Zán Fábián Sándor, püspök ünnepi üzenete

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a testvéreket!

Áldott karácsonyi ünnepet kívánok!

Hangozzék Isten Igéje Isten népe számára. Máté evangéliumából, a 2. részből így szól Isten Igéje:

,,Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: ,,Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: ,,A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.

Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: „Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!” Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával,és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.” (Máté 2,1-12.)

,,Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.” (Máté 2,11) Néhány éve már, hogy családok elkülönülve élnek. Az elején a járvány félelme árnyékolta be az emberek ünnepét, karácsonyát, és itt Kárpátalján, ma a háború árnyékolja be a családok ünnepét. A háborúval jár sok keserűség, kiszolgáltatottság, félelem, fenyegetettség. Sok ezren tapasztalták már meg az özvegység keserűségét, az árvaság szomorúságát. Sokan tapasztalták már meg azt a helyzetet, amiben a legnagyobb hiányérzetet az jelentette, hogy nem láthatják a gyermeket. S ezt lehet, nagymamakorú édesanyák mondják el a fiukkal kapcsolatban, aki több, mint ezer napja van a fronton. Lehet, nagymamák mondják el, akik nem láthatták az unokájukat, mert elmenekültek a háború borzalmai elől. Lehet édesanyák és édesapák mondják, akik szorongattatások között és félelemben élik mindennapjaikat; akik rég-rég nem látták a gyermeket.

Nagyon sok emberi szívben ott a vágy meglátni a gyermeket. Azok is, akik otthon maradtak, érezhetik ezt. Szeretnék látni egyben a családot: kicsiket és nagyokat, gyermekeket, unokákat együtt a szeretet ünnepén. De mennyivel inkább komolyabb és mély szívbéli vágyakozás ez azoknak, akik közelieket, gyermekeiket, fiukat a seregben tudják, a frontvonalban tudják. Akik szeretnék színről színre látni gyermeküket. És egy-egy rakéta becsapódás után hány meg hány édesanya, édesapa keresi ó, kutatja a romok alatt gyermekét, és szeretné látni sérülés nélkül, épen, egészségben, életben.

Kedves Testvéreim! Életünk tele van olyan vággyal, aminek helye van. Ott az életünkben a szeretet iránti vágyakozásunk. Ott a megértés, az elfogadás, a rokonaink, szeretteink iránti vágyakozásunk, aminek helye van. Ott a béke iránti vágyunk. Milyen sokan megelégednének már egy fegyverszünettel is, de még ez sincs.

És milyen sokan vágynak olyan dolgokra, amelyekre igazán nincs szükség. Amelyeknek nem is kellene helyet adni a szívünkben. Nemcsak háborús időben, hanem csak úgy egyszerűen, a hétköznapi életben, amikor biztonság és béke van.

A keleti bölcsek látva a csillagot, elindultak megkeresni a Királyt. Megkeresni azt, aki előtt hódolhatnak. Megkeresni azt, akinek ki szeretnék fejezni tiszteletüket, imádatukat, hódolatukat és át szeretnék adni ajándékukat. Ők hosszú utat tettek meg. Ott keresték a megszületett királyt, ahol az emberi értelem és bölcsesség szerint található lett volna. Bementek Heródeshez. Ő volt a király. A bölcsek őt kérdezték meg, hogy hol találják a megszületett királyt. Csalódottan vagy csak egy kicsit kiábrándultan mondták el történetüket és mentek tovább.

Azt hallhattuk a Szentírásból, hogy ,,Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.” (Máté 2,11) Megérkeznek a helyszínre. Megérkeznek Betlehembe, arra a helyre, amelyről a prófécia is szól. Ahol a zsidók királyának meg kell születnie. Bemennek a házba, és meglátták a gyermeket. Mondhatták volna azt, hogy nem erre számítottunk. Mondhatták volna azt, hogy csalódottak vagyunk, hiszen ez nem királyi palota. Itt hiányzik a fény, a gazdagság. Itt nem olyan körülmények vannak, ahol egy királynak meg kell születni. Ahol egy király földi életét elkezdheti. De nem a csalódásra, nem a körülményekre tekintettek. Nem ezek határozták meg az ő életüket. Ők céltudatosak voltak. Ma is, nekünk is, a 21. század emberének is céltudatosnak kell lennünk. Ők leküzdötték az akadályokat. A távolságot, a csalódásokat, a nem ezt vártuk állapotot, a nem erre számítottunk helyzetet. És eljutnak oda, hogy meglássák a gyermeket.

Nekünk, ma nagyon céltudatosnak kell lennünk, hogy a világ elterelő akciói, akár fények, akár árnyékok formájában, ne tántorítsanak el bennünket. A keserűség, a kiszolgáltatottság, a fenyegetettség ne mondassa ki velünk azt, hogy nem, nem, mi nem erre számítottunk, mi nem ezt vártuk, nekünk nincs mit itt keresnünk. Céltudatosan keressük az értünk küldött Messiást. A Királyt, akinek a keleti bölcsek látták a csillagát. Akiről hírt adtak az angyalok és a pásztorok hallották és meggyőződtek felőle, hogy igaz volt az angyali szózat. Nekünk céltudatosan, ma is a Szentírás lapjain, a templomok csendjében keresnünk kell a Királyt, a gyermeket.

