Egyházkerületi közgyűlés

2025. Mar 31., szerző: Adminisztrátor

2025. március 30-án tartottak egyházkerületi közgyűlést a Kárpátaljai Református Egyházkerület gyülekezeteinek és intézményeinek delegáltjai, a beregszászi református templomban. A közgyűlés a napirendi pontok alapján meghallgatta a KRE püspökének beszámolóját, megemlékezett Gulácsy Lajos, 100 éve született püspök életéről.

Az együttlét, jelenléti és on-line formában folyt a kialakult helyzetre való tekintettel.

Az alkalom igei elcsendesedéssel kezdődött, melyet írott formában a lentiekben olvashatnak.

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk, Jézus Krisztustól a Szentlélek közösségében! Ámen.

Fennálló: 90. zsoltár 1. versszaka: Tebenned bíztunk eleitől fogva…

Nagy ének: 417. dicséret: Ébredj, bizonyságtévő lélek...

Alázatos szívvel és kellő figyelemmel hallgassátok meg, testvéreim, Isten Igéjét a Zsoltárok könyvéből, a 107. rész első 22. versszakából:

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Így szóljanak az Úr megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből, és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről. Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost. Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük. De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kimentette őket szorult helyzetükből. A helyes útra vezette őket, hogy lakott városba jussanak. Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket. Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve, mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését. Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük. De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő megszabadította őket szorult helyzetükből. Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte. Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat. Vannak ostobák, akiknek szenvedniük kellett vétkes életük és bűneik miatt. Minden ételtől undorodtak, már a halál kapuihoz jutottak. De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő megszabadította őket szorult helyzetükből. Elküldte igéjét, meggyógyította és a sír mélyéről kimentette őket. Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mutassanak be hálaáldozatot, beszéljék el ujjongva tetteit! 

Kísérje áldás az Ige olvasását, hallgatását és megtartását! Jöjjetek, imádkozzunk!

Istenem! Szégyenkezem és pirulok, amikor fölemelem arcomat hozzád. Istenem, mert bűneink elborították fejünket és vétkünk az égig növekedett. Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van.

Még csak rövid ideje annak, hogy megkönyörült rajtunk Istenünk, az Úr, mert megengedte, hogy maradjanak közülünk megmenekültek és adott nekünk egy talpalatnyi földet. Szent hegyén földerítette tekintetünket Istenünk, és hagyta, hogy egy kissé feléledjünk szolgaságunkban, mert szolgák vagyunk. De Istenünk a szolgaságban sem hagyott el bennünket, kiterjesztette ránk a perzsa királyok szeretetét és megengedte, hogy feléledve fölépíthessük Istenünknek a házát, hogy helyre állítsuk azt romjaiból és védőfalat adott nekünk Júdában és Jeruzsálemben.

És most mit mondjunk ezután, Istenünk? Hiszen elhagytuk parancsolataidat, amelyeket szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld az országban lakó népek tisztátalansága és utálatos szokásai miatt, mert megtöltötték az egyik vérével a másik edényét és tisztátalanságukkal.

Kérünk téged, mennyei Atyánk, bocsáss meg nekünk! Bocsáss meg nekünk úgy, mint Ezsdrás idején megbocsátottál népednek. Kérünk téged, köss velünk új szövetséget egyszülött fiadért, Jézus Krisztusért. Ámen.

Igehirdetés előtti ének: 153. dicséret 1. versszaka: Itt van Isten köztünk…

Halljátok meg, kedves testvéreim, Istenünk Igéjét, melynek alapján az Ő üzenetét hirdetni kívánom közöttetek. Írva található Ezsdrás könyvében, a 10. részben, az 1. 3 versszakban:

,,Miközben Ezsdrás Isten háza előtt leborulva így imádkozott, és sírva elmondta ezt a bűnvallást, Izráelből igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte: férfiak, asszonyok és gyermekek, mert a nép igen keservesen sírt.

Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehíél fia, és ezt mondta Ezsdrásnak: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van még remény Izráel számára! Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket uramnak és azoknak a határozata szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni.” 

Kedves Testvéreim! Főtiszteletű Közgyűlés!

