a Bögre

2008-09-01 - 11:38

Azt írta a tiszteletes úr,hogy éljem meg azt,amiről beszélünk,és nem értem mire gondol pontosan :S ?

Szanyi György

2008-08-12 - 00:04

Nem értem, hogy pontosan milyen témában, hiszen a hozzászólásomban több mindent érintek. Szívesen írok, ha konkrétabb lesz a kérdés. Bocsánat az értetlenkedésemért.

a Bögre

2008-08-11 - 14:41

Mire gondol tiszteletes úr?

Szanyi György

2008-08-09 - 21:20

Ne sajnáld, de különösen ne érezd magadat emiatt tehetetlennek. Az a baj velünk hívő emberekkel, hogy az elméletet nagyon jól tudjuk, de a gyakorlat nagyon rosszul megy. TE, a magad helyén NÉLKÜLÖZHETETLEN VAGY. S ezt bizony tudatosítanod kell magadban.

A másik dolog, mi legalább beszélünk róla, ez egy kicsit közelebb visz a megoldáshoz. Harmadrészt te nagyon lebecsülöd azt, amit tenni tudsz. Ma ha reformáció lesz az nem a lelkészektől fog kiindulni, hanem azoktól a Krisztus követő emberektől, aki, minden bizonnyal, te is vagy. Bizony te nagyon sokat tennél azzal, ha mindazt, amit itt leírunk, azt hangoztatnád, de élnéd is. S ezzel bizony sokkal többre mégy mint mi, sokszor megkötött kezű papok.

a Bögre

2008-08-08 - 13:17

Mégsem tesz senki semit annak érdekében,hogy ez a mostani helyzet változzon. Semmit sem ér az,ha itt a neten megvitatjuk a dolgot,de tetlegességig nem fajul a helyzet. Üres szófecsérlés marad. SAjnálom,hogy én csak egy egyszerű gyülekezeti tag vagyok,aki nem tehet semmit..

Szanyi György

2008-08-05 - 08:57

Kedves Bögre!

Meg kell újítani a sákramentumokat, de nem ezzel kell kezdeni. Ha ezzel kezdjük a legtöbb ember nem is fogja érteni, hogy miről is van szó, eddig miért volt így jó, ahogy volt s miért nem jó most. Csak akkor lehet a sákramentumokkal előhozakodni, ha már egy átfogó családlátogatási, személyes evangelizálási, tájékoztatási hullámot elindítunk a gyülekezetekben. Ha valamilyen szinten minden ember a gyülekezetekben el kezd gondolkodni azon, hogy mi miért is történik az egyházban. Sajnos legtöbb esetben csak az egyházfenntartói járulékot hajtjuk be, s ezért keresztelünk, esketünk, temetünk. S ez csak alkalmi találkozást hoz létre a gyülekezeti tagokkal. S meg kell lássuk, hogy mi lelkészek sem vagyunk a helyzet magaslatán, mert minket is feketeruhás lovagoknak tartanak, akik a szószékből szidjuk a népet, s természetesen azokat, akik ott sincsenek. S bizony lehajolni olyan nehezen tudunk. Tehát a személyes kapcsolatok, a krisztusi örömüzenet, vígasztalás, bátorítás, bíztatás és természetesen a tanítás a megújulás felé vezető első lépések. Míg ezeket meg nem tesszük, s le nem szállunk a mennyei magaslatokból a hétköznapok szürkeségébe hiába nyúlunk a sákramentumokhoz. Túl sokat várunk a sákramentum megreformálásától, s nem vesszük észre, hogy ez egy hosszú folyamat egyes lépései lehetnek, de nem az a csodálatos lépés, ami mindent egy szempillantás alatt megold.

a Bögre

2008-08-04 - 19:20

Tény, hogy minden téren újúlnia kell az egyházunknak. De a bizalmatlanság azt hiszem a túlzott sokszínűség következménye.Ott van elrontva,hogy túl sokminden van megengedve,és igenis kellenek a törvények,néha kell a tövényeskedés, mert ezáltal lesz csak rend.



Isten nem a zűrzavar, hanem a rend Ura. Úgy vélem mek kell újítanunk a sákramentumokat,ahhoz,hogy tisztuljanak a gyülekezetek.

Szanyi György

2008-07-30 - 11:47

Tegnap még a két hozzászólásom egymás után volt

Valaki cserélgeti?