Kedves Testvéreim! A keleti bölcsek meglátták a gyermeket. Vágyuk beteljesedett. A küzdelmük nem volt hiábavaló. A kitartásuknak megvolt a gyümölcse. Ők megtették az utat és célba értek. Meglátták a gyermeket. Fizikai és lelki értelemben nekünk is sokszor hosszú utat kell megtennünk. Az út tele van akadályokkal és nehézségekkel. De az úton haladni kell, egyre csak előre a cél felé. Oda, arra a helyre, ahová vezet bennünket a betlehemi fény. Oda kell érnünk és meg kell nekünk is látnunk a gyermeket. Látni azt a gyermeket, akiben látták a keleti bölcsek a királyt. Látni azt a gyermeket, akit az Atya Fiaként küldött, hogy ,,…aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

A körülmények ma is lehetnek hasonlóak, mint akkor voltak. A hely lehet nem az, nem pompás, nem úszik fényözönben. A körülmények lehetnek ma is másak. Talán szenteste a hideg templom, amire azt mondják, hogy ez nem az a hely. Lehet a sok hibával, bűnnel, vétekkel terhelt egyházra mondják azt, hogy ez nem az a közeg. Lehet. Lehet, hogy aki hirdeti, abban találunk kifogást, de higgyük el: meglátni a betlehemi gyermeket ma is lehetséges.

Jézus, az Atya akaratából ma is közel van hozzánk. A zsidók királya, a mi megfeszített királyunk, az igazság, az út és az élet ma is megtalálható. Ma is meglátható a gyermek. Én szeretném azt, hogyha mi, református emberek, de az egész keresztény világunk céltudatosan keresné az Istent, hogy éljünk. Szeretném azt, hogyha a karácsonyi ünnepkör néhány perce, órája arra szolgálna, hogy a mi Isten-keresésünk eredményt hozzon; hogy célba jussunk. Mint ahogyan a keleti bölcsek célba jutottak, bementek a házba és meglátták a gyermeket. Meglátták a gyermeket Máriával, anyjával és leborulva imádták őt.

Sok mindent elérhetünk, lehetnek látásaink, de azt is fontos elmondani, hogy a keleti bölcsek nemcsak látták a gyermeket, hanem leborulva imádták őt. Nagyon sokszor mi is csak lelki szemeinkkel látunk. Nagyon sokszor ugyanaz a kép tárulkozik elénk, mint ami eléjük tárulkozott. Egy szegény, paraszti környezetben édesanyja karján lévő gyermeket látnak szegénységben, nélkülözve, fenyegetettségben. Ők mégis ennél többet látnak. Ők látják az Atya Isten ígéretét. Látják a testet öltött Igét. Látják a Szabadítót, a Messiást. Leborulva imádják őt, térdet hajtva.

Ezzel az alázattal kell ma is leborulni és imádni az Istent, mert a körülmények, a környezet, a helyzet, a lelki állapotunk, és még ki tudja, mi minden akadályként van előttünk, hogy alázatos szívvel és őszintén imádjuk az Istent.

Karácsony ünnepén a mi ünneplésünk fő része legyen az Isten imádata, nevének magasztalása, dicsérete. Előtte hódoljunk, őelőtte alázzuk meg magunkat és tőle kérjük azt, amire a legnagyobb szükségünk van: az ő áldását. A keleti bölcsek imádata nem tudom, hogy tartalmazott-e kérelmet, de valószínű, hogy nem. Mert nem azért jöttek, hogy valamit kérjenek, hanem azért, hogy valamit adjanak. Kinyitották kincses ládáikat és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Nekünk is ki kell nyitnunk a kincsesládánkat. Reméljük, hogy a szívünket lehet ennek nevezni. Remélem, hogy sok keresztény társamnak a szívét lehet kincses ládának nevezni, amiből előjöhet jó szó, előjöhet sok-sok ajándék: a szeretet tudatának a továbbadása és érzésének a megtapasztaltatása. Mi is elővehetjük ajándékainkat: a szeretetet, a türelmet, a megbocsátást.

Megajándékozták. Ajándékokat adtak neki. Karácsonykor, úgy gondolom, hogy sok embert megtéveszt, de mégis helye van az ajándékozásnak. Elsősorban az ünnepeltet kell megajándékoznunk imádatunkkal, hódolatunkkal, tiszteletünkkel. Ő az, akit a szívünkbe kell fogadni és ő az, akivel a szívünkben az élet útján tovább kell menni úgy, hogy legyenek kincseink, amelyeket tovább tudunk adni, amelyekkel meg tudunk másokat ajándékozni, mert ha Isten velünk, akkor képesek vagyunk arra, hogy a kevésből is adjunk. Képesek vagyunk arra, hogy ne csak várjunk szeretetet, törődést, gondoskodást, hanem ezt tanúsítsuk jóindulattal, készséggel mások iránt.

Áldja meg az Úr a mi ünnepünket, szent Karácsonyunkat szívünket megszentelve Igéje és Szentlelke által. Ámen.

Isten adjon békés karácsonyt, csendes éjt, szentséges éjt. S ha ma talán még nem, de reménységgel legyünk afelől, hogy Isten béketeremtő hatalma el fogja némítani a fegyvereket, le fogja zárni a háborúkat és lesznek találkozások, amikor gyermekek láthatják szüleiket és a szülők gyermekeiket. Váljon valóra: meglátták a gyermeket!