Anyám, hol vagy?

Az árvaság fájdalmát nem lehet enyhíteni! Sokan azt hiszik, hogy a kicsi nem fogja fel, nem érzi, ha elveszíti az édesanyját… Pedig megérzi a parányi csecsemő is!

Csodálatos az az adottságuk a piciknek, amit, sajnos, nem tudunk megőrizni, megtartani magunknak egész életünkre. Ha a baba benn fekszik egy szobában, fáj a hasa vagy már éhes, akkor sír. Ez az ő jelbeszéde: „Szükségem van rád, édesanyám, gyere, segíts!” Megfigyelték, hogy ha az anya megjelenik az ajtóban, nem szól, csak halkan megáll, a baba abbahagyja a sírást és vár... Ha bárki más menne az ajtóba, nem hagyná abba a sírást... Miért? Meghallja az édesanyja szívhangját…A kis baba hallhatta egészen közelről, kilenc hónapon át, éjjel-nappal ezt a csodálatos hangot. Hiszen közvetlen az édesanya szíve alatt élt, fejlődött, lett azzá, aki. Ha csak ennyit érezne a baba az anya közelségéből, ha nem lenne más erős kötödése, akkor ez is nagy tragédia, ha ettől a szívtől, ettől az ismerős szívhangtól el kell szakadnia.

Mennyire nem fontos sok anyának ez a kötődés, ez az érzelmi kapocs! Lehet valaki közömbös egy parányi élet iránt?
Igen, sajnos lehet. Szen­vednek – sokan – azok az anyák is, akik megszakították ezt a kapcsolatot, például örökbe adták kicsinyüket, vagy elhagyták őket! Nem mindenki viseli köny­nyen ezt a fajta elválást. De nem bíráskodhatunk felettük! Mégis, én őket sajnálom, akiket elhagytak, akik árván maradtak. Az anya keresése egy egész életre bennük marad. Mivel lehet pótolni, betölteni ezt a nagy hiányt? Amíg kicsik, csak szeretgetéssel, nagy figyelemmel, kedvességgel. Amint értelmes és kezdi keresni, ki vagyok én, ki az édesanyám, honnan jöttem, ki az édesapám? Miért nincs? Én rossz vagyok? Csúnya vagyok? Engem nem szeretnek?

Betölthetetlen űr tátong a szívükön.
Volt olyan állami gondozásban felnőtt árva fiú, aki azt mondta: „Nem bánom, ha egy rongy asszony, nem bánom, ha züllött, ha csúnya, ha nyomorék, ha koldus, csak egyszer lássam, csak egyetlen egyszer találkozzam vele. Csak tudjam, hogy engem is anya szült!”

Kisfiúk és kislányok, serdülők és felnőttek sírnak, keresnek és kutatnak az édesanyjuk után. Mit mondunk erre? „Jaj, kérem, az élet kegyetlen?!” Nem az élet kegyetlen! Az ember szíve irgalmatlan, kegyetlen Isten nélkül.

Találkoztam olyan asz­szonnyal, aki fiatal leányként megszülte gyermekét és örökbe adta. Nem volt boldog, de akkor ő nem látott más utat, nem volt más választása. Ez a fiatal nő később férjhez ment, családja lett, gyermekei születtek. Életét átadta az Úr Jézusnak. Komoly, megváltozott, hívő életet élt. És keresni kezdett. Éveken át kereste, kerestette gyermekét, akit ő elhagyott. Nem találta meg... De felnőtt korában a gyermeke, aki szintén kereste édesanyját, megtalálta... Boldogan éltek ezután? Nem! Hosszú küzdelmes, vádakkal és önvádakkal tele évek következtek. A gyógyu­láshoz két dologra volt szükség: megbánásra és megbocsátásra. Az anya fájlalta és megbánta ifjú életének bűnét, és azt, hogy elhagyta gyermekét, de a gyermek nem bírt megnyugodni, nem tudta megérteni, elfogadni, miért hagyta el az anyja…

Hány anyai szív siratja elveszített gyermekét! S hány árva gyermek keresi sírva édesanyját! Segítsünk, szeressünk, gyöngéden, óvatosan! Isten a megalázottak vigasztalója, az árváknak gondviselő édes Atyja...

Elsőrendű feladatunk a vigasztalás és a vigasztalódás útját megmutatni a keresőknek. Csak Istenben talál békét a kereső, a szenvedő emberi szív. Mindenkor számíthatunk az Úr Jézus segítségére. Ő nem véletlenül ment a jerikói úton, ahol a vak koldus ült. Nem véletlenül ment a Bethesda tavához, ahol a harmincnyolc éve szenvedő beteg feküdt...

Nain város kapujába miért éppen akkor ért Jézus, amikor a síró özvegy egyetlen halott gyermekét kísérte a temetőbe?

Miért? Mert fájt a szíve a szenvedőkért. Mert gyógyítani, segíteni, áldani akarta a nyomorult szenvedő embert. Éppen az árvákra ne volna gondja? Hiszen megígérte, hogy Ő az árvákról és özvegyekről gondot visel! Szenvednek nagyon azok is, akiknek nincs anyagi problémájuk, de árvák...

A gondviselés nem mindig jelenti az anyagi gondok megoldását. Sokkal nagyobb csoda, amikor a szív fájdalmát, keserűségét, sebeit Ő begyógyítja. Csak benne és általa talál nyugalmat, békét a megsebzett emberi szív.

Kedves Olvasóm, én azt kérem, hogy legyen a hallásunk érzékenyebb. Vegyük észre, ha egy lélek kiáltja: „Anyám, hol vagy?” Nem csak a gyermekek lehetnek árvák! Sokkal több és egyre több az árva idős ember. Ők már nem hangoskodnak. Csak némán epekednek egy tiszta és őszinte szív, egy kedves simogató kéz után.

Hajoljunk le az árván maradottakhoz! Jézus is ezt tette…

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella

Forrás: Kárpátinfo hetilap