:-)

Szanyi György

2008-07-29 - 21:51

Bögrének válaszoltam,nem dogmatikázni akarok, amúgy sem kérdőjelezte itt meg senki a dogmák valódiságát.Igazak, meg kell tanulni arra épülve élni is.

Szanyi György

2008-07-29 - 21:47

Az egyházunknak úgy ahogy van megújulásra van szüksége. Viszont nem gondolom azt, hogy a sákramentumok megreformálása, az amivel kezdeni kellene. Márcsak azért sem, mert a sákramentumokat egy olyan gyülekezeti életben megújítani, ahol még a bizalmatlanság és a szeretetlenség a jellemző, nem jelentene mást csak törvényeskedést, hidegséget és gyűlöletet. Nem tudom mit lehetne tenni. A szakadás nem megoldás, de akkor mi? - kérdezik soka.Például: Mindig a legkönnyebb valamitől elfordulni, mint azon változtatni. Könnyebb haragot tartani, nem köszönni, mint a másikat szeretni. Pál ezt a kiváltképpen való utat ajánlja, mindenről beszélünk csak erről nem. Nemrég megkérdezték tőlem miben látom az egyház megújulását. Azt feleltem: őszinteség, bizalom, nyitottság kell jellemezze a lépéseinket. Ha ez nincs meg, nem nevezhetjük magunkat Isten népének, mégha a sákramentumok a helyén is lennének, akkor sem érnénk vele.Ezen az alaphelyzeten kellene változtatni, nem a sákramentumokon. Nem finomkodni kellene egymással szemben, hanem egyenesnek lenni. Egyenlőre ennyi.

a Bögre

2008-07-29 - 11:52

nem is azért keresztelünk,mert ez üdvösségkérdés,viszont,ha ennyire lényegtelen,akkor nem is lenne rá szükség.



Szerintem a keresztség fontos,nem huszadrangú.Egyházunknak szüksége van a megújulásra,mert már túl liberálisak vagyunk és túl sok a kompromisszum,mintha nem Istennek szolgálnánk már,hanem az embereknek.



Krisztus és a tanítványai sem kereszteltek meg akárkit,a keresztség feltétele a Krisztushoz való tartózkodás.Ez egy nyílvános bizonyságtétel,miért kell ezt olyan közhellyé tenni???

Szanyi György

2008-07-28 - 12:39

Kedves Bögre!

Senki sem kényszeríti a szülőket arra, hogy megkereszteljék gyermeküket. Önként, saját elhatározásukból hozzák el a gyülekezetbe. Így senki sem róhatja fel nekünk, hogy bákit is kényszerítünk. Viszont, nagyon is értem a felvetésedet, hiszen egy rossz alaphelyzetet akarunk foltozgatni, toldozgatni. A gyerekkeresztség, meggyőződésem szerint, biblikus, ugyanúgy mint a felnőtt. Mindkét esetben nagyon fontos szerepet játszik a keresztségben a hit. A felnőtt megvallja hitét, s ez a hit egyben egy szándék is, hogy ő az Isten népéhez akar tartozni. A szülő megvallja hitét, s azon szándékát, hogy gyermekéért meg fog tenni mindent, hogy keresztyénné legyen. Nem ott van a baj, hogy megkereszteljük a gyerekeket, hanem ott, hogy hitetlen, a gyülekezethez csak a névjegyzéken keresztül kapcsolódó szülők gyermekét is megkereszteljük. Bizony, nem kellene, sőt el kellene utasítani, tudatva velük, hogy miért nem, és hogy mikor igen.

De ehhez nem elegendő egy személy, azaz nem elegendő, ha csak a lelkész az, aki ezt kimondja. Testületi, presbiteri döntésre van szükség. Akkor lehetne ebben a kérdésben előre lépni, ha a kersztséghez csak abban az esetben engdenénk családokat, ha azt a presbitérium megvizsgálta és döntést hozott. Ez egy fontos lépés lenne, a presbitériumok felemelésére is, a lelkészközpontúság felszámolására, s természetesen, a keresztség gyakorlatának biblikusabbá tételében.De erről még beszélhetünk egyenlőre ennyi.

a Bögre

2008-07-27 - 20:48

Az anonimitás azért jobb,mert így nem kell attól tartani,hogy ha szembe megyünk egymással csúnyán fognak rám nézni :)



Kaphatok választ a kérdésemre?



Angi,aki Bögre :)

Dancs Róbert

2008-07-24 - 11:45

Kedves Levente!

