Családi csendesnap hatodszor

Vissza a forráshoz A Kárpátaljai Református Egyház vezetése hat évvel ezelőtt döntött úgy, hogy évente egy alkalommal összehívja az egyházkerület minden gyülekezetét, hogy Isten hatalmas égi sátra alatt egy nagy családként együtt dicsőítsük Őt, hogy egymás hite által épüljünk, erősödjünk, hogy hálát adjunk minden jótéteménye mellett a próbákért is, melyekkel formál, csiszol bennünket az Úr. Idén erre augusztus 20-án került sor, amikor is arra emlékezünk, hogy népünk egykoron elindult a kereszténység útján.

Zán Fábián Sándor püspök nyitó áhítatában hitet tett amellett, hogy ma ugyanaz a Lélek indította Kárpátalja reformátusságát erre a családi csendesnapra – hogy itt egy szívvel, egy lélekkel kimondja: egy a mi Istenünk és mi az Ő népe vagyunk –, mint indította Jósiás királyt a templom megújítására (2Kir 22, 1–13). Bennünket is meg akar javíttatni, hogy legyünk fény és világosság, hogy másoknak is utat mutassunk. Isten azt akarja, hogy emberek által, általunk jusson el az Ige másokhoz. A püspök arra figyelmeztetett, hogy ehhez mindannyiunknak vissza kell térnünk a forráshoz, mert a mi romos életünket is csak az Ige fogja meggyógyítani, csak így válhatunk áldássá. 

Egyedül a Szentírás (Sola Scriptura), egyedül hit által (Sola fide), egyedül kegyelemből (Sola gratia), egyedül Krisztus (Solus Christus), egyedül Istené a dicsőség (Soli Deo gloria) – az öt reformátori mondatnak súlya van – hangsúlyozta előadásában Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese. Az „egyedül” jelzi: csak ez, és semmi más! Egyedül Isten szava vezet vissza az életbe. És Isten szól, mindenkihez másként ugyan, de mindenkit erősít: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14, 27) Ő a teljes Írást adta nekünk, amiben benne van Isten szava, üzenete, útmutatása, hogyan élhetünk ezen a földön. Az idők változnak, de Isten Igéje változatlan, mögötte ott van a szeretete. Elő hát a Bibliával! A nehéz időkben még elmélyültebben kell azt olvasni, hisz helyes életvezetést csak Isten szava által tanulhatunk, hangsúlyozta az előadó. 500 évvel ezelőtt is, amikor igencsak zűrzavaros volt a világ, a reformátorok nem vitatkoztak, nem magyarázkodtak – a Szentírást vették alapul. Nekünk is vissza kell térni a forráshoz, mondta, „mert ott még tiszta a víz”.  A Biblia értékéről, fegyelmező erejéről szólt bizonyságtételében Győri József, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója. Hangsúlyozta: ennek a könyvnek már akkor fegyelmező ereje van, ha csupán ott áll a tanár, vagy a család asztalán. Ebben az értékvesztett világban a Szentírás egy alap, amire hivatkozni lehet, a Biblia alakjainak példáján be lehet mutatni, hogy meg lehet változni, olvasásának pedig napi vezetése, üzenete van, mondta az igazgató.  „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;  hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Tim 3, 16–17) – ebben az Igében benne van a válasz, hogy mit jelent számomra a Biblia a mindennapi életben, kezdte igencsak szívhez szóló bizonyságtételét Győri Katalin (Debrecen). Aki meggyőződéssel vallja, hogy a családot és a szolgálatot – ezt a két legdrágábbat kapta az Úrtól, amit számon is kér majd tőle. Ehhez viszont kell az Isten vezetése, ezért reggel előbb Tőle kéri az útmutatást, addig nem áll fel, míg meg nem érti, mit szól hozzá az Úr, mit vár tőle aznap. Győri Katalin vallja: a templomajtóval nem záródik be az istentisztelet, ott kezdődik: mit látnak mások rajtam. Ahová helyezett az Úr, ott kell megmutatni, odaélni mások elé a hitemet, mert a hitetlen ember legjobb bibliája a hívő ember, mondta. Áldást örököltünk, áldást is adjunk tovább.  