2013-06-29 - 17:51

Kálvin Institutiojában, ennek is az első könyv 13. fejezetében kifejezetten arról ír, hogy Isten lényege egy, mely három személyt foglal magában. Nem lenne helyénvaló most külön kitérni arra a nagy vitára és „pörre”, ami éppen a Szentháromság kérdésében az ezt tagadó Servet Mihállyal alakult ki. Erről több magyar nyelvű anyagot is olvashatunk, amit jó egy évszázada a pápai teológián adtak ki. Most néhány gondolat erejéig a lényegre összpontosítunk.

Mit és hogyan tanít Kálvin a Szentháromságról?



„Bárhogy támadjanak hát ránk az eretnekek a személy szóért, bárhogy zajongjanak egyes akadékoskodók, hogy nem fogadnak el semmi ember-kieszelte nevet, mivel nem vitathatják el tőlünk, hogy a Szentírásban háromról van szó, kiknek mindegyike valóságos Isten, de mégis csak egy Isten van, nem több, minő istentelenség részükről, hogy helytelenítsenek oly szavakat, melyek csak azt magyarázzák meg, amit a Szentírás bizonyít és kijelent…” (Inst I 13,3)



„Személynek nevezem tehát azt a létezési formát (subsistentia) Isten lényegében, amely a többiekhez viszonyítva, ezektől az ő kizárólagos sajátját képező tulajdonságával különbözik…E szó: Isten, nem kevésbé vonatkozik a Fiúra és a Szentlélekre, mint az Atyára. Mihelyt azonban az Atya a Fiúval összehasonlíttatik, rögtön megkülönbözteti mindegyiket a másiktól a maga saját tulajdonsága…amit az Atyának megkülönböztető jegyül tulajdonítunk, az nem illik s nem vihető át a Fiúra…” (Inst I 13,6).



Kálvin éppen a trinitás, a Szentháromság tana kapcsán figyelmeztet a tiszta hit tudományának megtartására, amit a Sátán bizonyos embereken és gondolatokon keresztül igyekszik felforgatni és elhomályosítani. „Remélem, hogy e hitcikk lényegét hűségesen megmagyaráztam, ha az olvasók határt szabnak tudásvágyuknak, s nehéz, bonyolult vitákat nem idéznek fel mohóbban, mint kellene. Mert olyanoknak nem kívánok eleget tenni, kik gyönyörűségüket a túlcsapongó elmélkedésben találják…” (Inst I 13,29).



Válogatott műveiben pedig így fogalmaz: „A Szentírásból kell bizonyos szabályokat gondolkodásunkhoz és beszédünkhöz kivenni, ami szerint mindkettőt, a szív minden gondolatát és a száj minden szavát megítélhetjük” (OP 3,112,9).



A Szentháromság-tannal Kálvin Isten egységét akarja bizonyítani, s ezzel különbözteti meg Őt háromságos létében, és személyeinek összekeverhetetlenségével a bálványoktól, s úgy szól a háromságos egy Istenről, mint Úrról, Aki a kijelentésben találkozik velünk…



Kálvin biblikus szentháromságos hitéből következik, hogy a keresztségben is hangsúlyozottan kiemeli a Máté 28,19 nyomán, hogy „…mi nem valami ember nevére keresztelkedtünk meg, hanem az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevére, s ezért keresztségünk nem emberé, hanem Istené, akárki szolgáltatta is azt ki” (Inst IV 15,16).



Így tehát megtisztulásunk és újjászületésünk okát az Atyában, anyagát a Fiúban, hatását a Szentlélekben nyerjük és mintegy megkülönböztetve ezekben látjuk – teszi hozzá reformátorunk. (Inst IV 15,6)





(Válogatás, összeállítás: Dr. Békefy Lajos)