Te írtál "a Bögre" név alatt is, vagy sem?

Dancs Róbert

2008-07-22 - 14:22

Kedves „a Bögre”!

Köszönjük a kérdés feltételét. Válaszokat csak akkor kap az ember, ha kérdez. Ellenben szeretjük, ha névvel ellátva teszik föl a kérdést az kérdezők. Ez lehetővé teszi a személyességet, a baráti beszélgetés (fórumozás) kialakulását. Név nélkül furcsaságok is történhetnek, azt pedig senki sem szeretné. :-)

Kedves becenév a Bögre, de kérlek hozzászólásod után tüntesd fel a rendes nevedet is, vagy ha ezt nem szeretnéd, akkor kérlek írd alá így: Név Nélkül. Ezzel pedig azt tudatod, hogy anonimitásban szeretnél maradni.

Következő hozzászólásod után válaszolok/unk.

Még egyszer köszönöm a kérdésfeltétel(ek)et!

Testvéri szeretettel: Dancs Róbert

a Bögre

2008-07-18 - 16:10

Nekem lenne egy kérdésem:



Miért kell megkeresztelni a gyermekeket, s ezáltal olyan eküre kényszeríteni a szülőket, amiket nem biztos,sőt a legtöbb esetben sajnos nem is valószínű, hogy betartják?

Szanyi György

2008-05-22 - 21:55

Testvérem!

Teljesen egyet értek veled, a missziót kell nagyon komolyan venni. S ennek meg lesz a pozitív következménye.

De az, hogy beteg az egyházunk igaz, s az is, hogy gyógyítgatjuk. Ha ebben vannak fokozatok, akkor most nagyon beteg és én személyesen nagyon várok az Áldott Orvos beavatkozására, s remélem nem hiába!

Hogy mi lenne a helyes gyakorlat a keresztséggel kapcsolatosan, azt mindig nehéz eldönteni, s úgy gondolom, hogy minden esetet külön kell kezelni. Nem lehet olyan törvényt csinálni, amit minden esetre rá lehetne húzni. Minden esetet külön megharcolva lehet döntéseket hozni, s nagyon kényelmes, ha van egy mindenkire vonatkozó törvény, mert megspórolhatjuk a harcot, a felelősségvállalást s az egyebeket.Egy minimumot mégis jónak tartanék azzal kapcsolatosan, hogy kinek kereszteljük meg a gyermekét s kinek nem. Csak hogy legyen egy irány, amiben egyek lennének a gyülekezeteink.

Ahogy te is elmondod, nem lehet a keresztség kérdését csak úgy magában kezelni, hiszen minden összefügg. Keresztség magával hozza a konfirmáció kérdését és így tovább. Az egészet együtt kellene vitatni, s az egészben egyszerre kellene megoldást találni. Nem lehet csak kiragadva az egyiket, úgymond "megreformálni", mert úgysem hagyja érintetlenül a vele szorosan összefüggő gyakorlatokat.

Ami Miskolcon történt az jó és követésre méltó lenne abban az esetben, ha a jelenleg születő gyerekek szülei nem lennének mind lekonfirmált egyháztagok. Szerintem úgy 15 évvel ezelőtt ez egy nagyszerű lehetőség lett volna azokkal szemben, akik a kommunizmus idején nem konfirmáltak.Ma, ahogy elhangzott is, nagyon komolyan kell venni a felnőtt képzést, s erre bíztatok is mindenkit, magamat is.

Dancs Róbert

2008-05-22 - 18:01

Kedves György!

A 2. számú felvetésedet szeretném továbbgondolni. Ha emlékszel szó esett arról, hogy a gyerekkeresztség gyakorlatában nagyon fontos a felnőtt katekézis. Tehát, hogy a szülők és keresztszülők tudják, hogy mi a keresztyéni kötelezettségük akkor, hogy ha gyermeküket elviszik megkeresztelni. Hogy melyik lenne a jó út a mai világban itt Kárpátalján, amin a felnőtt katekézisben járnunk kell, azt el kell kérni Istentől. Ha visszatekintek miskolci szolgálatomra, akkor ezzel kapcsolatban nagyon kikívánkozik belőlem egy megfigyelés, amit itt szeretnék leírni.

