Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
2023. Mar 29., szerző: AdminisztrátorKárpát-medencei protestáns teológustalálkozót tartottak március 24–26. között Budapesten, a nemrégiben átadott Ráday Házban. A Kövessetek engem! című eseményre határon innenről és túlról is érkeztek teológusok.
A többnapos rendezvényen előadásokat hallgathattak meg, közösségi programokat kereshettek fel a teológusok. „Ez az esemény nemcsak a jelen nagy lehetősége, hanem a jövőre való készülés is, hiszen jó és fontos azokat megismerni, akikkel együtt fogunk szolgálni hazánkon kívül és belül” – fogalmazták meg a találkozó lényegét a szervezők.
Pénteken, a közös napkezdő áhítat után Somogyi Péter főjegyző köszöntötte az összegyűlteket. Beszédében, kapcsolódva a hét témájához, az elhívásban való megmaradás fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. A program a felújított Ráday Ház bemuatásával folytatódott. A résztvevők felfedezhették a Bibliamúzeum izgalmas interaktív kiállítását, majd a Ráday Könyvtárban megtekinthették az egyház és a Ráday-gyűjtemény történelmi relikviáit.
Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke felhívta a teológusok figyelmét arra, hogy Isten Igéjének közös ismerete az, amely igazi alapot ad minden szolgáló embernek.
A Zsinat határozata alapján 2023 a lelkipásztori hivatás éve. Idén különösen nagy hangsúlyt kap a Magyarországi Református Egyházban a lelkipásztori szolgálat és a lelkészképzés. A találkozó résztvevői egy kérdőívet tölthettek ki, melyben jelezhették meglátásaikat a teológiai képzéssel kapcsolatban. Gér András zsinati tanácsos beszámolt a kérdőívek részeredményeiről, illetve ismertette az egyház oktatásra vonatkozó jövőbeli elképzeléseit.
Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese is szolgált a teológusközösség előtt, áhítatában elhívástörténetével bátorította a fiatalságot. – A közös lelki és testi táplálék, az élmények, a beszélgetések valódi feltöltődést jelentettek így, szemeszter közepén – fogalmazott a teológustalálkozó egyik résztvevője.
Az eseményt záró közös úrvacsorás istentisztelet után az immár hagyományos elnöki megbeszélés következett, ahol az egyetemek hallgatói önkormányzatának vezetői ültek össze. A Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók következő találkozóját egy év múlva Debrecenben rendezik meg.
Friderikusz Márton, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának seniora így összegezte a hétvégét: – A találkozó lelki elmélyülés volt, ahol az elhívásunkban való megerősödés volt a középpontban. Minden előadás, lelki alkalom azt segítette, hogy újra megértsük Isten akaratát az életünkben, és hogy rájöjjünk arra, hogy a szolgálatunk alatt minden körülmények között erőt meríthetünk Isten igéjéből és számíthatunk a szolgatársainkra. Emellett jó volt abban megerősödni, hogy minden kihívás között Krisztus kegyelme tart meg bennünket, és Isten gondviselése titkon munkálva oda rendeli mellénk azokat az embereket, akik lelki támaszt adhatnak nekünk!
Horváth Bálint
reformatus.hu
Híreink RSS
- Állami delegáció tagjai találkoztak a KRE vezetésével
- Holland delegáció a Kárpátaljai Református Egyház vendége
- A Nagyberegi Református Líceum szalagavató ünnepségén
- Egyházkerületi szavaló- és énekverseny Nagydobronyban
- KÁRPÁTALJAI ORVOSMISSZIÓ
- Testvéri látogatás
- „Szolgáljatok az Úrnak örömmel”
- Dunamelléki lelkipásztorok Kárpátalján
- Sámueles családi nap a Bereg Campben
- Csendesnap a Tiszabökényi Glória Ifjúsági Központban
- Az MRE zsinati osztályának munkatársai tettek munkalátogatást a KRE püspöki hivatalában
- Ülésezik a KRE zsinata
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.