Az igehirdetéseket, bizonyságtételeket, közös imádságot és énekeket követően szemináriumi foglalkozásokra került sor. A református templomban a családosok, illetve az itt felvetett téma – a Biblia mint forrás a család számára – iránt érdeklődők gyülekeztek. Talán ez volt a legnépesebb tábor, akik előtt Dr. Kovács Gézáné Szegedi Ildikó előadásában a családról mint Isten ajándékáról beszélt. Hangsúlyozta: a család a mindennapokban a legbensőségesebb színtere kell legyen annak, hogy Isten dicsőségére élünk. Nem az a lényeg, hogy ki mit csinál, hanem hogy milyen lelkülettel csinálja azt, amit csinál. Ez csak akkor valósul meg, ha együtt, összhangban egymással és Istennel kívánjuk megélni. A hallgatók tanácsokat is hallhattak azzal kapcsolatosan, hogy ezt hogyan lehet elérni házasságban, gyermeknevelésben, gyülekezetben. Itt igencsak magával ragadó bizonyságtételt hallottunk a négygyermekes anyukától, Nagy Zitától. Ha a közéletben, a környezetünkben változásokat akarunk, akkor először is imádkozzunk azért, és vállaljunk vezető funkciókat, mert a hívő emberek változtathatják meg azt a képet, ami a közszereplőkről kialakult, hangsúlyozta a közéleti emberek számára szervezett szeminárium előadója, Orbán Attila, Szárazd (Magyarország) polgármestere és lelkipásztora. Ehhez a misszióhoz elsősorban hit, imádság és türelem kell, aztán alázat és szelídlelkűség, hogy békességed legyen, így lesz áldás az életed másoknak, mondta. A közéleti szereplőnek meg kell látnia az Úrtól kapott feladatának lényegét: Isten Igéjét megélni, szolgálni és mindeközben embertársai javára élni abban a feladatkörben, amire elhívatott, két lábon járó bizonyságtételnek lenni, vallotta Gyurkó Miklós, Sárosoroszi polgármestere, a Kárpátaljai Református Presbiterszövetség elnöke.   Az öregkorra már fiatalon készülni kell, hogy ne elégedetlen, zúgolódó, panaszkodó magányos, elhagyott emberek legyünk, hanem békességben és reménységben éljünk, figyelmeztetett Gulácsy Lajos nyugalmazott püspök a szépkorúaknak tartott szeminárium vezetője. Lehet boldog időskort élni, ha nem tékozoltuk el az életünket, ha elvégeztük, amit Isten ránk bízott, mondta, s minél idősebb az ember, annál több lehetősége van, hogy erről bizonyságot tegyen, hogy látható legyen életén, idős korán Istennek munkája. Fontos, hogy életünknek minden periódusában Isten akaratát keressük és arról bizonyságot tegyünk, hangsúlyozta özv. Oroszi Pálné Margit néni, hogy boldog öregekként éljünk a fiatalok előtt. Hogy Pál apostollal együtt mondhassuk: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró, nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését” (2Tim 4, 7–8). Isten Igéje szerint szabadon – ez volt a szenvedélybetegségből szabadultak foglalkozásának témája, melyet id. Pocsai Sándor, a csongori Bethesda Szenvedélybeteg Mentő Misszió lelkésze vezetett. Itt elhangzott: Jézus Krisztus szabadító munkájának a célja, hogy az elveszett embert visszaállítsa a bűn szolgaságából az Isten szolgálatába. A megszentelt élet ismertetőjele, hogy már nem a magam értékrendje szerint élek, hanem az Isten Igéjéhez igazodom és aszerint teszek mindent. Enélkül nincs hiteles szabadság, csak emberi próbálkozás.  Isten ajándéka az élet, még akkor is, ha nem vagyok átlagember, fogalmazott a fogyatékkal élőknek tartott előadásában Menyhárt István lelkész (Mezővári). Lehet testi fogyatékkal, de ép lélekkel is Isten dicsőségére élni, úgy, hogy a tőlem telhető módon keresem az Úr akaratát és dicsőséget adok az én Teremtőmnek, hangzott el itt, ahol az Ige mint erőt adó forrás került a hallgatóság elé, s ahol Kristofóri Ildikó tett bizonyságot.  A pedagógusoknak, az oktatásban részt vevőknek szervezett szeminárium résztvevői azt a kérdést boncolgatták, hogy milyen különös kegyelem Krisztus tanítványaként részt venni a gyermekek életének formálásában, de egyben milyen hatalmas felelősség is. A lélekformálás mestersége isteni ajándék, ezért nem lehet akárhogyan végezni, kizárólag az Ő Igéje által, fogalmazott a szeminárium vezetője, Pándy Szekeres Anna tanárnő. Mi, keresztyén pedagógusok vagyunk, ezért számunkra mérvadó kell legyen a Mester szava. Makó András, a Nagyberegi Református Líceum tanára arról tett bizonyságot, hogyan változott meg az ő élete a líceum falai között. A délutáni megbeszélésen többek között Győri Katalin fejtegette, hogyan lehet a mindennapjainkban a környezetünk, a fiatalok elé élni hitünket. Amikor mindenki a telefonját nyomogatja, ahelyett, hogy egymással beszélgetne, amikor tömegközlekedésen utazva, az utcán sétálva akarva-akaratlanul meghalljuk, ki kinek mit üzen, mi, keresztyének, miért nem tudjuk hálaadásunkat, imádságunkat közhírré tenni ily módon?! – tett fel a kérdést. Keresztyénségünk megőrzéséért úgy tehetünk a legtöbbet, ha keresztyén fiatalokat engedünk ki az iskoláinkból, s ha megszületnek azok a gyerekek, akik majd beülnek az iskolapadokba, hangsúlyozta Vári Fábián László, József Attila-díjas költő.  