mindennapi emberi problémákról. Prédikációit mindig előre megírta, meg is tanulta, de sohasem olvasta föl. Hallgatói nem egyszer úgy érezték: most személy szerint nekik prédikál. Ma ő a legtöbbet olvasott magyar református szerző. Ajtony Artúr lelkipásztor kiadásában 16 önálló kötete jelent meg, most éppen a 17. készül, ez összesen 60 000 példány. Gyermekei hozzájárulásával az eladott kötetek árát a határon túli reformátusok kapják. Születése 100. évfordulóján tisztelettel gondoljunk rá és adjunk hálát azért, mert élete és igehirdetése Isten meggyújtott lámpása lehetett, s még ma is az! Bolyki János

Gályarabság

2010/02/15 - Köztudott az, hogy a 16. században Magyarország lakossága legalább 90%-ban protestáns volt, ennek nagyobb része református. A lutheránusok különösen a városokban, s a német, valamint szlovák lakosság körében jelentettek számottevő erőt. A katolikus egyház számára ijesztő számok hatására a tridenti zsinat (1545-1563) megindította az ellenreformációt. Ez az irány összetalálkozott azzal a hatalmi politikával, amely a Habsburgok abszolutizmusra törekvését jelentette. Az 1657-ben trónra került I. Lipót fő szövetségesei a katolikus főurak voltak, maga Lipót is fiatalon papnak készült. I. Lipót magyar és cseh király, majd német-római császár trónra lépése nem sok jót engedett sejtetni. Csehországban sikerült az önálló államiság felszámolása, Magyarországon még tartotta magát az alkotmány és a rendiség. Első intézkedései közé tartozott a magyar alkotmány felfüggesztése. Az ellenreformációt ugyan nem ő találta ki, de egyik legkegyetlenebb végrehajtója volt. I. Lipót legfőbb törekvése az volt, hogy felszámolja ezt, s ennek érdekében lemondott az ország török iga alóli felszabadításáról is, csakhogy elérje a hatalom teljes koncentrációját, és a magyar rendi ellenállás megszüntetését. Legfőbb ellenségeként természetesen a magyar protestánsokat tekintette ennek során, egyrészt vallásilag, másrészt politikailag, hiszen a magyar nemesség – az arisztokráciát kivéve – protestáns volt. A két front nagyjából tehát tiszta: egyik oldalon a katolikus vezetés, amely féltette vagyonát és befolyását, valamint a Habsburg fejedelmi abszolutizmus körülvéve a belső ellenségektől, kívülről az európai hatalmak és az ázsiai török szorításában. A másik oldalon pedig ott állt a rendi függetlenségért harcot vívók tömege, mely természetes szövetségesre talált a vallásszabadságáért harcoló protestáns erővel. A történelem fintora, hogy a gyászévtizedet ürügyként kiváltó okot valójában katolikus magyar arisztokraták idézték elő, mégpedig a Wesselényi-féle összeesküvésnek nevezett, valójában hamvában született szervezkedés, amelyet a szentgotthárdi csata után megkötött szégyenletes vasvári béke miatti elkeseredés szült. Az összeesküvés felgöngyölítése után az ország rendi alkotmányát a jogeljátszás elmélete alapján felfüggesztették (1673. febr. 27.), és Ampringen Gáspárt, a német lovagrend nagymesterét helyezték az ország élére kormányzóként, azaz gubernátorként. Az országos méltóságok viselőiként csaknem kivétel nélkül katolikus főpapokat neveztek ki. Az ellenreformáció ideológiai hátterét hazánkban az 1671-ben megjelent könyv, Bársony György váradi, majd egri püspök Speculum Hungariae és főként a Veritas Toti Mundo Declarata című munkája szolgáltatta. Ennek számunkra leglényegesebb eleme az, hogy a császár nem köteles megtartani a protestánsokkal kötött békeszerződéseket, sem az azokból következő vallásszabadságot biztosító országos törvényeket sem. Ezt az elvet alkalmazták a bécsi kormány által felállított ún. rendkívüli törvényszékek, amelyek 1671-tõl folyamatosan hívták be a császár elleni szövetkezésben gyanúsítottakat. Az úgynevezett rendkívüli törvényszékek 1671-ben kezdték meg működésüket, eleinte főként nemeseket, elsősorban protestánsokat idéztek meg. 1672-ben a pozsonyi evangélikus lelkészeket és a város evangélikus polgárainak egy