Sajtóhírek

A Fekete-tenger a bibliai vízözön következménye

2008/05/07 - A török óceánográfus, Seda Okay tudományosan bizonyítja, hogy a Bibliában leírt vízözön történeti tény és következményeként alakult ki a Fekete-tenger. Tudósok már korábban azzal a hipotézissel éltek, hogy a Fekete-tenger 6-8000 évvel ezelőtt jött létre. A világóceánok hirtelen olvadás következtében bekövetkező tengerszint-emelkedése következtében a Boszporusznál addig meglévő keskeny földnyelvet lökésszerűen áttörte. A Fekete-tenger előtti édesvizű belső tóba olyan erővel zúdult be a víz, mintha 200 Niagara vízesés ereje egyesült volna. A Bibliában megadott időzítése a világtörténelem legnagyobb természeti katasztrófájának megegyezik a tudósok időmeghatározásával. "Tudományos eszközökkel megállapítottuk, hogy a Földközi tenger megemelkedett vízszintje 7-8000 évvel ezelőtt ömlött át a belső tóként korábban kialakult Fekete-tengeri medencébe. Francia tudósokkal együtt a török kutatónő már 2002-ben megállapította, hogy a Fekete-tenger szintje a jégkorszakban 110 méterrel mélyebben volt, mint ma. Ez is bizonyítja belvízi, tószerű alakulatát" - hangsúlyozta Seda Okay. (Livenet.ch, Zaman, RIANowosti, 2008-05-05 - békefy) forrás: www.reformatus.hu

"Online" egyházak - a jövő útja?

2008/05/06 - A gyülekezeteknek fel kell hagyniuk a nagyobb imaházak építésével, és inkább az internetre kell alapozniuk - állítja a gyülekezet-növekedési mozgalom két vezető lelkésze. David Yonggi Cho, a 750 000 tagot számláló Szöuli Teljes Evangéliumi Gyülekezet vezető lelkésze, és Rick Warren a 15 000 tagú Saddleback Valley Community Church lelkésze azt mondja, hogy az internet az a "következő generációs stratégia", mely a decentralizált házi csoportokat a nagyobb gyülekezethez kapcsolja.

Forster Gyula Emlékérmet kapott a felvidéki református püspök

2008/05/05 - Erdélyi Géza felvidéki református püspök a Műemléki Világnap alkalmából Forster Gyula Emlékérmet kapott a kulturális minisztertől. Forster-érmet adományozott a miniszter Dr. Erdélyi Géza református püspöknek a felvidéki református egyház tulajdonában lévő műemlékek megóvásában és gondozásában szerzett elévülhetetlen érdemeiért. Szoros kötődés fűzi az építészethez, különösen a szakrális építőművészethez. Doktori disszertációjában - a prágai Károly Egyetem Teológia Fakultásának Gyakorlati Teológiai Tanszékén - a református templomépítészet és a gyakorlati teológia, azon belül a liturgia összefüggéseit vizsgálta. Emellett feldolgozta Gömör vármegye klasszicista építészetét, amely 1996-ban jelent meg könyv formájában. Püspökként kiemelt figyelmet szentelt az örökségvédelemnek, a zsinat mellett Örökségvédelmi Bizottságot hozott létre, amelynek jelenleg is elnöke. Kitűnő gyakorlati kapcsolatot alakított ki a magyarországi és szlovákiai örökségvédelmi hivatalokkal, a felvidéki műemlékek megőrzését előmozdító más intézményekkel, így a budapesti Műszaki Egyetemmel és a Teleki László Alapítvánnyal. Az örökségvédelem ügyének elősegítése érdekében képzéseket szervez az egyházközségek lelkipásztorai és világi vezetői részére, a komáromi teológián tartott előadásai során pedig megkülönböztetett figyelmet szentel az egyházi építészet és az örökségvédelem témakörének. Forrás: www.tirek.hu/lap/muemlek 

Elkészült a játszótér

2008/05/03 -   Sikerült befejezni a játszótér építését,most már van a kisgyerekeknek is lehetőség közösségben játszani, homokzni,hintázni,csúszni,mászni :-)és közben az anyukáknak kikapcsolódni.Köszönet mindenkinek a fáradozásért, a munkáért.

Beregszászban vagy Beregszászon?