Nagy kérdés, hogy egy közgyűlésre hogyan jöjjünk el és mi legyen az, ami egy közgyűlésen elhangzik. A közgyűlés, Isten népének a református egyház keretein belül, mindig egy fontos állomáshely, ahol felelősséggel meg kell állnunk Isten előtt. Számomra mindig nagy kérdés, hogy mi legyen az, amit én mondok el. És gyakorlatilag hosszú napokon, heteken keresztül megy a vívódás bennem, hogy mit is mondjak. Milyen bíztatást, bátorítást mondjak? Milyen figyelmeztetést? Mi legyen az, ami abban a néhány percben elhangzik?

A történelem, az évszázadok és az évezredek mai helyzetében, úgy, hogy majd valamikor visszanézve azt mondják, hogy értjük, hogy miért volt erről szó, és úgy, hogy ma előretekintve azt tudjuk mondani: de ennek ellenére is van reménysége Izráelnek. (Ezsdrás 10,2)

Kedves Testvéreim!

A mai napon Horkay László püspök úr lett volna az, aki hirdette volna az Igét, de néhány fontos családi dolog miatt úgy döntött, hogy a családot választja és én ezt meg is értettem. De amikor felkértem őt, akkor ő elmondta azt, hogy ő mit mondana el. Az ő tanácsai meghatározták a mai nap üzenetét az én szívemben is.

Magunk előtt látjuk Ezsdrás korát. Az imádság Edzsrás imádsága volt, amit előtte elmondtunk, csak az utolsó egy mondat származott tőlem.

A kor egy olyan helyzetben mutatja be Isten népét, ott akkor Izráelt és ma is nyugodtan mi nevezhetjük magunkat Isten népének hitvallásunk és hittudatunk, a Szentírás alapja szerint, egy olyan helyzetben voltak ők akkor ott, ami hasonlít a mi helyzetünkhöz. Hosszú büntetés után, évek és évtizedek után kaptak egy fellélegzésnyi időt. A történelem pillanataiban hazatérhetett a nép egy része és új életet kezdhettek. Ebben a helyzetben láthatjuk azt, hogy a közösségnek volt két ellensége. Az egyik ellenség az a külső ellenség volt, a másik pedig a belső.

Mi is elmondhatjuk magunkról, hogy nekünk is két ellenségünk van: a külső és a belső. Nevezhetnénk most sok mindenkit ellenségnek, de elég, ha azt mondom, hogy van tévtanítás, szektáskodás. Elég, ha azt mondom, hogy vannak, akik saját meggyőződésük szerint tekintenek bennünket ellenségnek, mert egyszerűvé és érthetővé tesszük az evangéliumot és nincsenek olyan dolgok a mi életünkben, a mi liturgiánkban, ami az ember közvetítő szerepét különlegessé és nem tudom, milyen naggyá tenné, hanem a szolga, az az alázatos szolga, aki hirdeti az Úr Igéjét. És természetesen beszélhetek arról, hogy ott akkor a külső ellenség milyen formában jelent meg, de szeretnék inkább a belső ellenségről néhány gondolatot megosztani.

A belső ellenség, kedves testvéreim, egyen-egyenként és közösségünk számára is elsősorban mi magunk vagyunk, a mi engedetlen, emberi, lázadó lelkiségünk, akik tudják, hogy mit kellene tenni, de mégsem azt cselekszik. S ezután jönnek azok a dolgok, amelyeket már csak megengedünk. Elkényelmesedünk, képmutatókká válunk, hiábavaló dolgokkal próbálunk életjeleket adni önmagunkról. Nem tartjuk azt a szövetséget, amiről a Szentírás beszél. Ha valakinek felmerül a szívében, hogy meg kellene újra kötni a szövetséget, akkor azt mondjuk: jól van ez így. A belső ellenség az, aki mindennel foglalkozik, de elhagyja és elhallgatja a Krisztus keresztjéről való beszédet, a Krisztus titkát.

