Ami összetartozik

Trianon óta nem volt arra példa, ami ma Debrecenben történni fog

Debrecenben egyesül a Trianonban szétszakított magyar református egyház. Az egymásra találásnak akkor van értelme, ha az nem reked meg a püspökök reprezentálásánál.

Prédikátori időket idéző pillanat: május 22-én délután a debreceni nagytemplom lépcsőiről kihirdetik az egységes Magyar Református Egyház alkotmányát, miközben a Kárpátmedence összes református templomában megszólalnak a harangok. Ezzel az aktussal és a "Krisztus a jövő, együtt követjük őt" mottóval szervezett rendezvénysorozattal a Trianon következtében önálló létre kényszerített magyar kálvinista közösségek ismét egyesülnek. Nem teljes összeolvadásról van szó: ahogy Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke fogalmaz, olyan közös alkotmányt készítettek, melyet mindegyik egyház beilleszt saját szabályrendszerébe - az EU jogrendjét elfogadó uniós tagállamok mintájára.

Bár közös zsinat is létrejön, mindegyik részegyház önállósága megmarad, s nem lesz mindenki felett álló "szuperpüspök" sem. Ám könnyebb lesz az oktatás, a lelkészképzés, a szeretetszolgálati munka összehangolása, s tervbe vették közös istentiszteleti liturgia kialakítását is. Mindennek azért van jelentősége, mert bár a magyar a világ azon kevés református egyházainak egyike, mely XVI. századi megalakulása óta hitelvi okokból soha nem szakadt szét, egységét a XX. században a politika összetörte. Trianon után jött létre például a Romániához csatolt partiumi, bánsági területeken a Királyhágómelléki Egyházkerület, s ekkor kényszerültek önálló szervezeti életre a felvidéki, délvidéki reformátusok - a Kolozsvár központú erdélyi körzet legalább már létezett korábban.

Bár lényeges hitelvi kérdésekben, s legfőképpen az összetartozás-tudatban nem volt "szétfejlődés", hosszú ideig szó sem lehetett szervezeti együttműködésről. Ezt nemcsak a nacionalista utódállamok és a történelmi felekezetektől hivatalból tartó magyar pártállam nem engedélyezte; a többségükben kollaboráns egyházi vezetők sem forszírozták. Annál furcsább, hogy az egyházpolitikai kisantant 1990 után is működött. Amikor a több országba szakadt magyar kálvinisták 1995-ben konzultatív testületet hoztak létre, a Református Világszövetséget vezető cseh Milan Opočenský támogatásával - elsősorban szlovák körök - "az újjáéledő magyar nacionalizmus" rémével lármázták fel a nyugati protestáns közvéleményt. Így az intézményesített együttműködés egyház-politikai megfontolások miatt alábbhagyott, s leginkább reprezentatív célokat szolgált. Az egységesülésnek végül a magyar belpolitika adta meg a végső lökést: a 2004. december 5-i népszavazás idején döntöttek úgy az egyházi vezetők, hogy felgyorsítják és elmélyítik az együttműködést. Ennek jelképes kifejezése az volt, hogy 2004 adventjén ötszáz határon túli lelkész szolgált a magyarországi gyülekezetekben, hogy aztán 2005 böjti időszakában ötszáz anyaországi pap adja vissza a vizitet.

A közös alkotmánytervezet írásáig nem volt zökkenőmentes az út, hiszen akad különbözőség, konfliktus is a hazai református közösségben. Magyarországon hagyományos a vetélkedés a magát máig "kálvinista Rómának" tartó Debrecen (és a Tiszántúli Egyházkerület), valamint a Budapest központú Dunamelléki Egyházkerület között (ahonnan a legtöbb egyszázalékos felajánlás érkezik). Erdélyben is különbözőek a gondjai és a lehetőségei a tömbben élő - s akár a helyi gazdasági katalizátor szerepét betöltő - székelyföldi közösségnek, és a szórványban megmaradni próbáló, könyvhiánnyal küszködő mezőségi gyülekezeteknek. Megint más a helyzete az Európai Unión kívül rekedt kárpátaljaiaknak, délvidékieknek - ők csak vízum kiváltása után mehetnek Debrecenbe.

Külön kihívással kell megküzdeniük a felvidékieknek: az ottani református egyház az egyetlen a Kárpát-medencében, melyben jelentős számban találhatóak nem magyar anyanyelvűek. Ezek egy része még a reformáció korában kálvinistává lett szlovák, a többi viszont magyar eredetű, de asszimilálódott. "A 110 ezer hívő nyolc-tíz százaléka nem magyar, ennek ellenére az egyházi ügyvitel kétnyelvű, és a zsinati elnökség hat tagja közül ketten szlovákok" - magyarázza a Heti Válasznak Fazekas László felvidéki püspök. Az egyházukon belül kisebbséget alkotók fenntartással kezelik az egyházegyesülést - a szlovák zsinati tagok nem is lesznek ott a debreceni ünnepségen. A felvidékiek - az összes többi részegyháztól eltérően - éppen e tartózkodás miatt nem ratifikálták az alkotmánytervezetet, ám Fazekas László reméli: a jövőben sikerül meggyőzni a szlovák atyafiakat, hogy nemzeti identitásuk e nagyobb, magyar dominanciájú egységben sem sérül.

A "határokon átívelő egyházegyesítésnek" persze csak akkor van értelme, ha nem reked meg a püspökök reprezentálásánál. Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat vezetője szerint már jóval korábban elindultak azok a kezdeményezések, amelyek a közös élet savát-borsát adhatják. "A kilenc egyházkerület szakmai koordinátora másfél éve dolgozik azon, hogy közösen mérhessük fel, hova milyen segítség kell" - mondja a szociális szakember.


Az egyesülés után lassan értelmét veszíti az "adakozó anyaországi - támogatást kérő kisebbségi" húszéves sémája. A magyarországi református nevelőszülői hálózat idei beindulásakor például a beregszászi árva gyerekeket istápoló gyülekezet gyakorlatából merítettek, egy intézmény fenntartásához szükséges anyagi bázis megteremtésére meg ott az illyefalvi példa. A romániai, háromszéki falu határában Kató Béla lelkipásztor kezdeményezésére földeket vásároltak, s ma a Sepsiszentgyörgy környékére települő bevásárlóközpontok, cégek közül nem egy az egyháztól bérli a területet. A bevételből pedig futja az illyefalvi konferencia-központ fenntartására, szociális munkára.

A normatívákkal megtámogatott intézményeket működtető magyarországi egyház sokat meríthet az állami segítség nélkül iskolákat, öregotthonokat fenntartó határon túliak elszántságából: az amúgy nem túl tehetős kárpátaljai Dercen községben minden portán ott az a sor krumpli, amit a következő esztendőben a református líceumok élelmezésére szánnak.

 HetiVálasz