FELHÍVÁS

2024. Oct 18., szerző: Adminisztrátor

Örömmel jelentjük, hogy a Kárpátaljai Református Egyházkerület Tanügyi Bizottsága idén újra meghirdeti a szavaló és ének versenyt a gyülekezeteinkben hitoktatásban részesülő gyermekek számára. Szeretettel várjuk azoknak a gyerekeknek a jelentkezését, akik versmondásban vagy éneklésben szeretnék megmutatni tehetségüket.

A szemlék helyszíne: a Nagydobronyi Református Líceum.

Időpontja: 2024. november 23 (szombat) délelőtt 09.00 órai kezdettel.

Jelentkezési határidő: 2024. november 9.

Kérjük, hogy mind a szavaló, mind az énekversenyre az alábbi e-mail címen jelentkezzenek: menyhartistvan87@gmail.com (Menyhárt István – tanügyi bizottság) A jelentkezésénél ne felejtsék el feltüntetni a jelentkező korosztályát valamint a gyülekezetének a nevét és természetesen, hogy melyik műfajban jelentkezik a tanuló.

A versenyek idén egy fordulóban kerülnek megrendezésre mind a három egyházmegye számára a fent megnevezett intézményben, a következő korcsoportok szerint: 2-3. osztály, 4-5. osztály, 6-7. osztály, 8-9. osztály. A szavalóversenyen egy kötelező verset és egy szabadon választottat kell elmondani.  A kötelező versek külön mellékletben lesznek ismertetve.

2 – 3. osztály: Füle Lajos: Kinek Csillaga van

4 – 5. osztály: Bódás János: Hiszek

6 – 7. osztályTúrmezei Erzsébet: Átragyog-e rajtunk?

8 – 9. osztályTúrmezei ErzsébetNAPI-PARANCSOK

 

Kérjük a hitoktatókat, hogy a szabadon választott verseket 3 fénymásolt példányban hozzák magukkal a versenyre.

Az énekversenyen két éneket kell énekelni minden indulónak. Ebből az egyik kötelező a második pedig szabadon választott ének. Mindkét éneknek az első és a második versszakát kell elénekelni. Minden korcsoport számára a szabadon választott éneket vagy a „Jertek énekeljünk!” gyermekénekeskönyvből vagy a Magyar Református Énekeskönyvből kell választani. A kötelező énekek a Magyar Református Énekeskönyvből a következők:

2-3. osztály: Vezess Jézusunk… (436. Dicséret 1-2. versszaka)

4-5. osztály: Új szívet adj… (475. Dicséret 1-2. versszaka)

6-7. osztály: Az Úr csodásan működik… (458. Dicséret 1-2. versszaka)

8-9. osztály: Jézus vígasságom… (380. Zsoltár 1-2. versszaka)

A tavalyi versenyhez hasonlóan idén is szeretnénk minden résztvevő gyerekkel együtt (ének és szavalósokkal együtt) egy rögtönzött kórusként együtt elénekelni egy közösen tanult éneket. Idén ez az ének az Életutam míg a földön járom c. kedves ifjúsági énekünk lesz.

Kérem, hogy a felkészülés ideje alatt tanítgassuk a gyerekekkel, hogy mire összeáll a kórus, már mindenki ismerje az éneket. Ehhez a későbbiekben küldünk egy felvételt is, ami segítség lehet az ének tanításában.

Kérünk minden Kedves Hitoktatót, hogy bátorítsa és buzdítsa a gyülekezetében lévő, a fent említett területeken jeleskedő tanulókat az aktív részvételre. A jelentkező hitoktatókat a későbbiekben egy tájékoztatóval értesítjük a verseny részleteiről.

Minden jelentkezőt szeretettel várunk és egyben eredményes felkészülést kívánunk!

Tisztelettel: Menyhárt István

a Tanügyi Bizottság nevében

   

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.