Miskolcon sokan jöttek be a lelkészi hivatalba azzal a kéréssel, hogy gyermeküket kereszteljük meg. Amikor megkérdeztük, hogy miért szeretné megkeresztelni, akkor gyakran azt a választ kaptuk, hogy azért mert egyházi (általános) iskolába szeretné járatni. (Ez érthető volt az egyházi iskolák magas színvonala miatt.) Az adatfelvételnél hamar kiderült, hogy a szülő nem konfirmált, sőt több esetben meg sem volt keresztelve.

Mi ekkor is elvállatuk a gyermek keresztelőjét, de csak azzal a feltétellel, hogy a szülő ígérje meg, hogy elvégzi a felnőtt konfirmációi képzést, és konfirmálkodjon. Arra apelláltunk, hogy konfirmálkodnia kell ahhoz, hogy a kereszteléskor tett fogadalmát meg tudja tartani. Félévente indult felnőtt konfirmációi képzés. Minden esetben megígérték, hogy jönnek, és minden (!) esetben betartották az ígéretüket. Azok, akik felnőtt konfirmálkodtak, templomos gyülekezeti taggá váltak, alig volt közülük lemorzsolódás, ellenben a gyerekkonfirmáció esetében, ahol szinte csak azok maradtak meg, akiknek családjuk járt templomba.

Szóval volt áldás azon, hogy gyerekeket kereszteltünk, de az áldás a felnőtt katekézisben gyökerezetett. Talán megmerem azt kockáztatni, hogy szerencsétlenebb volt a keresztelő esete, ha konfirmált szülők (és keresztszülők) voltak, mert akkor elvileg minden rendben volt, csak a keresztelési beszélgetés volt, ami egyfajta felnőtt katekézisnek minősült, de az pedig kevés volt arra, hogy hitét formáljuk. Sajnos az ilyen gyermekek szülei keresztelés után nem váltak istentisztelet látogatókká.

Én azt látom, hogy nem is igazán az a baj, hogy „egyházi életünk több sebből vérzik”, hiszen ez mindig így volt. Gondolj Jézus 12 apostolára ők sem voltak tökéletesek, később is az egyház mindig beteg volt. (Csiha Kálán: Gyülekezetépítés című könyvében, az első oldalakon van erről szó.) Nekünk az a feladatunk, hogy ezeket a sebeket gyógyítsuk. Sajnos soha sem fogjuk tudni meggyógyítani őket, hanem mindig csak gyógyítani fogjuk. (Láthatjuk, hogy mi lett abból, hogy valakik úgy hitték, hogy MEG tudják gyógyítani…) De én azt látom, hogy nem biztos, hogy a vérző sebeket kell először gyógyítani. Valahogy az immunrendszert (értsd: missziót) kell felerősíteni, és a hitre jutott megtérők által fognak gyógyulni a sebek. Tehát misszió teljes gőzzel! Ezt látom jónak.

Szanyi György

2008-05-21 - 14:48

Áldás, Békesség!

Egy érdekes konferencián vehettünk részt kedden Balazséron. Nem tudhatom, hogy ki mit kapott, egy biztos újra rájöhettünk arra, hogy egyházi életünk több sebből vérzik. Bár csak a keresztség volt a fő téma, mégis rengeteg területét érintettük a gyülekezeti életnek.

Néhány gondolat, amit továbbgondolásra bocsátanék, hogy beszélgessünk a témáról.

1. Nincs feltétele a keresztségnek, hangzott el többször is ez a mondat. Az Úsz-ben mégis mindig ott van az ember hite. Nem keresztelnek meg bárkit, hanem akinek az életében felfedezhető a hit. Elhangzott, hogy még a hit sem lehet feltétele. Én a hitről úgy gondolkozom, hogy nem más mint Istennek és ajándékainak az elfogadása, persze nagyon egyszerűen fogalmazva.S keresztség az ajándékozó és a megajándékozott közötti kapcsolatot hitelesíti, pecsételi meg. Ha nem feltétele, akkor miért szerepel állandóan ott a Bibliában a hit, s miért előzte meg az őskeresztyén egyházban egy komoly felkészítő a keresztelést?

2. Kiderült az is a konferenciána, hogy nem teszünk meg mindent az emberekért. Igen, csakhogy azok az emberek, akik nálunk keresztelőt kérnek elméletileg mind reformátusok, keresztyének, egyháztagok nem?Elméletileg, mindent tudniuk kell, vagy ha nem tudnak semmit és eddig nem is jelentkeztek, akkor valami baj van az egyháztagsággal is?

Egyenlőre ennyit, ha beindulunk, folytatjuk