Fontos, kedves testvéreim, hogy mi ezeket lássuk, és önmagunkban elsősorban harcoljunk a közömbösség ellen, árulások ellen, a langymelegség ellen, és csak azután, miután ezekkel a belső dolgokkal felvettük a harcot, vegyük fel a harcot a külső ellenséggel is tudva azt, hogy megtérés és megújulás nélkül nincs üdvösség. Haszontalan szolga az, aki semmit nem csinál. Erről nekünk tudnunk kell és ezt minden nap újra és újra meg kell fogalmazni magunknak.

A mi közgyűlésünknek, és közgyűlésünk minden tagjának, kedves testvéreim, öntudatosan kell a szolgálat évében a szolgálatot felvállalni, nap, mint nap felvenni, Istentől segítséget kérni és öntudatosan haladni az úton, amelyet Isten kijelölt számunkra azokkal a feladatokkal, amelyeket ránk bízott.

Ravasz László püspök úr azt mondta: ha tízezer ember között és ötszáz ember között választhatnék: a tízezer olyan, aki azt csinálja, amit mondok, az ötszáz meg olyan, aki öntudatos; ha nekem választanom kellene, én az ötszázat választanám. Nekünk is ebben a tudatban kell élni a mindennapjainkat, hogy mi nem azok az emberek vagyunk, akik azt csináljuk, amit nekünk mondanak, amit a képernyőkön, a hírekben, a rádió hullámain keresztül sugallnak nekünk, hanem nekünk azt kell tenni, amit Isten bízott ránk. Ehhez a küldetéshez öntudatosan kell ragaszkodni, tőle minden nap útmutatást vezetést kérve küzdeni és harcolni, elvégezni a küldetésünket.

Kedves Testvéreim! Mi lehet ma a mi küldetésünk? Ha az Ezsdrás könyvéből felolvasott imádság és bibliai rész újra eszünkbe jut, akkor látjuk azt, hogy milyen nagy a hasonlóság az elmúlt évszázadot figyelembe véve. Láthatjuk azt, hogy nekünk is szembe kell nézni azzal, hogy a mi helyzetünk, amiben élünk, az valóban egy kiszolgáltatott helyzet most. Valamit tennünk kell ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Valamilyen lépésekre van szükség, hogy az életünk megváltozzon.

Nemrég feltették a kérdést nekem, hogy miért támadtak az ellenségek a ti országotokra? Először az járt az eszembe, hogy az ő szempontjukból elkezdjek gondolkodni azon és olyan választ adjak, hogy ők miért. Arra jutottam, hogy nem azt kell megválaszolnom, hogy ők miért, hanem arra a kérdésre kell keresni a választ, hogy mivel szolgálatunk rá. Mert mindegy, hogy ki, de rászolgáltunk, és ha erre a kérdésre keressük a választ, akkor itt, Ezsdrás könyvében megtalálhatjuk rá a választ. ,,Hűtlenek lettünk Istenünkhöz.” – mondja az Ige. (Ezsdrás 10,2) Itt egy bűn van megnevezve, hogy ezt tettük. Mi mindent tettünk mi? Mi mindent tettek elődeink? És az a kis lélegzet, amiről itt beszél a Szentírás, hogy fölemelhessük a mi tekintetünket és felépíthessük a mi Istenünknek a házát, az vajon mire volt elegendő? És itt gondolok az elmúlt 35-37 esztendőre.

Kedves Testvéreim! Nekünk el kell gondolkodnunk azon, hogy eddig mi volt az ébredésnek, a megújulásnak a melegágya és talán ugyanezt kell tennünk: amit az ószövetségben tettek, amit ezelőtt száz évvel tettek, vagy ezelőtt nyolcvankét évvel tettek, amit harmincöt évvel ezelőtt tettek.

Az ébredés melegágya az volt, hogy elkezdték a Szentírást egészen személyesen odavinni az emberek elé, a Szentírás tanítását személyes bizonyságtételként mondták el: ,,Én így, ezt hiszem, engem erre és erre tanított meg az Isten.” Jussanak eszünkbe az elmúlt száz év ébredéseinket a bibliaiskolái, jussanak eszünkbe az ifjúsági táborok. Jussanak eszünkbe a mai szemmel teljesen puritán, egyszerű, talán szegényesnek is mondható körülmények között azok az alkalmak, ahol hirdették az Igét, és volt ébredés és áradt az Isten Lelke és hozott újjászületéseket.

