2013-06-29 - 21:43

Ennek a meghökkentő mondatnak a szellemében állt meg június 23-án Wolfgang Huber püspök, az EKD elnöke a karlsruhei német Alkotmánybíróság előtt. A tárgyalás tétje nem kisebb volt, mint a vasárnap alkotmányjogilag biztosított védelmének a fenntartása abban a tekintetben, hogy az üzletek nyitva tartását a hetedik napon továbbra is korlátozzák. Hogy a modern kapitalizmust, piacgazdaságot működtető, világelsők közé tartozó Németországban ne az üzletelés, a hét közben takarékon maradt konzumkényszernek szinte kultuszi élvezettel párosuló kielégítése, a bevásárlóközpontokat jellemző idő-múlatás legyen az Úr napjának a nyers ellentéte. Pozitívan fogalmazva: hogy a vasárnap a keresztyén nyugalom napja maradjon, s ennek az értéknek a megőrzése, megélése jellemezze a hetedik napot.



A német jogállamban az Alkotmánybíróság komolyan vette, meghallgatta az egyházak panaszát, amit az erősített fel, hogy Berlinben döntés született: engedélyezi a szenátus bizonyos vasárnapokon az üzleti nyitva tartást. Az év tíz vasárnapján, közöttük minden ádventi vasárnapon. A vasárnap védelme a közös, évezredes keresztyén örökség védelmét is jelenti. Ezért volt jelen katolikus részről az Alkotmánybíróságon a berlini érsek, Georg Sterzinsky kardinális is. Hans-Jürgen Papier alkotmánybírósági elnök szerint még nem foglalkoztak eléggé elmélyülten „a vasárnapi és ünnepnapi üzleti nyitva tartás alkotmányjogi határaival”.



Pontban fél tizenegykor lépett Wolfgang Huber püspök a szónoki pulthoz, s beszédét a 2Mózes 20,8kk-ból vett Igékkel kezdte: „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját”. Elegáns és érvelő beszédében a püspök szólt a vasárnap keresztyén értelméről: a Feltámadott Úr napjának kialakulásáról, ami meghatározó volt az egész európai kultúrkörre. A vasárnap adja meg a hét ritmusát. Vasárnap az Úr közelségében töltődik fel az ember belső energiákkal. Szemben a hajtós hétköznapokkal, ez a személyes életkultúra ápolásának, a személyiség regenerálódásának és a másokkal megélt közösségnek az alkalma is. Európában Nagy Konstantin császár 312-ben kiadott ediktuma óta a vasárnap képezi a vallási, szociális és kulturális cezúrát, választónapot a hétköznapokkal szemben. Az ádventi vasárnapok különleges alkalmakat jelentenek, hiszen az ünnepi felkészülést segítik karácsonyra. A karácsonyt pedig a konzum és a kereskedés húzóerejévé tenni éppen azáltal, hogy elveszik az adventi vasárnapok ünnep-előkészítő emelkedettségét és lelkiségét, valójában azt mutatja, mekkora vallási és kulturális tapintatlanság kezd lábra kapni mai világunkban – érvelt a püspök. Ezért ennek a kulturális, lelki és szociális örökségnek a védelme szerinte az Alkotmánybíróság kiváltképpen való feladata. Huber püspök így fejezte be beszédét: „Nagyrabecsült Bíróság! Azt reméljük döntésüktől, hogy világos határokat jelölnek ki, s ezzel elejét veszik, hogy a vasárnap védettsége fenyegetően megsemmisüljön”.



