Püspökké szentelték az EVT korábbi főtitkárát
2020. May 22., szerző: AdminisztrátorOlaf Fykse Tveit a Norvég (Evangélikus) Egyház elnök-püspöke lett
Trondheim városában, a Nidarosi katedrálisban szentelték a helyi egyházmegye püspökévé az Egyházak Világtanácsa (EVT) márciusban leköszönt főtitkárát. Tveitet egyben az egyház püspökkari konferenciája elnökévé is beiktatták.
Dr. Olaf Fykse Tveit
Fotó: Albin Hillert/WCC
Tveit 10 évig szolgált az Egyházak Világtanácsa főtitkáraként, megbízatása március 31-én járt le. A 3,7 millió megkeresztelt tagot számláló Norvég Egyház, a világ egyik legnagyobb evangélikus közössége az etióp, tanzániai, svéd, indonéz, dán és finn lutheránus közösség után.
Tveit Helga Haugland Byfuglien püspököt követi, aki első nőként töltötte be az elnöki tisztséget és az egyházat történelmi átalakulások idején vezette. A Norvég Egyház ugyanis egészen 2012-ig államegyházként működött, lelkészeit 1989-ig a király nevezte ki és az ország lakosságának több mint kétharmada a mai napig megőrizte formális egyháztagságát.
2012. május 21-én fogadta el a norvég parlament azt az alkotmánymódosítást, amely megszüntette az egyház státuszát „az állam hivatalos vallásaként”, ami a népegyházi identitás új korszakát hozta el a közösség számára és számos egyházi reformot tett szükségessé. Az alkotmány ugyanakkor a mai napig rögzíti, hogy az ország értékeit a „keresztény és humanista hagyomány” határozza meg. Az elmúlt évek történelmi fordulatot jelentenek az egyház életében, amelyik 1020-tól „államvallásként" élt, a reformációt követően, 1537-től pedig egyenesen a király volt az „egyház feje". A jogi értelemben 2017-ben hatályba lépett alkotmánymódosítás és az azzal járó egyházreform nem tekinthető lezártnak. A lelkészek köztisztviselői státusza is csak három éve szűnt meg a keresztyén országban. Tveit ökumenikus tapasztalatai alapján kívánja szolgálni az egyház valódi, evangéliumi megújulását.
A Norvég Egyház rövid története
„A béketeremtés alapvető feladatunk. Globális keresztény közösségként konkrét, a vallásközi párbeszéd tapasztalatain nyugvó tervünk kell, hogy legyen erre. Ennek nincs alternatívája. Sohasem adhatjuk fel a látomásunkat, hogy a béke lehetséges. Arra ösztönözni az egyházakat és más vallások képviselőit, hogy aktív szerepet vállaljanak a békefolyamatokban, az ökumenikus mozgalom maradandó feladata.”
Tveit leköszönő főtitkárként az olasz protestánsoknak nyilatkozva a koronavírus-járvány kapcsán elmondta, hogy egyházvezetőként ugyanaz a keresztyén felelősség vezeti majd, mint a világ keresztyénségének negyedét tömörítő ökumenikus szervezetben.
„Ugyanez lesz a feladatom új püspökként és az egyház elnökeként Norvégiában: hűségesnek bizonyulni az elhívásban, amiben részesültem, illetve abban, ahogy a hit központi üzenetét megosztjuk azzal, amit mondunk, teszünk és amiért imádkozunk. És ez abban is megnyilvánul majd, hogyan ajándékozzuk meg egymást reménnyel, bátorsággal, valamint az együvé tartozás érzésével, ami a halál árnyékának völgyén is átsegít minket. Remélem, hogy ez a helyzet arra késztet minket, hogy felfedezzük a kölcsönös szolgálat új útjait, a forrásaink méltányosabb és igazságosabb megosztásának lehetőségét, valamint ennek fényében építsük társadalmainkat helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. Hiszen ez szolgálná az emberiség egészét, a teremtett világét, amit Isten szeret. A tét, hogy elhisszük-e, Isten velünk van mindebben.”
