Nőszövetségi csendesdélután Badalóban

A hit nemes harca és harcosai

Nehéz, próbákkal teli időket élünk ma Ukrajnában. Még itt, a béke szigeteként emlegetett Kárpátalján is. Mert a háború árnyékában a hátországban sem könnyű. Családok élnek hosszú hónapok óta elszakítottságban, sóvárgunk azért, hogy újra benépesüljenek az elhagyott házak, hogy újra körbe ülhessük a családi asztalokat… De kitől várhatjuk, kitől kérhetjük a változást? Ki szabadít meg ebből az állapotból? Isten, a mi megváltó Jézus Krisztusunk atyja. Hozzá kell fohászkodnunk, tőle kell kérni a békét az országba, békességet a szívünkbe. Érzik ezt sokan. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt vasárnap a Beregi Református Egyházmegye Nőszövetsége hívó szavára zsúfolásig megtelt a badalói templom, hogy hallják, nőként ma Kárpátalján hogyan harcolhatják meg a hit nemes harcát, hogyan maradhatnak a családi fészek őrzői. 

A házigazdák nevében Sápi Emese lelkészné Pál apostol szavaival biztatta a mintegy 400 asszonyt, akik az egyházmegye különböző szegletéből érkeztek, s még Máramaros-Ugocsa Egyházmegye nőszövetségének küldöttsége is részt vett az alkalmon: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem” (2Kor 12, 9). 

Hajdú Szilvia helyi hitoktató áhítatában Illés példáján mutatott rá, hogy a keresztyén ember is kerülhet mélységbe, belefáradhat a szolgálatba, „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is” (Ézs 40, 30). S bár Isten nem a félelem lelkét adta nekünk, elfoghatja a félelem a hívőt is, kerülhet olyan helyzetbe, amikor úgy érzi, egyedül maradt… De Isten soha nem hagy magunkra, van „maradéka” itt, Kárpátalján is. Ahogy Illéshez, hozzánk is szól szelíd hangon. Nem isteni hatalmának óriási megmutatkozásával – nem volt a szélben, nem volt a földrengésben, sem a tűzben, hanem halk és szelíd hangon nyilatkoztatta ki önmagát szolgája előtt. Mihozzánk is így szól. Meghalljuk? Ha igen, akkor mi is megtapasztaljuk, hogy nem hagy magunkra, mellénk is állít a „maradékából” segítőket. 

„Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt” – tanácsolja Pál apostol Timóteusnak (1Tim 6, 12). Ezt az üzenetet tolmácsolta előadásában Páll Lászlóné Gál Irén lelkész is, aki arra világított rá, milyen is ma a hit harca, hogyan harcolhatunk mi, nők. Az igehirdető három frontot vázolt fel, ahol a kárpátaljai nőknek is helyt kell állni. Az első: harc a házam népéért, a rám bízottakért, a gyülekezetemért, a közösségemért. Abigail példáján mutatott rá, hogy a szép, bölcs beszéd, az alázat, a szelídség, a szeretet az okos asszony fegyvere. 

A második: harc a jövőért. A jövőt pedig a gyermekek jelentik. „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet” – áldotta meg Isten az özönvíz után Noét és a vele lévőket. Mózesnél olvassuk, hogy minél jobban sanyargatták Izráel fiait, annál inkább sokasodtak és terjeszkedtek. És győztek. Ma is megmaradásunk záloga ez – lám, még háború idején is előnyt jelent a három és több gyermek. Fogadjuk el a gyermekáldást, Istennek van hatalma, hogy megvédjen a nehézségek közepette is. Bízunk eléggé benne? – tette fel a kérdést az igehirdető, aki arra is biztatott, hogy ne adjuk el és fel otthonainkat, biztosítsuk a hazatérés lehetőségét azoknak, akik most nincsenek itthon. 

Az előadás harmadik részében arról hallottunk, hogy hitharcainknak sokszor mi magunk vagyunk az akadálya, s bizony sokszor legnehezebb az óemberünket legyőzni. Ki szabadít meg ebből az állapotból? Jézus Krisztus. „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket” (2Kor 1, 3-4) – szólt az igehirdetés végén a bátorítás.

A továbbiakban Barkaszi Éva nyugdíjas pedagógus tett bizonyságot arról, miként tapasztalta meg Isten kegyelmét, „maradékának” segítségét a betegségek, az özvegység, a próbák idején, s miként tudja ma hittel vallani: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4,13).    

A Tiszántúli Református Nőszövetség köszöntését tolmácsolta Papp Tiborné Papp Mónika tiszteletes asszony, aki így bátorította az ige szavával a most próbák között élő kárpátaljai nőtestvéreket: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek” (Jer 29, 11). 

Jakab Krisztina, a Beregi Református Egyházmegye Nőszövetségének vezetője bemutatta a gyülekezetnek a nőszövetség júniusi debreceni konferencián felszentelt zászlaját, melyet a tervek szerint minden gyülekezetbe elvisznek majd. S arra biztatta a jelenlévőket, hogy álljanak be a nőszövetségi munkába, bátran harcolják meg a hit nemes harcát. 

Erre biztatott a Mezőváriból érkezett kántor, zenepedagógus házaspár, Kovács Sándor és Erika is, akik csodálatos dicsőítő énekekkel, megzenésített versekkel vallottak hitről, kegyelemről, szeretetről, arról, hogy ha Jézussal indulunk a harcba, ha benne bízzunk, mikor jön a próba, ha „áttört kezébe” tesszük kezünk, ha szívünk hű lenni kész… – akkor célba érünk, „koronát” nyerünk. „Tebenned bíztunk eleitől fogva” – zengett végül százak ajkáról a zsoltár, felszárítva a bizonyságtételek alatt könnybe lábadt szemeket.

Az alkalom végén a badalói asszonyok szeretetvendégségre invitálták a résztvevőket, s a finom sütemények mellett még hosszasan beszélgettek a rég nem látott kedves ismerősök, barátok, testvérek.

Marton Erzsébet

karpatinfo.net