csoportját ítélték börtönre, vagyonelkobzásra vagy száműzetésre. Ettől kezdve a törvényszékek további munkája kizárólag a protestáns lelkészek és tanítók ügyére terjedt ki. A lelkészek próbaperének az 1673. szeptember 25-én Pozsonyban megrendezett eljárást tekinthetjük, amelyre az akkor Alsó-Magyarországként emlegetett északnyugati országrészből az evangélikus szuperintendenseket, valamint 32 evangélikus, és egy református lelkészt idéztek meg. Az ítélet előre kész volt: megkínzásra, halálra vagy száműzetésre ítélték őket, ezen azonban még a kihirdetés előtt módosítottak, s felajánlották annak lehetőségét, hogy kegyelmet nyernek, ha térítvényt, azaz reverzálist írnak alá. A megfélemlítés sikeres volt: 2 prédikátor áttért római katolikusnak, 14 önként száműzetésbe ment, a többi lemondott hivataláról. A következő tavaszon került sor ezek után a nagy perre, amikor is a vérszemet kapott Szelepcsényi György érsek úgy látta, itt az idő a protestáns egyházak teljes szellemi megsemmisítésére, hozzáteszem ez az evangélikus egyház esetében részint sikerült is, hiszen képzeljük csak el, hogy szuperintendensek nélkül, tehát egyházi vezetés és gondviselés nélkül ált ekkorra a teljes lelkészi kar. Szelepcsényi György esztergomi érsek az előbbi idézéseken felbuzdulva Lipót királytól ismét engedélyt kért egy rendkívüli törvényszék összehívására, melynek az volt a célja, hogy a lázadásban és összeesküvésben részes pártütőket kinyomozhassák és elítélhessék. Elgondolása szerint ez a beidézés már az egész ország területére szólt volna, vagyis minden református és evangélikus lelkészt és tanítót be lehetett volna citálni. Óhaja sikerült, a királyi rendelet 1674. január 6-án megszületett. Már semmi sem gátolhatta meg a protestánsok beidézését. Az ún. „judicium delegatum” azonnal megkezdte munkáját. Szétküldték idéző leveleiket az ország minden szegletébe. A fő célt maga Szelepcsényi érsek árulja el, aki egyik beszélgetésében nyíltan kimondja: „Magyarországban olyan kötelet fontunk az evangélikusoknak, melyet, ha nyakukba ránthatunk, az evangélikus vallás soha többször lábára nem áll, ha pedig ezt nem cselekedhetjük, csak magunknak szerzünk bajt.” 1674. március 5-re Pozsonyba idézték tehát a királyi Magyarországról az összes protestáns prédikátort és tanítót, sőt a török uralom alá eső nagyobb helyek prédikátorait is, Pápáról még a kollégium diákjait is. Az idézés Magyarország 33 (mások szerint 27) vár-megyéjének minden protestáns lelkészét, tanítóját érintette. Idézzük most Otrokócsi Fóris Ferenc gömöri protestáns prédikátor (későbbi gályarab) szavait: „1674 február havában általános idézést rendeltek el, s leszámítva egynehány Borsod, Szatmár és Pozsonytól jóval távolabb eső, más vármegyékben levő egyházat, melyek isteni gondviselés folytán az idézéstől megmenekültek, Szelepcsényi György esztergomi érseknek, mint Magyarország helytartójának pecsétjével és aláírásával, sok helyen azonban csak a pápista papok és katonák aláírásával kiállított idéző levelekkel majdnem minden református és lutheránus egyház lelkészét, iskolaigazgatóját tanulóikkal, kántoraikkal és harangozóikkal együtt, sőt még azokat is kinyomozták, akiket parókiájukból már előzőleg kiűztek, 1674. március 5-re Pozsonyba idézték azon ürügy alatt, mint már említettem, hogy ti. a lázadásban részt vettek, abban a reményben, hogy most is éppen úgy elérik céljukat, mint az előző alkalommal. Midőn a rémítő és szokatlan eljárással rendelt idézésnek híre ment, némelyek mindkét protestáns részről, akik már jól ismerték, sőt részben már megtapasztalták is ellenségeink cselvetéseit, úgy gondoskodtak magukról, hogy elmenekültek, elbujdostak, amennyire csak lehetett ellenségeink cselvetései között, sokat pedig a török hódoltság területén, de amely rész különben a keresztyén fejedelemnek hódolt, a török tilalma akadályozott a megjelenésben”. Valóban igaz, a törökök kimondottan ellenezték a protestánsok