Fotó: Magne Vik Bjørkøy/Church of Norway
Tveit korábban is az egyház megújulásának és a megkezdett reformok továbbvitelének elkötelezett híveként volt ismert. „Az egyház feladata, hogy Isten szeretetét hirdesse és ábrázolja ki a világban” – fogalmazott a május 10-i felszentelési és beiktatási istentiszteleten elhangzott igehirdetésében. „Erre pedig az tesz minket képessé, hogy beoltattunk a Krisztussal való kapcsolatba” – tette hozzá Tveit.
Az EVT moderátora, Agnes Abuom és a szervezet ügyvezető főtitkára, Ioan Sauca köszöntésükben Tveit saját püspöki terveire és a koronavírus helyzetre utalva fejezték ki jókívánságaikat. „Imádkozunk azért, hogy vezetésével a Norvég Egyház megragadja az alkalmat és erősítse a hitet, bátorítsa az emberek részvételét az egyházban, építse a közösséget és erősítse meg a közösség odaszánását a norvég nemzet és az egyház emberi nemzetség szolgálatában… Kívánjuk, hogy a Norvég Egyház, az új püspök szavaival, a reménység közösségévé legyen, egy biztonságos, de nem kényelmes oázissá, az egész emberiségre érvényes reménység hírnökévé és világítótornyává.”
Mindenkinek joga van a reményre
Az EVT a norvég teológust „vizionárius misszionáriusként” búcsúztatta március végén, aki sokakkal megértette a világban, mint jelent az, hogy az ökumenikus szervezetbe tömörülő egyházak az igazságosság és béke zarándokújtán járnak 2013 óta. „Az 59 éves egyházvezető hálás és büszke arra, hogy a keresztyén közösséget szolgálhatta és részt vehetett az igazságosságot és békét szolgáló, egész világra kiterjedő mozgalomban. Hazafelé tartva, az 500 milliós keresztyént tömörítő szervezet élén eltöltött tíz év tapasztalatát, valamint az ökumenikus és vallásközi párbeszédbe vetett szilárd hitét viszi magával. Abbéli hitében is megerősödött, hogy az egyház nem csak hogy változást képes hozni a világba, de már meg is változtatta azt” – fogalmaztak a szervezet honlapján.
„Egy keresztény szervezet képviselőjeként, más vallási szervezetek hangjaként is úgy éreztem, hogy meg kell ragadnom a lehetőséget és a politikusok, illetve a közvélemény számára is hallhatóvá kell tennem a reménység hangját. A reakció meglepően pozitív volt. Gyakran idézik azóta is felszólalásaim tömör foglalatát, miszerint ’jogunk van a reményre’. Ez volt azoknak a pillanatoknak egyike, amikor azt éreztem, hogy az ökumenikus mozgalom valóban képes változást hozni.”
Tveit az ökumenikus mozgalomban végzett évtizedes szolgálatáért számos elismerésben és kitüntetésben részesült korábban. Legutóbb a Koreai Köztársaság elnökétől és miniszterelnökétől vehette át a Dongbaek Érdemrend polgári tagozatát a Koreai Félsziget békéjéért és megbékéléséért folytatott odaadó és fáradhatatlan szolgálatáért.
reformatus.huHíreink RSS
- Állami delegáció tagjai találkoztak a KRE vezetésével
- Holland delegáció a Kárpátaljai Református Egyház vendége
- A Nagyberegi Református Líceum szalagavató ünnepségén
- Egyházkerületi szavaló- és énekverseny Nagydobronyban
- KÁRPÁTALJAI ORVOSMISSZIÓ
- Testvéri látogatás
- „Szolgáljatok az Úrnak örömmel”
- Dunamelléki lelkipásztorok Kárpátalján
- Sámueles családi nap a Bereg Campben
- Csendesnap a Tiszabökényi Glória Ifjúsági Központban
- Az MRE zsinati osztályának munkatársai tettek munkalátogatást a KRE püspöki hivatalában
- Ülésezik a KRE zsinata
Programajánló RSS
- Egyházmegyei konfirmandus találkozó
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
Kitekintő RSS
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
Pályázatok RSS
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
- Kárpátaljai Református Önkéntes Diakóniai Év
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Felvételi
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.