2008/04/29 - Számomra nem képez(het)i vita tárgyát a kérdés. Én egyértelműen a Beregszászban alakot tartom helyénvalónak, hiszen a helyi magyar köznyelvi és nyelvjárási használatban is ez él. Csak ezt hallottam a kárpátaljai magyar élőnyelvben a 80-as, 90-es évekig: a barátnőm Beregszászban lakott, Tiszakeresztúrból, Nagyszőlősről Beregszászba utaztunk, Beregszászból jöttek hajdan magyar nyelvű színi előadást tartani a környező falvakba és városokba a színjátszók. Tehát a környékbeliek és maguk a beregszásziak is hol? kérdésre -ban, -ben, hova kérdésre -ba, -be, honnan kérdésre -ból, -ből raggal használták a városnevet. Tudomásom szerint ez mindenki számára egyértelmű volt.

A románok már rájöttek az államnyelv-gond megoldására

2008/04/29 - Basescu román államelnök szerint a magyar gyermekek hibás politikai döntések miatt beszélnek gyengén románul. Ezt egy minapi oktatási rendezvényen nyilatkozta a román államfő. Szavai szerint a magyar gyermekek előrehaladási esélyei a társadalomban manapság Kovászna és Hargita megyére korlátozódnak, mert az "értelmes" politikai döntések folytán gyengén beszélik a román nyelvet. "A román és magyar gyerekek szétválasztása a vegyes lakosságú megyékben nagy hátrányt okozott a magyar gyermekeknek. A magyar gyermekek, különösen vidéken arra vannak kárhoztatva, hogy Hargita, vagy Kovászna megyében keressenek munkát, mert el lévén választva a románoktól gyengén beszélnek románul. A magyar gyermek első osztályba kerül, ahol nem beszélnek románul és elkezd románul tanulni, de a rossz politikai döntések miatt, románokkal való kapcsolat nélkül csak gyengén tanulja meg a nyelvet, ezért társadalmi előmenetele Kovászna és Hargita megyére korlátozódik, hiszen Magyarország jelenleg nem nyújt jobb feltételeket, mint Románia." - mondta Basescu. Basescu szerint újra kell elemezni a helyzetet. Az államfő többször is kijelentette, hogy a magyar tanulóknak az iskolában idegen nyelvként kellene tanítani a román nyelvet. Legutóbb február 22-én Kovászna megyei látogatása során beszélt erről és meg is ígérte, hogy az új tanügyi törvényben figyelembe veszik ezt. P.I. Forrás: Kárpátinfo.net

Nem jöttek elő a penzai szektások

2008/04/29 - A Penza mellett egy földbe ásott barlangban november óta a világvégét váró szektások utolsó csoportja vasárnap délelőttig nem adta jelét, hogy előjönne. Oleg Melnyicsenko, a penzai kormányzó helyettese újságíróknak elmondta: a mostani időpontot, azaz az ortodox húsvétot nem ők nevezték meg határidőként, hanem a korábban előjött Vitalij Nyedogon. Egyébként egyelőre a sajtóval van gond: a kicsi faluban, illetve a közvetlenül a felszín alá ásott barlang környékén több mint 80 újságíró várja, hogy előbújnak-e a bentlévők. Novemberben Pjotr Kuznyecov szektaalapító kezdeményezésére 35 ember vonult be az addig kiásott és hatalmas élelmiszer-tartalékokkal feltöltött barlangba, hogy ott várja ki a Kuznyecov által jósolt világvégét. A felnőttek négy gyereket és több állatot is magukkal vittek. Március 28-án, miután az olvadás és az esőzés a barlangban omlásokat okozott, előjött hét asszony, majd április 1-jén további 14 személy bújt ki a barlangból, ahol az újabb omlások maguk alá temették az élelmiszertartalékot, az illemhelyet, és két hálófülkét. Másnap egy fehéroroszországi asszony is előjött két gyermekével, de férje továbbra is bent van. A rendőrök és a helyi hatóságok helyreállították a barlangot amennyire lehetett. Öt fehéroroszországi szektást hazaküldtek. Az előjöttek a korábbi imaházban, illetve Nyedogon házában élnek. Kuznyecovot, a szekta alapítóját kivizsgálták egy elmegyógyintézetben és beszámíthatatlannak találták, de a barlanglakók követelésére elengedték. Nem sokkal később súlyos fejsérülésekkel kórházba kellett vinni, állítólag öngyilkosságot kísérelt meg, mert nem látta jelét az általa jósolt világvégének. A föld alatt jelenleg még 11 ember tartózkodik. Vitalij Nyedogon, a szekta egyik vezére állítja, hogy két asszony rákban, illetve a túlzott böjtölés miatt meghalt a barlangban, s ha ez igaz, akkor még kilencen várják a késlekedő világvégét a föld alatt. Forrás: MTI

Módosítják ukrán-magyar kishatáregyezményt?