megjelenését Pozsonyban, s ennek nyomatékosan hangot is adtak. Az Alsó-Magyarország falvaiban lakó bíróknak a budai „vezér”, Ali bég, fenyegető leveleket küldött, melyekben szigorúan megparancsolta: ”…nehogy csak egy prédikátor vagy tanító is elmerjen menni Pozsonyba, különben magukat a bírókat is karóba húzatja”. Az üldözéstől való félelmükben a lelkészeknek s tanítóknak saját birtokán, Óbudán adott menedéket. Gyöngyös városában pedig az egri basa védelme alatt álltak a protestánsok. A nógrádi basa is megtiltotta a pozsonyi megjelenést, sőt az idéző leveleket széthordó Piry István szolgabírót és Tarzsy Mihály esküdtet lefogatta, kegyetlenül megbotoztatta, s csak 20-20 arany fejében volt hajlandó szabadon bocsátani őket. Hont vármegyében a protestáns lakosok az idézést kézbesítő bírókat és ülnököket elfogták, és a nógrádi bég elé vitték, aki azonnal 500 botot veretett a királyi küldöttekre, s megesküdött mohamedán hitére, hogy ahány lutheránus vagy kálvinista prédikátor meghal Pozsonyban, ő négyszer annyi katolikus papot végeztet ki tartományaiban. Ismét Otrokocsi Fóris Ferencet idézzük: „A Borsod megyei Miskolc, Szikszó, Szendrő, Szentpéter városokból s a körülöttük levő falvakból sem menekültek el a lelkészek az idézés elől, mert a szendrői német kapitány rábeszélése folytán, az egész megye reformátusainak kérésétől indíttatva, maga Spankau, a kassai generális tiltotta meg a Pozsonyban való megjelenést és így megsemmisítette az idéző leveleket széthordó pápista papság igyekezetét”. Hogy pontosan hány protestáns prédikátort, tanítót, harangozót stb. idéztek be Alsó-Magyarország fővárosába, Pozsonyba 1674. március 5-re, nem tudjuk. A legelfogadottabb vélemény az, hogy több mint hétszázat. Konkrétabb számot említ Kocsi Csergő Bálint (gályarab, tehát szemtanú), aki 735 protestáns egyházi férfiról tesz említést, de vannak források, ahol 715-re teszik a megidézettek számát. A bíróság előtt ténylegesen megjelentek számát illetőleg is nagyok az eltérések. Kocsi Csergő Bálint 336 egyénről tud, általában ezt tartják a történészek a leghitelesebb adatnak. Láni György korponai evangélikus lelkész és tanár szerint (ő is szemtanú, a gályákra ítélték) 400 körül volt a megjelentek száma, Otrokócsi Fóris Ferenc írásában mintegy 250 lelkészről és néhány iskolaigazgatóról tesz említést. Többen 400 körülire teszik a bíróság előtt megjelentek számát. Abban mindenki egyetért, hogy a bíróság előtt megjelentek túlnyomó többsége az evangélikus hitet vallotta, de a pontos arányokat itt sem tudjuk. Kocsi Csergő Bálint a 336 megjelentből több mint 250-re teszi a lutheránusok számát, míg a református prédikátorok és iskolaigazgatók táborát nyolcvan főre sem taksálja. Evangélikus források szerint 284 volt az evangélikus és 52 a református, míg mások szerint a kálvinisták száma 80 volt, az evangélikusoké pedig 256. Otrokócsi Fóris Ferenc szerint az „ágostai evangélikusok majdnem négyszer többen voltak, mint a reformátusok”. A per kiötlője, Szelepcsényi érsek abból indult ki, hogy religiója, azaz vallása miatt nem ítélhetik el nyilvánosan a prédikátorokat, ezért tehát religiójuk helyett rebelliójuk, azaz a felkelés, az összeesküvés miatt kell őket elítélni. A per a megszokott módon kezdődött. A jelenlevőket megvádolták a Wesselényi-összeesküvésben, illetve a kurucok előző nyáron lezajlott támadásában való részvétellel, tehát felségárulással. Szerepelt a vádak között a katolikus egyház gyalázása is, valamint a töröknek való hódolás szándéka. Három térítvényt adtak elő. Bármelyik aláírása szabad eltávozást jelent. Bűnössége elismerése után az egyik szerint a vádlott kötelezi magát az ország elhagyására, a másikban kötelezettséget vállal egyházi hivatala letételére, a harmadik aláírása a katolikus vallás felvételét jelentette. Ezeknek a reverzálisoknak az előadásával az eddigi perek gyakorlatilag be is fejeződtek; ha a vádlottak valamelyiket aláírták, szabadságukat