Krízishelyzetben érintettek felkarolása
2024. Feb 05., szerző: AdminisztrátorA Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet közösségi kezdeményezések támogatására az ukrajnai menekült és szükség helyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása tárgyában
A pályázati kiírás az SCLR (survivor and community-led response) támogatási módszertan alapján került megfogalmazásra, melynek lényegi eleme, hogy közvetlenül a krízis helyzetben érintett szereplők kezdeményezéseit karolja fel.
A pályázat célja:
A pályázat célja az SCLR alapú megközelítés mentén olyan közösségek (Ukrajnában bejegyzett jogi személyiséggel rendelkező, nem állami közösségek, szervezetek, gyülekezetek, egyesületek, alapítványok) támogatása, akik:
- közvetlenül támogatják a Kárpátalján élő menekült és szükség helyzetben lévő közösségeket,
- felkarolják a közvetlenül a menekültektől, szüksége helyzetben lévőktől származó, a közösség javát és épülését szolgáló, a közösség fejlesztését célzó, valamint a közösség rezilienciáját növelő kezdeményezéseket,
- tevékenységükkel elősegítik az ukrajnai menekült és szükség helyzetben lévő közösségek önszerveződését, illetve
- segítik az ukrajnai menekült és szükség helyzetben lévő közösség és a helyi közösség közötti kapcsolatok megerősödését.
Ezen pályázók céljainak megvalósításához kívánunk hozzájárulni a pályázatban elérhető mikrotámogatási összeg keretein belül pénzügyi támogatás biztosításával.
Támogatás maximális igényelhető összege: 125 000,00 UAH
Pályázat benyújtásának határideje: 2024.02.19 !!!
Pályázat befogadásának feltételei:
- a pályázati űrlap határidőre történő beküldése, minden pontjának megválaszolása
- a pályázó szervezet megfelel a pályázati feltételekben leírtaknak
A részletes pályázati felhívást a mellékelt dokumentumban tekinthető meg!!!
Pályázattal és a pályázati űrlap kitöltésével kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit az alábbi elérhetőségeken fogadjuk:
- sclr.heks.rct@gmail.com, tominec.mihaly@gmail.com, lorincpeter999@gmail.com.
- +380 66 850 38 00, +380 99 734 31 86
Також інформацією про тендер можете ознайомитися українською мовою
Шановний адресату!
Закарпатська Реформатська Церква у співпраці з HEKS/EPER Румунія оголошує тендер на підтримку громадських ініціатив у сфері реалізації ініціатив, які служать цілям громад біженців та потребуючих в Україні та сприяють їх самоорганізації.
Оголошення про участь у тендері було сформульовано на основі методології підтримки SCLR (реагування, що вижила та громада), основним елементом якої є сприйняття ініціатив учасників, безпосередньо залучених до кризової ситуації.
Мета застосування:
Метою заявки є підтримка громад (недержавних громад, організацій, громад, асоціацій, фондів із статусом юридичної особи), які:
- безпосередньо підтримують громади біженців та малозабезпечених, які проживають на Закарпатті,
- вони сприймають ініціативи, які надходять безпосередньо від біженців та тих, хто потребує, які служать благу та розбудові громади, які спрямовані на розвиток громади та підвищують стійкість громади,
- своєю діяльністю вони сприяють самоорганізації спільнот біженців та потребуючих в Україні відповідно
- вони допомагають зміцнити відносини між спільнотою біженців та потребуючих в Україні та місцевою громадою.
Ми хочемо сприяти реалізації цілей цих заявників, надаючи фінансову підтримку в межах суми мікрогранту, доступної в заявці.
Максимальний позовний розмір допомоги: 125 000,00 грн
Дедлайн подачі заявок: 19.02.2024 р.!!!
Умови прийому заявок:
- подання анкети у встановлений термін, відповідаючи на всі її пункти
- організація-заявник відповідає умовам, описаним у заявці
Детальний тендер можна переглянути у прикріпленому документі!!!
Чекаємо на ваші запитання та коментарі щодо заявки та заповнення анкети за такими контактними даними:
- sclr.heks.rct@gmail.com, tominec.mihaly@gmail.com, lorincpeter999@gmail.com.
- +380 66 850 38 00, +380 99 734 31 86
Híreink RSS
- Állami delegáció tagjai találkoztak a KRE vezetésével
- Holland delegáció a Kárpátaljai Református Egyház vendége
- A Nagyberegi Református Líceum szalagavató ünnepségén
- Egyházkerületi szavaló- és énekverseny Nagydobronyban
- KÁRPÁTALJAI ORVOSMISSZIÓ
- Testvéri látogatás
- „Szolgáljatok az Úrnak örömmel”
- Dunamelléki lelkipásztorok Kárpátalján
- Sámueles családi nap a Bereg Campben
- Csendesnap a Tiszabökényi Glória Ifjúsági Központban
- Az MRE zsinati osztályának munkatársai tettek munkalátogatást a KRE püspöki hivatalában
- Ülésezik a KRE zsinata
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.