Kedves Testvéreim! Szükség van a törvényre, szükség van arra, hogy az Isten Igéje szerint mi is azt kérjük: kössünk új szövetséget! Szükséges a háború árnyékában, meggyengült közösségekben - olyan, mintha a történelem ismételné magát -, odaálljunk az Úr elé és azt kérjük: kössünk szövetséget Istennel!

Én azt szeretném, hogyha nem engednénk, hogy az egyház zátonyra fusson. Egy evangélium van és ennek az evangéliumnak a hirdetése a mi küldetésünk. Ez a mi legfőbb feladatunk. A világ mindig megmutatja nekünk, hogy ő mit vár el tőlünk, és amikor mi valamit teljesítünk, de újra és újra jönnek az újabb elvárások.

Sokszor jut eszembe a lábmosás története. Jézus vacsora közben feláll, leveti a felsőruháját, körülköti magát egy kendővel, vizet tölt egy tálba és elkezdi mosni a tanítványok lábát. Az mossa a tanítványok lábát, aki lecsendesítette a tengert, aki meggyógyította a leprásokat, aki visszaadta a vakok látását, aki talpra állította a bénát, aki a testvérek lebeszélő mondatára, akik azt mondták: Uram, szaga van már, harmadnapos, mégis azt mondta: Lázár, jöjj ki! És Lázár kijött a sírból és csodát láttak.

A tanítványok ennek ellenére némán, csendesen elfogadják azt, hogy Jézus mossa a lábukat. Rájuk nem is szoktunk gondolni ebben a bibliai történetben, csak Péterre, aki azt mondja: ,,Uram, te mosod meg az én lábamat? (…) Az én lábamat te nem mosod meg soha.” (Jn 13,6-8.) Ekkor azt mondjuk, hogy Péter milyen lázadó volt, nem fogadta el Jézustól. Kedves Testvéreim, hát nem az lett volna a normális, hogy a tanítványok mossák meg Jézus lábát? És talán Péterben volt a legerősebb a lelkiismeret, aki azt mondta, hogy hogy lehet az, hogy a Mester mossa meg a tanítvány lábát, és nem a tanítvány a Mesterét?

Kedves Testvéreim! Ott is, ameddig Péterhez nem ért Jézus, lehet a tanítványok azt mondták: Jó, hogy valakinek eszébe jutott. Lehet arra gondoltak, hogy épp ideje volt már, mint ahogyan ma is az egyházzal, közösségeinkkel szemben támasztott elvárások, teljesítésekkor nagyon sokszor csak ennyit hallunk: Épp ideje volt már, hol voltatok eddig? És ebbe bonyolódunk bele, formáljuk át az evangélium hirdetésének a feladatköréről és a legszükségesebb dolgáról elfordítva a figyelmet a szociális intézmény felé. El kell ezen gondolkodnunk, hogy hogyan és mint kell nekünk cselekednünk most, ebben az időszakban.

Kedves Testvéreim! Nehézségekkel nézünk szembe, de ezeket a nehézségeket vállalnunk kell. Azt mondja az Ige: Amíg Ezsdrás imádkozott és vallást tett sírva és leborulva Isten előtt, jött egy gyülekezet, összegyűltek férfiak, asszonyok, gyermekek a nép előtt, igen keservesen sírtak. Volt valaki, aki megszólalt, aki ezt mondta Ezsdrásnak: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vetünk el feleségül az ország népei közül, de ennek ellenére is van reménysége Izráelnek. Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel. (Ezsdás 10,1-3.)

Kedves Testvéreim! Úgy gondolom, hogy nekünk, a közgyűlés tagjainak bűnbánattal, bűnbocsánatkéréssel, reménységgel, és azzal a vággyal, igénnyel, szándékkal kell továbbmennünk a szolgálat útján a szolgálat évében, hogy mi szeretnénk szövetséget kötni. Újra szövetséget kötni a mi Istenünkkel!