garantáló útlevéllel elhagyták Pozsonyt. A behívott prédikátorok eleve tagadták részvételüket a Wesselényi-összeesküvésben, és a további lázadás előkészítésében, s egyáltalán minden vádpontban. Séllyei István, pápai prédikátor és dunántúli püspök többször is védekezett, nagy és a kortársak számára emlékezetes védőbeszédében ártatlanságuk mellett érvelt, és több ízben rámutatott, hogy a rebellió nem a protestáns prédikátorok, hanem a római katolikus főpapok és főurak szövetkezése volt. Hosszú, mindenre kiterjedő védőbeszéde végén kijelentette azt is, ők nagyon jól tudják, hogy nem ezekért, hanem vallásuk miatt kell itt állniuk, s ezért készek minden szenvedést, még a halált is vállalni. Április 4-én kihirdették az ítéletet. Ez fej- és jószágvesztésről szólt, de kegyelmet ígértek megint csak azoknak, akik aláírják a reverzálist. Egyetlen elítélt sem jelentkezett ekkor még a kötelezvény aláírására, s ezt Séllyei István úgy fogalmazta meg: „Azért akarják velünk a térítvényt aláíratni, hogy eladjuk vallásunknak és országunknak szabadságát, melyet őseink vérük hullásával szereztek és ezzel elviselhetetlen iga alá vessük eklézsiánkat és országunkat”. A börtön, a fogda, az állandó pszichikai nyomás hatására május végére 236-an aláírták a reverzálist, vagy lemondtak hivatalukról, vagy száműzetésbe mentek, de voltak olyanok is, akik áttértek katolikusnak. Néhányan, a közeli településekről főként, egyszerűen hazamentek, gonosz színjátéknak minősítve a történteket. A megmaradt több mint száz embert az ország hat különböző várába hurcolták, legtöbbjüket Lipótvárra. A következő tavaszon aztán a prédikátorok nagy részét gyalogosan elindították Nápoly felé gályarabságra. Sokan rossz egészségi állapotuk miatt már el sem indulhattak, őket a történelmi emlékezet méltatlanul el is felejtett ennek okán. Útközben, majd a gályákon jó néhányan meghaltak. Az a szerencsétlen 18 ember, akiket a Fiume melletti Buccariban egy földalatti börtönben tartottak, amelyen keresztül folyt a szennyvízcsatorna, gyakorlatilag az elevenen való megrothadásra ítéltetett. Aki közülük itt sem írta alá a reverzálist, leírhatatlan kínok között halt meg. A 42 gályarab közül néhány hónap leforgása alatt 24 maradt élve, s ők életüket annak a diplomáciai munkának köszönhették, amely elítélésük, és főleg gályarabságra hurcolásuk után azonnal megindult. A nyugati világ akkora mérvű felháborodása kísérte sorsukat, hogy Lipót kénytelen volt felmenteni őket a halálos ítélet alól, jóllehet erről a rabok csak akkor értesültek, amikor kiszabadította őket de Ruyter holland admirális, 1676. február 11-én. A börtönben raboskodókat szintén nyugati segítséggel, hatalmas váltságdíj összegyűjtésével szabadították ki. Néhány szó de Ruyter admirálisról. Holland tengernagy, aki számos esetben sikerekkel harcolt franciák, angolok és svédek ellen. Éppen a Földközi-tengeren hadakozott a franciák ellen, amikor az európai protestáns államok értesültek a magyar evangélikus és református lelkészek gályarabságáról. Michael de Ruyter de los Vélez nápolyi alkirálynak Stromboli szigete környékén, 1676. január 4. A 1675. november 2-án Hágában kelt utasításban a parlament ismét arra kötelezi, hogy tegyen meg az alkirálynál mindent azon 27 prédikátor szabadon bocsátása érdekében, akik a korábban vallásuk miatt üldözött, majd gályákra adott 41 magyar prédikátor közül megmaradtak. A holland parlament nevében kéri, hogy a vallásukért szenvedő ártatlanokat engedje szabadon, mivel az ártatlanul fogva tartottak ártatlanságát bizonyító érvekből világosan láthatja, hogy a szerencsétlen prédikátorokat a lázadás ürügyével, valójában azonban vallásuk miatt üldözik. Reméli, hogy kedvező választ kap, mert az egész ügyről be kell számolnia a parlamentnek. Theodorus Westhovius a gályarab prédikátoroknak Elba szigete környékén, 1676. január 30. Szomorúan értesült kérvényükből arról, hogy még mindig börtönökben és gályákon