A menekültek lelkével is törődnek Csongoron

A gondoskodó szeretet legyőzi az előítéleteket

2022. február 24-e megváltoztatta Ukrajna népeinek életét. Már a 2014-es orosz-ukrán konfliktus is fájón érintett mindenkit, ám akkor még Kárpátalján a legtöbben úgy gondolták, messze van az tőlünk. Most viszont a háború szele már az itt élőket is meglegyintette. Bár, hála Istennek, vidékünk még mindig a béke szigete, a bombázások elől mind nagyobb tömegben hozzánk érkezők, az egyre gyakrabban itt is megszólaló légiriadót jelző szirénák, a hozzánk egyre közelebb eső nyugat-ukrajnai nagyvárosokat ért bombázásokról szóló hírek – megrettentenek. Sokan Kárpátaljáról is elhagyták otthonukat. Az itthon maradottakra meg egyre nagyobb teher nehezedik: a menekültek mellett a magukra maradt idős, beteg embereket, a férfi nélkül maradt, olykor sokgyermekes családokról is gondot kell viselni…

- Mióta kitört Ukrajnában a háború, azóta nagyon sok mindent élünk meg, és sok minden változott meg az életünkben – kezdi beszélgetésünket Pocsai Sándor csongori református lelkész. – Meg kellett tanulnunk rugalmasnak lenni, s meg kellett tennünk olyan dolgokat, amikre korábban talán nem volt szükség. A Csongori Szenvedélybetegeket Mentő Misszióban ilyenkor hitmélyítő, meg gyógyító heteket szerveztünk, most meg a háború elől menekülők előtt nyitottuk meg ajtónkat. Meg a szívünket. Jelenleg 35 menekültet látunk el. Voltak többen is, közülük néhányan – főleg azok a férfiak, akik csupán a családjukat menekítették ki a háborús övezetből – visszamentek, vannak, akik továbbmentek. Többségében kisgyermekes családokat, időseket fogadtunk be.

- Hogyan gondoskodnak róluk?

- Meleg szállást, fürdési, tisztálkodási, mosási lehetőséget biztosítunk számukra, napi két alkalommal meleg ételt kapnak a menekültjeink. Ezen a vonalon Isten szívünkre helyezte azt is, hogy községünkben térképezzük fel azokat a betegeket, itthon maradottakat, egyedülállókat, akiknek mostanra már nem biztos, hogy kerül meleg étel az asztalukra. Ezért úgy döntöttünk a gyülekezet jelenlegi vezetésével, hogy számukra is minden nap biztosítunk meleg ételt. Így a gyülekezet presbiterei, munkatársai, beteggondozói, szociális munkásaink bekapcsolódnak ebbe a szolgálatba, és amikor ebédelnek a menekültjeink, azzal egyidőben segítőink elviszik a meleg ebédet az egyedülálló öregeknek, betegeknek. Úgy tapasztaljuk, hogy nagyon jólesik ez nekik, nagyon örülnek, hogy van, aki gondoskodjon róluk. Azt hiszem, ez a magatartás teljesen természetes a részünkről, hisz Isten ezt bízta ránk, hogy legyünk irgalmasok és gondviselők.

- A testi táplálék mellett a lelkiekről sem feledkeznek meg…

- Március14-éndélután tartottuk az első ukrán nyelvű istentiszteletünket. Erre mintegy százan jöttek el a kistérségben tartózkodó menekültek közül. Nagyon hálásak voltak, hogy igei biztatást kaphattak. Ezúttal egy bátorító, lelkesítő előadást hallgattak meg – ukrán tolmácsolásban – Tapolyai Emőkebudapesti pszichológustól. Közösen imádkoztunk, énekkel dicsértük az Urat. Éreztük – s ezt a befogadott vendégeink is kinyilvánították –, hogy igény van az ilyen alkalmakra, a lelki feltöltődésre, megerősítésre. Felmértük a helyzetet, s ennek megfelelőena következő vasárnaptól – párhuzamosan a megszokott rendben történő templomi istentisztelettel – a Szenvedélybetegeket Mentő Misszió nagytermében ukrán nyelvű istentisztelet tartunk vendégeinknek. A gyerekekkel hitoktatóink külön is foglalkoznak, illetve a mi gyermekeinkkel közös játékos alkalmakon vesznek részt.

-          Ezek az emberek egy egészen más nyelvi, kulturális közegbe kerültek. Hogy viszonyulnak ehhez?

-          Jó dolog, hogy nyitottak felénk, bár eleinte voltak fenntartásaik. Azóta már volt, aki bocsánatot kért azért, hogy előítélet volt bennük a magyarok felé, mert nekik azt mondták, hogy a magyarok között ne álljanak meg, rosszul fognak bánni velük. Egy hölgy a minap elmondta, hogy életében nem tapasztalt még ilyen kedvességet és szeretetet, mint amit itt, a magyarok között tapasztalt meg. Úgy hiszem, nem csupán mint keresztyén embernek, hanem mindenki számára egyfajta bizonyságtételre való lehetőség ez az idő, hogy megmutassuk, mennyire vagyunk befogadók, mennyire tudunk törődni egymással, mennyire vagyunk vendégszeretők. Gyakoroljuk ezt a bizonyságtételt mindannyian! Ez egy olyan magvetés, amit ezek az ukránok majd hazavisznek, s otthon majd elmondják másoknak is, hogy bizony a magyarok nem olyanok, mint amilyenek az előítéleteikben voltak, hanem tudnak törődni, tudnak szeretni, tudnak befogadni és gondoskodni. Isten áldjon meg mindenkit, és sok erőt mindahhoz, ami még előttünk áll.

Kovács Erzsébet