A közös összefogás és teherhordozás táptalaja az a készség, amikor önös érdekek lemondása által egy nagyobb, nemesebb jó érdekében köteleződünk el.

2025. Jul 28., szerző: Adminisztrátor

2025. július 26-án a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Otthonban jótékonysági futás került megrendezésre, mellyel az otthon 30 éves fennállását méltatták. Ennek megfelelően az otthon fennmaradásáért 30 órányi futásra vállalkoztak a lelkes résztvevők.

Lehet, hogy egy kép erről: 5 ember és szöveg

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével nagytiszteletű Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány elnöke és 5 ultrafutó, akik hiánytalanul teljesítették a betervezett időtartamot, távot az időjárás viszontagságainak ellenére is. Emellett a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon csapata is tiszteletét tette az alkalmon.

Zán-Fábián Sándor püspök úr köszöntő szavaiban megfogalmazta, hogy az eddigi 30 év  hitről, összefogásról, segítőkészségről, irgalmasságról tett tanúbizonyságot. Ez utóbbi jegyet az otthon nevében is, lelkületében is hordozza. Emiatt, s az alkalom megvalósulása által hír lehet arról, hogy Kárpátalján nemcsak nehézség és megpróbáltatás van, hanem van irgalmasság, segítőkészség és áldozathozatal.

A 158 gondozott gyermek élete és jövője Isten kezében van, akinek kedve telik abban, hogy bennünket egyen-egyenként és közösségben is használjon terve megvalósításához. Hisszük, hogy az otthon fennmaradása az Úr előtt kedves, így bátran lehetünk eszközök az ő kezében,  hogy a gyermekotthon a jövőben is be tudja majd tölteni küldetését.

Az adománygyűjtés támogatható a Magyar Református Szeretetszolgálat bankszámlaszámlájára (10702019-85008898-51100005) történő átutalással (közlemény: Irgalmas Samaritánus Refromátus Gyermekotthon)

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.