Kedves Testvéreim! Ennek a szövetségkötésnek van itt az ideje felismerve a nehézségeket, felismerve a lelkigondozás lehetőségét, az egyén- és a közösség gondozását, felismerve azt, hogy szükség van a közös munkára a lelkészeknek és a gondnokoknak, a presbitériumoknak egyaránt. Legyen közös munkánk – a lelkészek és a presbiterek -, a presbiterek a gyülekezetben közösen végezzenek szolgálatot, mert csak ott van jövő egy közösségben, ahol a testvérek tudnak együtt szolgálni, tudnak együtt cselekedni. Lehet, hogy ez fizikai munka, de az a fizikai munka köti össze a lélekben hasonló embereket, a hitben hasonló embereket, és ez s jele annak, hogy a gyülekezet él és a gyülekezetnek értéke van.

Kedves Testvéreim! Nagyon fontos az is, hogy legyen számonkérés. Ez az ifjú, aki odament Ezsdráshoz, ő vallott. Bűnvallást tartott. A bűnt nevén nevezte. Akkor, ott az volt, amit néven kellett nevezni. Nekünk is nagyon fontos, hogy mi is a bűnt bűnnek nevezzük, nevén nevezzük és belássuk, és kívánjuk megújítani a szövetségünket.

Kedves Testvéreim! Isten mindazt, amit ránk bízott, számon is fogja kérni. Minden olyan példázatban, bibliai történetben, ahol valakire valamire bízatott, sohasem fejeződik be úgy a történet, hogy a gazda nem kéri azt számon. A gonosz szőlőművesekről van szó, a tálentumokról, a mínákról van szó. Mindenért számot kell adni. Mi is számoljunk azzal, hogy a mi Urunk, aki megbízott bennünket, egy napon elszámoltat és mindazzal, ami ránk bízatott, el kell majd számolnunk.

Én hiszem azt, hogy az a szolga, aki várja az ő urát, ha szolgálatban találja, nem kezdi el bántani a szolgatársait, nem tartja vissza az ő élelmüket, hanem időben kiadja azt nekik.

Kedves Testvéreim! Tegyük alázatos és jó szívvel azt, amit Isten ránk bízott. Nagyon sokszor mi valami másról álmodozunk, valami másról beszélünk, kevés az nekünk, hogy Istennek szolgálhatunk. Van-e nagyobb dolog, mint az Úr szolgáiként lennünk a helyünkön? Igehirdetőként, tanítóként, evangélistaként, őrállóként, aki megfújja a kürtöt, ha jön az ellenség; emberként, aki építi a falat, betömi a réseket? Kevés az nekünk, hogy Isten szolgái vagyunk? Mit szeretnénk még?

Mózes az Isten szolgája volt. Józsué azt vallotta önmagáról, hogy én, és az én házam népe az Úrnak szolgálunk. (Józs 24,15) Ehhez a szolgálathoz hitre van szükség. Az a nagy kérdés, hogy ki marad itt meg a Kárpát-medencében? Megmaradnak-e még itt, Kárpátalján élő történelmi egyházak, akár nemzetként, reformátusként. Az a kérdése sokszor az embereknek, hogy mi vár itt ránk?

Kedves Testvéreim! Nekünk ígéretünk van. Aki hitben marad, az megmarad. A maradék megtér és megtartatik. Nekünk ez a reménységünk és bizodalmunk.

A szolgálat évében igyekezzünk Isten előtt megállva, imádkozva, leborulva, bűnbánatot tartva, Isten elé gyűjtve férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, megújítani a szövetséget.

Kedves Testvéreim! Nekem van reménységem! Ezt a reménységet hirdetem közöttetek is, és van vágyam, van kívánságom. Ez a kívánság az, hogy kössünk szövetséget Istenünkkel. Kössük meg újra szövetségünket Istenünkkel! Ne a hálátlanság, ne az elégedetlenség legyen a jellemző ránk, ne a panasz és a kesergés, hanem az, amit a hívő embernek képviselni kell: a reménység, a bátorság, a hitvallás, a helytállás, a hűség.