sínylődnek. Mindent megtesznek szabadon bocsátásuk érdekében. Valószínűleg tudomásukra jutott már, hogy De Ruyter admirális, akinek ő a lelkésze, minden követ megmozgatott, hogy mielőbb visszanyerjék szabadságukat. Ismét írt a nápolyi alkirálynak, de nemcsak saját nevében, hanem a holland parlament parancsa alapján is, amely utasította, hogy járjon közbe kiszabadulásuk érdekében. Nemcsak De Ruyter írt a nápolyi alkirálynak, hanem az előbbi bíztatására így tett a szicíliai alkirály is, aki saját elmondása szerint olyan megható szavakkal tette azt, mintha csak saját, börtönben sínylődő édestestvérei érdekében írt volna. A szicíliai udvar néhány emberétől megtudták: a nápolyi alkirály hajlandó megszabadítani őket láncaiktól, és nincs kétségük afelől, hogy már eldőlt: szabadon engedik őket. Ám mivel nekik (a hollandoknak) mégis kétségeik vannak, ezért nem szavakkal, hanem tettekkel próbálkoznak. Azért is küldi ezt a levelet, hogy válaszukból megtudja, miként áll az ügyük. Bár szerette volna, már nem tud velük beszélni, mivel Nápolyt elhagyták, és huszonharmadika óta hazafelé tartanak. A szicíliai gályákon kereste három lelkésztársukat, de tagadták, hogy ott lennének; azt mondták, visszaküldték őket Nápolyba. Kéri, tudósítsák efelől, és arról is, hol van Bukkari, amit a térképen valószínűleg azért nem talál, mert mostanában másképp hívják. A tíz kérdésre adott válaszukkal kapcsolatban kéri őket, válaszoljanak arra is, hogy a török hódoltság területén szolgáló társaikat is megidézték-e; hogy Magyarországnak a császár fennhatósága alatti részén minden református és evangélikus egyházközséget megfosztottak lelkészeiktől, vagy voltak olyanok, ahol megmaradtak; igaz-e, hogy Moldva, Havasalföld és egyéb tartományok nemesei a császártól a törökhöz pártoltak, és valóban a spanyol inkvizíció volt-e a fő oka annak, hogy az említett tartományok és többi népek a törökhöz húznak. Válaszukat Nicolaus de Mejer dordrechti kereskedőn keresztül juttassák el hozzá, neki, a hekelingeni lelkésznek címezve. Otrokocsi Fóris Ferenc Nicolaus Zaffiusnak Nápoly, 1676. február 17. Huszonöt megszabadult társa nevében értesíti, hogy a Holland Egyesült Tartományok parlamentjének és az ország tengernagyai és altengernagyai fáradozásának köszönhetően február 11-én alkonyatkor megszabadultak. Velük együtt örülnek a hollandok is, akiknek a hajóin az új szabadság kezdetétől fogva tartózkodnak. Piszkos ruháikat újra cserélték, és megszabadítóikkal beszélgetnek. Mindig emlékezni fognak támogatóikra, a Holland Egyesült Tartományok parlamentjére, a tengernagyokra, és amíg e siralomvölgyben élnek, mindig tisztelettel fogják emlegetni Zaffius nevét, és nem feledik, mennyit fáradozott önzetlenül megszabadulásuk érdekében. Isten szolgáiként dicsőítik az Urat, hiszen úgy érzik magukat, mint a zsidók, amikor kiszabadultak az egyiptomi fogságból. Korábban úgy gondolták, hogy szívesen érintik Velencét, és így Svájcon keresztül térnek haza, de úgy vélik, hogy a jezsuiták őrültsége és mesterkedései miatt ez nem lehetséges, ugyanis igencsak nem tetszik nekik, hogy Itáliában már korábban is közbenjártak érdekükben. A hollandok biztosították őket: gondoskodnak arról, hogy biztonságos útjuk legyen. Először vagy Hollandiába vagy Angliába mennek, és vagy az említett országokban, vagy más református, illetve evangélikus országban húzzák meg magukat. Nincs kétségük afelől, hogy útjukról még hallani fog. Utóirat: A hollandok egyetértenek abban, hogy a dalmáciai Bukkari börtönében fogva tartott társaikat minél hamarabb ki kell szabadítani. Február 2-án kelt levelét február 12-én kapták kézhez, már nem halálra szánva, hanem új életet nyerve. Kéri, hogy saját és társai levelét, amelyeket mellékel, rövid megjegyzés kíséretében küldje el Zollikofernek, hogy az minél hamarabb megküldhesse egyházközségeiknek és családjaiknak. És itt elérkeztünk ahhoz a szellemi, és lelki háttérhez, amely a végső