Azt gondolom, ezek az érvek nálunk is megállnák a helyüket. Csakhogy az ilyen alkotmányjogi állásfoglalás-kéréstől a mindent üzleti érdekkel behálózó és az európai kulturális szintről mélybe rántó totális vasárnapi plázázás gyakorlata következtében végzetesen lekéstünk. Hogy végérvényesen is, ezt talán túl merész lenne kijelenteni. Ismert, hogy hazánkban az egyházak tettek nem egyszer javaslatot a vasárnap védelmére. De az ösztönéletet és az elemi emberi szükségleteket megcélzó ravasz pláza-világ és a törvénykezés úgy hagyta ezt figyelmen kívül, mint ahogyan a sivatagi homokra hulló hajnali harmatcseppnek napkelte után se híre, se hamva nem marad.



Mégis jólesik leírni, s bizton állíthatjuk: vannak még közösségek, gyülekezetek, egyházak, családok, baráti körök, akiknél nem törlődött végérvényesen a szép és tartalmas, felemelő és lelket frissítő vasárnapok értéke és szükséglete. Akiknek vannak emlékei boldog(ító) vasárnapokról, együttlétekről Istennel, családtagokkal, testvérekkel, akiket nem vonz, sőt tudatosan ellenállnak a multik és a plázák műcsillogásának, a vasárnapi zsebmetszésnek, ami után csak az újabb hétköznapi hajtás következik…hogy visszahozzák az elveszett ezreket, tízezreket. Ez az ördögi körforgás lenne a végzetünk? Nem! Alkotmánybíróság előtti vasárnapvédő beszédeken és döntéseken innen és túl mi keressük és találjuk meg a magunk méltó nyugalom napját ezredéves módon, ahogyan a zsidóság a maga sabbatját soha, semmilyen körülmények között nem adná semmiért, a muszlim pedig a péntekjét…És mi?



Református eleinkkel együtt mi is odafigyelünk a Heidelbergi Káté drága útmutatására. A 103. kérdés feleletében ezt olvassuk: „Én, különösen ünnepnapon az Isten gyülekezetébe szorgalmasan eljárjak, hogy Isten Igéjét hallgassam, a szent sákramentumokkal éljek, az Urat nyilvánosan segítségül hívjam és keresztyénhez illően alamizsnál-kodjam…Továbbá…engedvén az Úrnak, hogy Szentlelke által bennem munkálkodjék és ekképpen az örökké tartó szombatot már e földi életben elkezdjem”. Tehát a vasárnapnak hitéleti, szociális vonása is van. „Keresztyénhez illően alamizsnálkodjam”, azaz felebarátomra is gondoljak. Micsoda csillagfény-messzeségre van ettől a fogyasztói habzsolás…(Mert nekem ez jár!)



Van tehát mit védenünk, van mit visszahódítanunk lelkileg, életstílusban, életmódban idehaza is – és nekünk, reformátusoknak, meg másfelekezetű keresztyéneknek is az orzó és torzító, az ünneptelenítést külső csillogással pótolni próbáló világunktól, ami így soha, de soha nem fog személyiségünknek, lelkünknek erőt, emelkedettséget, hogy ne mondjam még étkezési kultúrát, viselkedéskultúrát, ünnepi kultúrát sem adni. Hála Istennek, sokak számára van ez még másként a Kárpát-medencében, ellentétben az említett német alkotmánybírósági meghallgatás egyik megszólalójával, aki ezt mondta: „A vásárlás élménye minden kötöttség nélkül fontos szabadidős értékünk”. Hát igen, erről van szó! Ezt kínálják a nyugalom napja helyett az új világ ideológusai, hitetői: a vásárlás élményét. Ha komolyan vennénk ezt az érvelést, hosszú távon nagyon-nagyon bevásárolnánk és ráfizetnénk. „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36 – az angol fordításokban ez a szó szerepel: mit profitál abból az ember?).



Én maradok Mózes bölcsessége és az Úr napja méltó megünneplése mellett…És az évszázadokban kipróbált és jól bevált zsidó-keresztyén európai örökség mellett. Ha valaki tud ennél számomra jobbat, szívesen meghallgatom…És érdeklődéssel várom a német Alkotmánybíróság döntését is…



Dr. Békefy Lajos