Az Internet nem felejt

A világhálóra egyszer felkerülő információ gyakorlatilag nem tüntethető el. Egy meggondolatlan blogbejegyzés, vagy az ismerősünk által feltöltött kép egész életünket súlyosan beárnyékolhatja. A probléma jogi úton nem orvosolható, de van egy egyszerű megoldás.

„Évek óta tudjuk, hogy az internet példátlan lehetőséget teremt a magamutogatás, a voyeurizmus és a véletlen indiszkréció számára. De csak mostanában kezdjük megérteni, hogy milyen súlyos következményei lehetnek a nyilvánosan tárolt digitális megnyilvánulásoknak. Beláthatatlan és rémisztő, hogy az internet nem felejt. Nincs lehetőségünk tiszta lappal indulni, és múltunktól megszabadulva új életet kezdeni” – olvassuk Jeffrey Rosen amerikai jogászprofesszor tanulmánynak is beillő esszéjét a New York Timesban. Mint arról a Metazin is beszámolt, az interneten nincs magánélet. A világhálóra egyszer kikerülő információ utólag lényegében eltüntethetetlen. Márpedig az internet az exhibicionisták paradicsoma. A közösségi oldalak tagjai és a blogot naplónak használó fiatalok gyakran legbizalmasabb titkaikat, életük legintimebb részeit is önként közszemlére bocsátják, nem számolva azzal, hogy az interneten kiteregetett életük később is előbányászható lesz. Különösen aggasztó, hogy felmérések szerint az amerikai tinédzserek több mint harminc százaléka küldött magáról, vagy kapott ismerőséről pornográf képet illetve videofelvételt e-mailben vagy SMS-ben. Különösen tanulságos Stacy Snyder esete. A pennsylvaniai tanárképző kétgyerekes hallgatójával a diplomaosztó napján közölték, hogy mégsem lehet tanár. Az ok: egy bulin tengerésznek öltözött. Pohárral a kezében lefényképezték, és a kép felkerült Snyder MySpace oldalára. Az egyetem vezetésének indoklása szerint a kép bizonyítja, hogy alkalmatlan tanárnak. Snyder hiába perelt, a bíróság indoklása szerint nem tekinthető védendő magánügynek, hogy mit tesz egy leendő tanár a szabadidejében. Kézenfekvő megoldás lenne, ha nem teregetnénk ki a világhálón magánéletünk részleteit. Csakhogy nem kizárólag a magunkról feltöltött információk kísértenek örökre a neten. Sőt, néhány éve Angliában egy tizenhárom éves fiút öngyilkosságba kergettek az osztálytársai. Azt terjesztették róla az interneten, hogy meleg. Egy tizenöt éves kamaszlány pedig osztálytársainak névtelen éjszakai telefonhívásai miatt végzett magával. Dél-Koreában is történt hasonló eset. A kamerás mobiltelefonok korában senki sincs biztonságban: bárki bármikor megaláztatás célpontja lehet. Mint például az a fiatal lány, akiről barátja a szakítás után bosszúból pornográf felvételt tett közzé. Az online videótárakban igen népszerűek a nyilvános illemhelyen, az öltözőben, az uszodában és a szoláriumban titokban készült illegális felvételek is. Sőt, hála a modern technikának, akár minden rossz szándék nélkül is kínos helyzetbe kerülhetünk. A helyzetet súlyosbítja, hogy – hála barátainknak – a bizalmas beszélgetés közben kikotyogott pletykák is kikerülhetnek valamilyen internetes fórumra. Egy ma ártatlannak tűnő blogbejegyzés, videófelvétel vagy fénykép akár barátságokat és karriereket is tönkretehet, vagy végeérhetetlen zaklatást indíthat el. Az amerikai munkaadók már ma is előszeretettel ellenőrzik a meghirdetett állásokra jelentkezőket az interneten. Gyakran még a közösségi oldalakat is megnézik. A Microsoft adatai szerint az amerikai cégek háromnegyede alkalmazza a módszert. Többször előfordult az is, hogy egy blogban leírt mondatért bocsátottak el valakit. Az internetes világfalu rosszabb a hagyományos falvaknál, hiszen azokban a kis közösségekben legalább elítélték a pletykálkodókat, és volt lehetőség a megbocsátásra – véli Rosen. Az interneten azonban nem lehet jóvátenni a múltbeli könnyelműséget, így akár évtizedek múlva is kísértenek az ifjúkori ostobaságok. Mivel az internet korában nincs rá lehetőség, hogy egy távoli államba költözve tiszta lappal új életet kezdjünk, sokan jogi megoldást javasolnak. Egyes jogászok nagyobb anonimitást ajánlanak, mások az internetre feltöltött információk és fájlok bizonyos idő után történő automatikus és kötelező törlését indítványozzák. Akadnak, akik a munkáltatók jogát korlátoznák, és megtiltanák, hogy az interneten kutakodjanak alkalmazottaik után. És vannak, akik szigorúbban büntetnék az internetes rágalmazást és lejáratást. Felvetődött a közösségi oldalak és a fórumok korhatárossá tétele is. Az efféle próbálkozások azonban a szólás- és véleményszabadságot féltők számára elfogadhatatlanok. Mások megpróbálják a rendelkezésre álló lehetőségeket kihasználni. Amerikában már létezik olyan vállalkozás, amely vállalja, hogy törölteti a kínos tartalmakat, illetve új, a megbízót jó színben feltüntető oldalakat készít, amelyek a keresőkben elöl jelennek meg, hogy a kínos tartalmak legalább legyenek nehezebben elérhetők. Rosen elismeri, hogy egyik megoldás sem tökéletes. Óvatosan azt javasolja, hogy talán a megbocsátás új formájára van szükség: arra, hogy elnézzük egymásnak a digitális örökkévalóság által kitörölhetetlenné tett botlásokat. Eric Schmidt, az újabban adatvédelmi és személyiség jogi okokból egyre többet bírált Google vezérigazgatója szerint nincs szükség forradalmi újításokra. A törvény ma is lehetőséget nyújt a névváltoztatásra, így bármikor megszabadulhatunk kellemetlenné vált digitális múltunktól. És ha fényképeink válnak kínossá? Hiszen az arcfelismerő programok segítségével még a névváltoztatás is könnyen kideríthető. Nyilván átoperáltathatjuk az arcunkat is. Bár idáig még Eric Schmidt sem merészkedett.