2008/04/29 - Ez Európai Bizottság arra kéri Magyarországot, hogy eszközöljön módosításokat az ukrán-magyar kishatárforgalmi egyezményben. Jacques Barrot, az Európai Bizottság elnökhelyettese az Európai Parlament hétfő esti ülésén jelentette be, hogy az EB az ukrán-magyar kishatárforgalmi egyezmény felülvizsgálatára kéri Magyarországot. Az Európai Parlament és az EU Tanácsa végrehajtó szerve szerint a két ország közötti egyszerűsített határátlépésről kötött egyezmény két pontban eltér az elfogadott európai előírásoktól. Az EB elsősorban az EU-ban gyakorlott 30 kilométeres mélységű határsáv Magyarország általi 50 kilométeresre történt kiszélesítését kifogásolja. Másodsorban a magyar-ukrán kishatárforgalmi egyezménynek az EU-ban előírt betegbiztosítási jogszabályokhoz való igazítását igényli az EB, vagyis azt, hogy az Európai Unió területére lépő személyek a kishatár keretében is rendelkezzenek a megfelelő egészségügyi biztosítással, csakúgy, mint a schengeni vízum esetében. Korábban az EB a lengyel-ukrán kishatárforgalmi egyezménnyel szemben is hasonló kifogásokkal élt. A különbség az, hogy az utóbbi ratifikálása még nem történt meg, míg Magyarország és Ukrajna között már hónapok óta kifogástalanul működik. P.I. Forrás: Kárpátinfo.net

Emelt szintű érettségi

2008/04/29 - Timosenko felügyel a tesztelésekre A Miniszteri Kabinet ma szülői tanácsok képviselőinek, az iskolák igazgatóinak, a felsőoktatási tanintézetek rektorainak, illetve a pedagógusi szakszervezetek illetékeseinek jelenlétében tartott megbeszélést az emelt szintű érettségiről. Julija Timosenko megjegyezte, attól fél, hogy a korrupció elleni harc a gyerekek elleni harcba csaphat át, és a független tesztelések a leendő diákok kárára válhat. Szerinte mindenképpen figyelembe kell venni a külföldi tapasztalatokat. Megjegyezte, hogy a kormány a tesztelések minden szakaszát figyelemmel kíséri majd, és meghozza a szükséges döntéseket, és elvégzi az esetleges korrekciókat. Timosenko elmondta, hogy a keddi teszteléseken a regisztráltak 92%-a jelent meg. Az emeltszintű érettségi a tegnapi ukrán nyelv és irodalom vizsgával kezdődött és június 4-ig tart. A pótvizsgákra június 26.-július 4-e között lesz lehetőség. Az eredményekről legkésőbb 10 nappal az értékelés után értesítik a résztvevőket. Forrás: Kárpátinfo.net

Indiában a keresztyének jogi védelmet kérnek az államtól

2008/04/29 - (Új-Delhi) - India több részén nem csak a hinduk vannak erőteljesen a keresztyének ellen, hanem a hivatalok és hivatalnokok is. Az észak-indiai tagállamban, Rádzsásztánban polgárjogi harcosok, kisebbségi szervezetek elhatározták, hogy tiltakozni fognak a hivatalok tétlensége ellen. Az elmúlt egy évben több olyan eset fordult elő, amikor lelkészeket vagy keresztyéneket, illetve templomokat ért durva, erőszakos támadás hindu fanatikusok vagy mások részéről. Walter Massey lelkész elmondta: "Meglehetősen sokkoló, hogy a kormány vonakodik attól, hogy az erőszak elkövetőit büntetőjogilag üldözze". Az ENSZ különmegbízottja, Asma Jahangir március során három héten át tanulmányozta a kontinensnyi országban a vallásszabadság helyzetét. Jelentésében rámutat: sokkal jobban kellene védeni a vallásszabadságot a civil társadalomnak, a médiáknak, és a hivataloknak. Az Össz-Indiai Keresztyén Tanács, az AICC, mely szintén megragad minden jogi eszközt, hogy az indiai keresztyének diszkriminációja ellen küzdjön, az ENSZ megfigyelőt több olyan keresztyénnel hozta össze, aki erőszakos cselekmények elszenvedője volt hitéért. (livenet.ch, 2008-04-28 - békefy) www.reformatus.hu

