Zene, amely feltölt – Beregszászban csendült fel a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje

2016. Oct 03., szerző: Adminisztrátor

Katartikus – talán ez a legkifejezőbb jelzője a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje 2016 elnevezésű koncertsorozat szeptember 28-ai beregszászi állomásának.

Miközben e beszámoló megírásához készülődtem, egyre az járt a fejemben, hogy újra megtörtént. Mármint újra megtörtént az a csoda, mellyel két éve, 2014. október 27-én leptek meg az Égiek a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) dísztermében. Legutóbb ugyanis akkor szolgált helyszínéül a város az említett programnak. A Kárpát-medencei Magyarok Zenéje 2001-ben indult, akkor még Határon Túli Magyarok Zenéje néven. Kezdetben csupán a magyar fővárosban, 2005-től pedig már határon túli helyszíneken is megszervezték a koncerteket.

Ebben az esztendőben hét településre – Lendvára, Dunaszerdahelyre, Magyarkanizsára, Felsőőrre, Budapestre, az ungvári járási Téglásra és Beregszászba – jut el a sorozat. Az esemény főszervezője Böszörményi Gergely, a Stereo Kft./Periferic Records igazgatója. Ő köszöntötte elsőként a Rákóczi-főiskola átriumában összegyűlt 450 résztvevőt. Külön kiemelte a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezetet, amely az est helyi szervezési feladatait vállalta magára. Böszörményi Gergelyt a rendezvény védnökei követték: Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja; Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora; Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke.
A protokolláris részt a felhőtlen szórakozás, a vidám muzsikaszó váltotta. Elsőként a kárpátaljai BorzsaVári népzenekar állt a világot jelentő deszkákra. Két éve sokan épp a már említett koncerten figyeltek fel az együttesre. A csapat legifjabb tagja, Kovács Abigél akkor elbűvölte a zsúfolásig telt nézőteret tiszta tekintetével és még annál is tisztább, csengő hangjával. A formáció azóta hosszú utat járt be. Abigél bátyja, Dániel a 2015. évi Fölszállott a páva anyaországi tehetségkutatóban különdíjas lett. A zenélésbe bekapcsolódott a család legifjabb tagja, Tamás is. A kisfiú a bőgőt s a mikrofont bűvöli igen sikeresen. Most sem okoztak csalódást: érezhetően fejlődtek, jóval magabiztosabban zenéltek, a publikum pedig nem maradt adósuk.

Böszörményi Gergely és a  Servet zenekar

Böszörményi Gergely és a Servet zenekar

Csángó népzenét szólaltatott meg a Servet zenekar. A Markó Botond, Kovács Krisztián, Molnár Bálint által életre keltett autentikus dallamok mellett jóízű kacagás is felcsendült az impozáns teremben. Markó Botond ugyanis két erdélyi mesét is megosztott a jelenlévőkkel: Krisztus Urunk s Szent Péter evilági kalandjait bölcsesség s humor fűszerezte.
A fellépéseket a magyarországi Misztrál együttes előadása koronázta meg. A Misztrál főként költészetünk kincseit zenésíti meg. Ám amit ők a hangszerekkel és énekhangjukkal művelnek, arról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Újraértelmezik a zene fogalmát, egyetlen másodpercre sem veszítik el a hallgatóság figyelmét. Úgy kapcsolnak össze verset és zenét, mintha azok egyszerre születtek volna. Őket hallgatva, nézve a jóravaló zeneszeretőnek az az érzése támad, hogy a Mindenható bizonyára jókedvében, túlcsorduló szeretetében teremtette ezeket az embereket. Az együtt éneklés, a többszörös vastaps volt a jutalmuk, amelyek talán visszacsalogatják még őket a Vérke-parti városba.

A színpadon a Misztrál

A színpadon a Misztrál

A koncertsorozat következő állomásai: október 4., Dunaszerdahely; október 8., Felsőőr; október 21., Magyarkanizsa; november 5., Budapest – Pesti Vigadó, gálakoncert. Ez utóbbi helyszínen adják át a program alatt vidékünknek, Kárpátaljának összegyűjtött pénz- és a Stereo Kft./Periferic Records által felajánlott CD-adományt.
Jó szívvel ajánljuk a Kárpát-medence lakosainak figyelmébe a koncerteket: aki teheti, ne hagyja ki azokat, hiszen életre szóló élménnyel gazdagodhat!
Kocsis Julianna
karpatalja.ma 

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.