Légy erős és cselekedj! Ezzel fejeztem be a felolvasást. Én is ezt szeretném utolsó, záró gondolatként elmondani. Legyetek erősek és cselekedjetek!

Sokszor érzem azt, hogy a mi magyar népünk besokkol a háború miatt, menekült, nem vállal gyermeket és valami nagy baj történt velünk. Nekünk még van reménységünk. ,,De ennek ellenére is van reménységünk.” (Ezsdrás 10,2) Ennek a reménységnek akkor lesz áldott beteljesülése, hogyha erősek vagyunk és cselekszünk. Mindenki a maga helyén, a maga szolgálati területén cselekedje az Isten akaratát. Ezért imádkozom, ezt kérem, ebben szeretnék példa lenni, és ebben szeretném, ha mindnyájan a saját közösségében, presbiterek és lelkipásztorok, példák lennének.

Áldja meg az Úr az elhatározást, az igyekezetet, a szándékot, hogy látható legyen a világban, hogy mi az Ő tanítványai vagyunk. Ámen.

Ráfelelő énekként a 250. dicséret 1. verse: Isten élő Lelke, jöjj..

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Felséges Istenünk! Köszönjük, hogy mindeddig megsegítettél bennünket! Köszönjük, hogy az események történése még mindig adott nekünk lehetőséget arra, hogy megállhassunk, elgondolkodjunk; hogy kezünkbe vegyük a Szentírást, hogy olvassuk, hogy hallgassuk a te Igédet. Köszönjük, hogy megtartottad a te népedet itt, Kárpátalján. Köszönjük a gyülekezetek sokságát! Köszönjük az ébredési időszakokat, a második világháború után. Köszönjük a kilencvenes évek ébredéseit és most szeretnénk tőled kérni, hogy hozz újra ébredést Kárpátalján.

Szeretnénk kérni, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket. A mi vétkeiknek száma, neve rengeteg – fel sem tudnánk őket sorolni. Mi könyörgünk, hogy tisztíts meg bennünket, köss velünk újra szövetséget.

Mi el nem érhetünk téged, ha te nem közeledsz hozzánk. Mi nem kutathatjuk ki a te tanácsaidat, hogyha te nem szólítasz, és nem tanácsolsz bennünket. Mi nem érhetjük el azokat a célokat nélküled, amelyeket te kitűztél elénk. Mi tudomásul vesszük, hogy nélküled semmit sem tudunk cselekedni, ezért kérünk, köss velünk szövetséget. Kérünk, újíts meg bennünket. Kérünk, hozz ébredést a maradéknak, hadd maradjunk a hitben, hadd maradhassunk meg az életben, hadd tudjunk utat mutatni a téged keresőknek. Hadd tudjuk bíztatni a csüggedőket, vigasztalni a gyászolókat. Hadd tudjunk megtérésre szólítani minden ránk bízottat.

Kérünk, mennyei Atyánk, Krisztus Jézusért, a mi Messiásunkért, hallgass meg minket. Légy velünk, maradj velünk. Oltalmazz bennünket. Ha elbotlanánk, emelj fel minket.

Könyörgünk azért, hogy vezess bennünket végig az úton és engedd meg, hogy célba érjünk. Így kérünk, így fohászkodunk előtted népünkért, az itt maradottakért. Így kérünk téged, felséges Istenünk, az anyaszentegyházért szerte e világon és adunk hálát a Kárpát-medencében élő közösségekért, magyar református népedért és minden olyan emberért, aki segítségül hívja a te szent neved. Erősítsd meg a te népedet itt, a mi közösségeinkben; itt, a mi ki hazánkban, hogy életet nyerjünk, hogy jövője legyen gyermekeinknek és unokáinknak, hogy jövője legyen a kőből, fából épített templomoknak; hogy betöltsék küldetésüket húsz, ötven és száz év múlva is, hogy a te néped itt hívja segítségül nevedet és itt zengjen zsoltárt és dicséretet.

Tarts meg bennünket szeretetedért. Ámen.

Zán Fábián Sándor, püspök

 

Fotó: Fábián Zoltán

Lejegyezte: Ködöböcz Csilla

Megosztom: facebook iwiw twitter	A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.