Megérkeztek a Munkácsy-képek Esztergomba

2008/04/27 - Már múlt héten elkészültek a volt Vármegyeháza épületében kialakított kiállítótermek, így már csak a képek hiányoztak a falakról – nem sokáig. Ma délelőtt ugyanis Esztergomba érkeztek Munkácsy alkotásai, május másodikától pedig a közönség is megcsodálhatja a festőóriás műveit. Délelőtt 10 és 11 óra között érkeztek meg Pákh Imre műgyűjtő Munkácsy-képei Esztergomba. A festő egész életművét bemutató kiállítás május másodikán délután kettő órától lesz látható a városháza dísztermében, illetve a hozzá csatlakozó két teremben. A kiállítóhelységek átalakítása már múlt héten elkészült, a kivitelező gipszkarton falakat állított, bordóra festette a termeket, illetve klimatizálta. Az épületet ráadásul külön erre az alkalomra ellátták megfelelő biztonsági rendszerrel és személyzettel. A képek átvétele után Gyarmati Gabriellának, a Munkácsy Múzeum művészettörténészének koncepciója szerint rendezik be a termeket. Az esztergomi Munkácsy-kiállításon egyébként több olyan festményt is láthat a közönség, melyet eddig még nem mutattak be a publikum előtt. A Pákh Imre tulajdonában lévő több mint harminc kép mellett a Nemzeti Galéria, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és Kiss-Rigó László püspök jóvoltából a Szeged-Csanádi Egyházmegye Munkácsy-képei is a falakra kerülnek. Utóbbi képet az egyházmegyei gyűjteményen kívül Esztergomban állítják ki először a nagyközönség számára. A Nemzeti Galéria gyűjteményéből pedig a nagyméretű Golgota és a Krisztus Pilátus előtt is a városba érkezik, amelyek az ismert hatalmas trilógia két darabjának redukciói, vagyis a művész által saját kezűleg készített kisebb másolatai. A festményeken kívül ráadásul közel negyven darab korabeli Munkácsy-relikvia is a kiállítás része, így a közönség láthatja például a festő esernyőjét és szemüvegét is. Az esztergomi Munkácsy-kiállítással kapcsolatban külön weboldal is indul, a www.munkacsyesztergomban.hu honlap minden információt tartalmaz magáról a tárlatról, az alkotásokról, a művészről és Esztergomról egyaránt. Lenger, Hídlap.net

A lelkészek jogállásáról az esperes-gondnoki értekezleten

2008/04/27 - Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora a Doktorok Kollégiuma (DC) elnökeként a lelkészképzéssel kapcsolatos javaslatokat és tervezetet ismertette. E szerint bevezetnék a hat évfolyamos képzést, az írásbeli és szóbeli részből álló lelkészképesítő vizsga pedig egy év segédlelkészi szolgálat után a 7. évfolyam végén válna aktuálissá egy közös bizottság előtt. A képzés koordinálására országos lelkipásztori intézetet hoznának létre. Kádár Zsolt esperes, a DC főtitkára ismertette a Doktorok Kollégiuma és a zsinati Tanulmányi Bizottság tevékenységét. Ismertette a Fehérgyarmaton - a keresztségről - és a Kaposváron - a konfirmációról - rendezett konferencia eredményeit. Mint mondta, a teológiai tudomány képviselőinek célja a hazai és külföldi teológiatudománynak történő megfelelés. Kádár Zsolt bemutatta az Egy egyházzá hívattunk el című dokumentum létrejöttének körülményeit és tartalmi elemeit. A DC főtitkára előretekintett a péceli hermeneutikai konferenciára és a sárospataki plenáris ülésre. Ez utóbbihoz kapcsolódik majd a Biblia éve alkalmából a gönci kihelyezett tanácskozás és a vizsolyi megemlékezés. A Református Pedagógiai Intézet és a Szeretetszolgálati Iroda közös pályázatot írt ki középiskolai diakónia témakörben. Az első helyezésért járó díjat Závodi Mária tanító vette át Czibere Károly irodavezetőtől. Kocsis Márta a lelkészek jogállásáról szóló törvény tervezetét mutatta be az értekezlet résztvevőinek, felhívva azok figyelmét a megjelenő új szempontokra. A zsinati jogtanácsos elmondta: a többi törvényben is benne maradnak azok a fő szempontok, amelyek az adott ágazat működéséhez szükségesek, de a cél az, hogy a lelkészeket érintő jogszabályok egy törvényben kerüljenek összefoglalásra. Új elemként jelenik meg a javaslatban többek között a helyettes lelkészi szolgálat részletes szabályozása, a gyülekezeti és intézményi lelkészi szolgálatok elhatárolása, valamint a lelkészek jogainak és a lelkésznők speciális jogainak részletes kifejtése. Forrás: www.reformatus.hu