Igencsak nagy érdeklődés kísérte a vállalkozóknak és gazdálkodóknak tartott előadást, melyet a fiatal közgazdász, Pásztor Balázs tartott. Aki bizonyságtételként fogalmazta meg, hogyan lehet Isten mércéje szerint gazdálkodni, vállalkozni, jövedelmet szerezni úgy, hogy közben mentesek maradunk mindattól, ami az Ő dicsőségét rombolná. Isten munkatársa csak úgy lehetek, ha az Ő szava lesz irányadó számomra, fogalmazott az előadó.  Mit üzen Isten a mai fiataloknak, hogyan tarthatja tisztán életét egy 21. századi fiatal? – ezekre a kérdésekre keresték a választ a KRISZ által az ifjúságnak szervezett szeminárium résztvevői. A gyermekek számára pedig négy korosztályban szerveztek foglalkozást, amelyeken tanítással, énekléssel, játékokkal, kézműveskedéssel stb. azt szerették volna a kicsinyek elé tárni, hogy csak a tiszta forrás mellett lehet gyümölcsöző életet élni gyermekkorban is.  A szemináriumi foglalkozások között a testi táplálékról is gondoskodtak a szervezők: a sportpályán hatalmas üstökben főtt a paprikáskrumpli, melyből ezúttal több mint hétezer embert vendégeltek meg. (Kolozsy András nagydobronyi lelkésztől megkaptuk a végleges összesítést is, mely szerint 6699-en regisztráltak, kb. 400 nagydobronyi és 100-an, akik a bográcsok körül szorgoskodott , nem regisztrált. Emellett 700-an hallgatták az online közvetítést.) A következő igei alkalmakra ifjúsági zenekarok, énekkarok zenés szolgálata segített ráhangolódni. A Kovács Erika dirigálta férfiak énekkarát ugyan nem sikerült a remélt 500 főre felduzzasztani, de így is csodálatos látványt nyújtott a férfiakkal teli színpad, messze hallatszott és szívekhez szóltak a magyaros dallamra átírt énekek, melyekhez a zenei aláfestést a mezővári Kovács Sándor és két fia szolgáltatta. (Egyébként egész nap a Kovács házaspár, Sándor és Erika vezették az éneklést, az énektanulást is.)   A reformáció 500. évfordulójának a megünneplésére készül a világ reformátussága. Kárpátalja zsinata az évfordulóval kapcsolatosan egy különleges programot fogadott el a Reformáció gyermekei címmel. Ezt ismertetve Zán Fábián Sándor hangsúlyozta: a gyermek – Isten áldása. Az anyaméh gyümölcse jutalom. Amint a 127. zsoltár 3–5. verse is fogalmaz: „Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak, az anyaméh gyümölcse: jutalom. Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő ifjak. Boldog ember az, aki ilyenekkel tölti meg tegzét, nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban”. A püspök azt kérte, hogy ahová érkezhet még az áldás, ott fogadják azt és adjanak hálát érte. A szülőket, nagyszülőket kérte, hogy imádkozzanak az áldásért, ne beszéljék le lányaikat, menyeiket a gyermekvállalásról, mert a gyermekek jelentik a jövőt, a megmaradásunkat.  Záróáhítatában Zán Fábián Sándor a János 4, 1–14 alapján hangsúlyozta: nincsenek véletlenek. Jézus nem véletlenül találkozott a samáriai asszonnyal sem: azért kellett Samáriába mennie, hogy találkozzon ezzel a bűnös asszonnyal. Nekünk ma azért kellett ide eljönni, Nagydobronyba, hogy Jézus találkozhasson velünk. Ma itt értünk szólt Istennek Igéje, értünk szólt a tanítás, az ének. Értünk kell Jézusnak ma is elszenvedni a sok-sok nemtörődöm ember képmutatását. Ma is sokan sóvárogva várnak az élő vízre, de nem ismerik fel Isten ajándékát. A samáriai asszony megtalálta azt, amint letette bűneit Jézus lába elé. Nekünk is ezt kell tenni, az élő víz forrásához, Jézus Krisztushoz kell fordulnunk, hogy aztán az élő víz hordozóiként, a hitetlenek bibliájaként tudjunk hitet tenni életünkkel, zárta igehirdetését a püspök, aki új életért, megújulásáért imádkozott. Lélekben feltöltődve, az itt felállított sátrakban beszerzett kedves vásárfiával – egy-egy könyvvel, igés ajándéktárggyal, képeslappal –, meg megannyi testvéri találkozás örömével tarsolyában indult haza a legtöbb résztvevő, és azzal a reménnyel, hogy elég erőt kapott ahhoz, hogy vigye a tiszta forrás vizét az arra szomjúhozóknak, hogy a hitetlenek bibliája legyen élete.  Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Nemzetstrarégiai Kutatóintézet és a Johannita Segítő Szolgálat támogatását! Marton Erzsébet