kitartásra ösztökélte a prédikátorokat. A 16. század végétől egyfajta ortodoxiába merevedett a református vallásosság, a 17. század közepétől a szorongattatások hatása élénkítőleg hatott, s újfajta ébredés vette kezdetét. Erre legmélyebb nyomot a puritanizmus hagyott, ez a gyakorlati életre, és a lelki fejlődésre éppúgy befolyással bíró irányzat. Szellemi, lelki tanításait ekkorra a magyar prédikátorok zöme magáévá tette, ennek köszönhető az az éles különbség, amely megmutatkozott az evangélikus és a református elítéltek között. A „szabad-e megszökni”, és a „szabad-e aláírni” kérdése a március 5-i perkezdéssel komoly vita tárgyává vált, s a továbbiakban, még a gályarabok megszabadulása után is, egyik fő etikai kérdésként feszített a kortársak között. Az evangélikus prédikátorok és tanítók egy más felsőségszemléletből indultak ki, mint a reformátusok. A lutheránusok számára a törvényes felsőség iránti engedelmesség nem képezhette vita tárgyát, ezzel szemben a kálvinisták mérlegelhették a felsőbb szervek parancsainak törvényességét. A református vádlottak saját kijelentéseik szerint is azért nem írták alá a reverzálisokat, mert ezzel elismerték volna bűnrészességüket a törvénysértésekben, s így akár gyülekezeteiket is ugyanez a vád sújthatta volna. Kocsi Csergő Bálint leírja, hogy a reverzálisok valamelyikének aláírása Krisztus ügyének elárulásával, és ezzel egyben Isten dicsőségének és az isteni igazságnak megtagadásával lett volna egyértelmű. A református egyház szolgái a pozsonyi törvényszék előtt elsősorban nem azért jelentek meg, mert engedelmesek voltak, hanem hogy szembenézzenek a hamis vádakkal, és hogy saját szenvedéseik, esetleg haláluk árán elébe menjenek az isteni szabadításnak. A külföldi protestánsok is csak nagyon nehezen értették meg ezt a gondolkodásmódot, éppen úgy, ahogy a jelen kor embere is nehezen jut el mindaddig, hogy ne csak önként mártíriumot felvállaló önkínzóknak tekintse a prédikátorokat. Később azonban jó néhányan – megismerve a szenvedőket – belátták, hogy az ő ügyük „opus Domini”, azaz Isten ügye. Ruyter admirális a gályarabok hálanyilatkozatára ezt válaszolta: „Mi nem voltunk egyebek, mint Isten eszközei, ti csak Istennek mondjatok köszönetet. Aki most kinyilvánította magát, mint mindezen dolgoknak a szerzőjét.” A gályarabságra ítélt prédikátorok nem mártíroknak tekintették önmagukat, hanem mártíromságot felvállalóknak, szenvedésüket nem önmagukra vonatkoztatva hangsúlyozták elsősorban a későbbiekben sem, hanem az egyházra vonatkozóan. Magatartásuk nem általános etikai megfontolásokból indult ki, hiszen önmagukat eszköznek tekintették abban az üdvtörténeti küzdelemben, amelyben Krisztus és az Antikrisztus vív egymással, így cselekedeteik már mélyen teológiai indíttatásúak. Az idő őket igazolta. Ezt ki kell hangsúlyoznunk. Egyrészt megszabadultak a fogságból, és ügyüket ismertették később a protestáns világgal, a gyászévtized végét jelentő 1681-es országgyűlésen pedig teljes körű amnesztiát kaptak. Így hazatértek, és folytatták szolgálatukat, további nehéz küzdelmekkel. Az idő azonban nem csupán ezért igazolta őket. Ha hiszünk abban – és én magam ezt vallom,- hogy eltérően a marxista történelemfelfogástól, Isten üzen valamit a történelem által számunkra, akkor igenis ki kell tudnunk olvasni ebből a szörnyű történetből is Isten valódi üzenetét. A történések azt bizonyítják, hogy az evangéliumi egyház egy módon maradhat csak meg: ha alapja az élet teljességére kiterjedő hit, a megalkuvások és árulások nélküli hit, amely az egyén és az egyház üdvösségét minden másnál előbbre helyezi. Nem mondom, hogy ez könnyű. A gályaraboknak is volt vagyonkája, virágzó egyháza, családja, szerettei. Vajon, emberileg nézve, egy hasonló történelmi helyzet ma milyen hatással lenne protestáns egyházainkra? Megrengetné? Megsemmisítené? Misák Marianna lelkipásztor-könyvtáros, óraadó Sárospataki Református Teológiai Akadámia