Országos-esperes gondnoki értekezlet a zsinati székházban

2008/04/27 - Országos-esperes gondnoki értekezletre érkeztek Budapestre, a Magyarországi Református Egyház zsinati székházába az egyházmegyék vezetői. A tanácskozás Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, és Nagy Sándor főgondnok, zsinati világi elnök megnyitójával kezdődött. "Szétzilált állapotú társadalomban élünk, és ez nem kerüli el egyházunkat sem" - fogalmazott Bölcskei Gusztáv, aki megemlítette az idősotthonok és az oktatási intézmények nehézségeit. Külön kiemelte a debreceni és a nagykőrösi tanítóképző főiskolát, ahová nem jelentkezett elég hallgatójelölt. A Zsinat elnöke vázolta a kormány és a történelmi egyházak közötti kapcsolatot is. Ismertette a legutóbbi találkozást, ahol az oktatási és kulturális miniszternek átnyújtottak egy olyan szeptember 30-ig kidolgozandó javaslatot, amely az egyházak finanszírozásában hozna változást. Ennek lényege az egyházak anyagi függetlenségének megteremtése a környező országok példáit követve, a kártalanítás megoldásával. Bölcskei püspök hangsúlyozta, hogy így véget lehetne vetni az évenkénti "kuncsorgásnak", és a "húzd meg, ereszd meg" politizálásnak". Bölcskei Gusztáv felhívta a figyelmet a lelkész-továbbképzésekre, köztük a kommunikációs oktatásra és a dunamelléki jogi továbbképzési lehetőségre. A püspök ismertette a testvéregyházi kapcsolatok (Rajnai Egyház, Korai Presbiteriánus Egyház, Lippei Egyház, Közel-Kelet) aktualitásait is. Kiemelte a Kálvin évfordulóhoz kapcsolódó együttműködést a magyar, a francia, a valdens és a rajnai egyház között. Nagy Sándor főgondnok javaslatot fogalmazott meg a balatonszárszói SDG konferenciaközpont nyújtotta lehetőségekkel kapcsolatban. E szerint ha a Kárpát-medencében élő körülbelül 800 ezer református egyházfenntartó 1 százaléka (8000 fő) évente résztvenne hetente megtartott konferenciákon, akkor megnőhetne a konferenciaközpont kihasználtsága, és csökkenhetnének az egyéni költségek. A Zsinat világi elnöke ismertette az internetes konferenciák lehetőségét, és felhívta a figyelmet az ECDL képzés köteteire, amelyhez kérés után hozzájuthatnak a számítógépes ismereteket tanulni szándékozók.

Baj van az ukrán hadsereg magyar újoncainak nyelvtudásával

2008/04/22 - Gondot okoz az ukrán hadseregben, hogy a Kárpátaljáról bevonuló magyar újoncok többsége nem beszéli az ukrán nyelvet. if(window.goA)goA.addZone(34732,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); <a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=34732" target="_top" title="<xlat>Hirdetés</xlat>"><img border="0" src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=34732" alt="<xlat>Kattintson a hirdetésre!</xlat>" /></a> Az ungvári hadkiegészítő parancsnokság adatai szerint az Ukrán hadseregbe idén tavasszal 700 újoncot soroztak be Kárpátaljáról. Magukat megnevezni nem akaró katonai illetékesek szerint a legtöbb problémát a behívottak esetében a magyar és kisebb részben a román nemzetiségű ifjak gyenge ukrán tudása okozza, aminek következtében még a vezényszavakat sem értik - írta az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírújság.     A Beregszász, Nagyszőlős és Técső környékéről bevonuló nemzetiségi fiatalok nem tudnak ukránul sem írni, sem olvasni, nem is beszélve az irodalmi nyelv ismeretéről, ami nem is csoda, hiszen - így a cikk - a kárpátaljai kisebbségi iskolákban hiány van ukrán nyelvkönyvekből, sőt ukrán nyelvet oktató pedagógusokból is.     Ukrajnában a tervek szerint 2010-től megszűnik a sorkötelezettség, az ország védelmére szerződéses haderőt rendszeresítenek.     A kárpátaljai magyar újoncok államnyelvtudásával kapcsolatos probléma egyébként nem új keletű. Már a szovjet hatóságoknak is komoly fejfájást okozott egészen a birodalom felbomlásáig, hogy a hadseregbe behívott magyarok gyengén beszélték az orosz nyelvet. Annak idején a sorkötelesek rossz orosz nyelvtudására hivatkozva igyekeztek oroszosítani a kárpátaljai magyar iskolákat.     A kárpátaljai magyarság körében évtizedeken át az a szemlélet uralkodott, hogy a fiúk úgysem az iskolában, hanem a szovjet haderő soraiban sajátítják el magas szinten az akkor kötelező orosz államnyelvet. Forrás: MTI

Románia átalakítaná az ukrán államhatárt

2008/04/22 - Ukrajna váratlanul a Románia és Moldávia közötti vita kellős közepébe csöppent. A román elnök, Traian Basascu nemrég kijelentette, hogy hamarosan visszakerülhetnek Bukarest tulajdonába a moldáv területek. És ugyancsak kijelentette, hogy az odesszai megye egy része pedig Kisinev tulajdonába kell, hogy visszakerüljön. A Korrespondent. net internetes hírújság értesülései szerint, Ukrajna külügyminisztere, Volodimír Ohrizko azonnali magyarázatot követelt a román államfőtől. Ohrizko a sajtóban elterjedt hírt kommentálva elmondta, hogy még ez évben tárgyalásokat fognak folytatni Moldáviával, és a tervek szerint, megállapodást írnak alá az államhatárokról. Szerinte, érdemes lenne Romániának is hasonló tárgyalásokat folytatnia Moldáviával. Románia, mint ismeretes nem ismeri el Moldávia függetlenségét, a” Nagy Románia” részeként tekintenek rá. Már Európában is aggódnak a kialakult helyzet miatt. Az Európai Tanács parlamenti közgyűlésén külön kérdésként foglalkoztak a problémával. Forrás: Kárpátinfo.net

Emelt szinttű érettségi: kormánydöntés szerdán

2008/04/22 - Úgy tűnik, az Ukrán Miniszteri Kabinet nem vette a bátorságot ahhoz, hogy egy nappal az ukrán nyelvi és irodalmi országos felmérő előtt hozzon döntést a független tesztelés sorsát illetően. Mint arról korábban beszámoltunk, Julija Timosenko egy vasárnapi tévéinterjújában nem tartotta kizártnak, hogy a mai soron kívüli kormányülésen akár el is törölhetik az idei emelt szinttű érettségit. Az ukrán kormánynak mindenekelőtt tisztáznia kell, hogy az ország képes-e lebonyolítani a kívánt színvonalon, az iskolások, a leendő főiskolai hallgatók, illetve családtagjaik jogainak sérülése nélkül az idei emelt szinttű érettségi tesztsorozatot? E kérdés tisztázása mára túl nagy falat lett volna a miniszteri kabinetnek, ezért a megválaszolását - immár a szülői tanácsok képviselőinek, az iskolák igazgatóinak, a felsőoktatási tanintézetek rektorainak, illetve a pedagógusi szakszervezetek illetékeseinek jelenlétében és meghallgatásával - szerdára, azaz április 23-ra napolta el. - Senkinek sem engedem meg, hogy a gyerekeken kísérletezzenek - szögezte le Julija Timosenko. Mivel azonban az ukrán nyelvi és irodalmi emelt szinttű tesztvizsgára április 22-én délelőtt kerül sor, az első gyermekkísérleten kedd délutánra már bőven túl lesz az ország. P.I. Forrás: Kárpátinfo.net