Hatvan éve együtt jóban, rosszban

2010/02/15 - Holtomiglan, holtodiglan… Az ember életének egyik fontos állomása a házasságkötés. Amikor két fiatal igaz hittel határozza el, hogy együtt szeretnék leélni életüket, együtt akarnak maradni „holtomiglan-holtodiglan”, együtt vállalják a közös életük során felmerülő nehézségeket, örömet, bánatot… „Véled megelégszem, hozzád hű leszek…” – fogadják Isten és a gyülekezet előtt… Aztán van, akinek ez nem sikerül. Miért? Talán nem volt igaz a szerelmük?… Vagy ez nem párosult az erősebb érzéssel: a szeretettel, ami maradandóbb a szerelemnél? Talán nem vették komolyan a fogadalmat? Nem úgy sikerült az életük, ahogy megálmodták, ahogy azt a romantikus filmek sugallták? Hát feladták… Válóper, civakodás… Melynek legtöbbször a gyermekek a szenvedő alanyai…

Archívum

Keresés dátum szerint:

Aktualitás beküldése

Híreink RSS

Programajánló RSS

Kitekintő RSS

Pályázatok RSS

Küldjön egy fotót! Megújulás éve

Megújulás éve,

Új fotó beküldése | Archívum

Események RSS

Aloldalainkról