Világhálón Kálvin főműve

2008/04/20 - A németországi református egyház internetes hírszolgálata, a www.reformiert-info.de elkészítette Kálvin János fő művének, A keresztyén vallás rendszere c. könyv 1559-es kiadásának internetes hozzáférhetőségét. Egyetlen klikkeléssel rányithatnak az érdeklődők az Institutio online-ra, amely Kálvin Institutio-jának Otto Weber által készített fordítása mellett a református reformáció atyjának életrajza mellett tájékoztat a nagy mű keletkezéséről, felépítéséről és tartalmáról, valamint hatásáról, amit a neves Kálvin-szakértő, Dr. Georg Plasger professzor írt. A technikai kivitelezést a Johannes a Lasco könyvtár és az emdeni református Nagy Templom közösen végezte. (reformiert-info.de, 2008-04-19 - békefy) www.reformatus.hu

A zsidóság peszáchot ünnepel

2008/04/20 - A páska-ünnep, vagy a peszách az egyiptomi szolgaságból történt szabadításra emlékeztet, amit az Úr Mózes által végzett el. Az ünnep Nisszán hónap 15. napján kezdődik, ebben az évben április 19-én este és nyolc napon át tart. Az ünnepi hét első és záró napja Izraelben munkaszüneti, "piros betűs" ünnep. Amíg állt a jeruzsálemi templom, sokan elzarándokoltak, hogy megáldozzák ott a páska-bárányt. Az ókori római-zsidó történetíró, Josephus Flavius adatai szerint Kr.e. 65-ben három millióan zarándokoltak fel Jeruzsálembe az ünnep idején. Az ünnepek idejére ma Izraelben a biztonsági erőket a legmagasabb készenléti fokozatba helyezték, hogy lehetőség szerint meg tudjanak előzni mindenféle provokációt vagy terrorakciót. (Israelnetz.de, Jesus.de, 2008-04-19 - békefy) www.reformatus.hu  

Nem minden református lelkész helyezkedik el hivatásában

2008/04/17 - A Magyarországi Református Egyház főiskoláin, illetve egyetemein végzett lelkészek közül nem mindenki helyezkedik el ezen a pályán, ugyanis többen vesznek részt a képzésben, mint ahány munkahely van számukra . A Magyarországi Református Egyház 1200 református gyülekezetében évente mintegy 30 újonnan végzettet tud foglalkoztatni, míg évfolyamonként hozzávetőleg másfélszer ennyien folytatnak teológiai tanulmányokat- mondta a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke . Márkus Mihály hozzátette, hogy a helyzetet némileg enyhíti, hogy a gyakorlatban a hat évre szabott tananyagot ritkán végzik el ennyi idő alatt, leginkább a nyelvvizsgák hiánya miatt. A nyelvvizsga teljesítése érdekében sokan félévet, egy évet külföldön töltenek, ez a nemzetközi kapcsolatoknak is jót tesz. Márkus Mihály rámutatott: az évfolyamokról való lemorzsolódás mellett a túlképzést az is enyhíti, hogy évfolyamonként mintegy tízen nem lelkészek lesznek, hanem egyházi közgyűjteményekben vagy iskolákban helyezkednek el, utóbbihoz vallástanári oklevelet szereznek. Ezen kívül a diakóniai szolgálatok és a különböző missziók is előszeretettel alkalmaznak teológiai végzettségűeket.Az elhelyezkedéssel kapcsolatban a református püspök elmondta: a frissen végzetteket a püspök kihelyezi első szolgálati helyére, ahol a lelkipásztor egy ideig segédlelkészként tevékenykedik. A gyülekezet néhány év eltelte után megválaszthatja véglegesen saját lelkészének, ez rendszerint nyugdíjazásig szól. Forrás: MTI  

A leggyakoribb szitokszók jelentéséről

2008/04/17 - Közhelynek számít az a megállapítás, hogy Európa-szerte durvul a nyelvhasználat. Mindennapi eset, amikor esztétikus látványt nyújtó fiatalok mellett elhaladva csak úgy özönlenek a trágár töltelékszavak. Az az érzésünk, hogy a társadalomban felhalmozódott szenny ilyen szelepen kerül a környezetbe. A fenébe is... mondjuk első felindulásunkban, s nyomban rádöbbenünk, hogy ez is eléggé durva szó, s nyelvünkben van még pár ilyen ún. szitokszó az igénytelenebb, alantasabb stílusban elhomályosult jelentéssel. A durvaság fokozatossági sorrendjében haladva ezek a következők: fene, frász, nyavalya, franc, rosseb.

Archívum

Keresés dátum szerint:


Aktualitás beküldése