Máramaros-Ugocsa Egyházmegyéjének  esperese, Seres János

Meglepte-e, hogy az elmúlt négy esztendő után ismét megválasztották esperesnek? Most már a választások után vagyunk, és én azt látom, hogy úgy a megyei jelölő közgyűlésen, mint a választásokon a gyülekezetek, illetve a lelkipásztorok, presbiterek értékelték az elmúlt négy év munkáját. Istennek legyen hála, én csak egy eszköz voltam az Ő kezében, de mégis tudott használni, és sok áldott munkát végezhettünk el az elmúlt négy évben. Parókiák épülhettek tovább, templomokat újítottunk fel, és imádkozva azt látom, hogy Isten küldött segítő kezeket, adakozó szíveket, akik az eseményeket, illetve szükségleteket látva megindultak az adakozásra. Ilyen volt például a forgolányi templom belső felújítása. Ugyancsak Forgolányban sikerült folytatni a parókiaépítést, hiszen a lelkipásztor még mindig albérletben lakik. Igaz ugyan, hogy a gyülekezeti terem már elkészült, de folyamatban van a parókia szobáinak a továbbépítése, hogy a lelkipásztor minél előbb beköltözhessen.
A felső-Tisza vidéken szintén megindult a munka egy templom építéséhez kezdtünk hozzá imádkozó szívvel, melyhez az Isten küldött adakozó testvéreket. És Istennek legyen hála, ma már a rahói református templom tető alá van téve. A további munkálatok, külső, belső vakolások az idén, ha Isten segít bennünket tovább fog folytatódni.
A templomok és a parókiák mellett, Istennek hála, szépen folyt a munka úgy a fiatalok, mint a felnőttek között.
Elsőként szeretném említeni az aklihegyi ifjúsági tábort, ahol az elmúlt esztendőben is csaknem ezer gyerek tölthetett el egy-egy hetet. Áldott alkalmak voltak ezek, és nagyon jó lehetőség az ifjúság nevelése szempontjából, hiszen igazából akkor várhatjuk a felnövekvő nemzedék életében az áldásokat, ha már ifjú korban az Isten kezébe kerülnek. Hiszen akkor lesznek ezek becsületes emberek, akkor fognak hűségesen hozzáállni a munkához, a szolgálathoz, ha hitből fogják végezni. Sok mindent el lehet végezni hitetlenül is úgy, hogy az embernek nincs benne a szíve, de egészen más az a munka, más az a szolgálat, amikor az ember szívből teszi, mert akkor önzetlenül teszi, nem a maga dicsőségére, hanem az Istenére.
Ugyanúgy szeretném kiemelni, Isten iránti hálával elmondani azt, hogy az elmúlt esztendőben nagy áldás kísérte a csendesnapokat, melyeket megszerveztünk Visken, Tivadarban, Feketepatakon és Tekeházán. Én azt látom, hogy Isten gazdagon megáldotta az elmúlt négy esztendőt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindent megtettünk, hiszen sokkal több mindent is tehettünk volna, de visszanézve a múltra azért adunk hálát, amit Isten megengedett, hogy az Ő segítségével elvégezhessünk.

Ezek után, a jövővel kapcsolatosan, melyek azok a prioritások, lépések, melyek majd meghatározzák az egyházkerületünket? Tanulva a múlt hibáiból mindenképpen fontosnak tartom azt, hogy az egyházunkban helyreálljon a törvényes rend. Az egyház Zsinata által hozott határozatok legyenek betartva, betartatva. Fontosnak tartom azt, hogy a sákramentumok helyesen legyenek kiszolgáltatva. Az elmúlt időszakban a sákramentumokkal kapcsolatosan nagyon sok kérdés merült fel. Tudom, hogy sok mindenen változtatni kell. Egy olyan időszak után vagyunk, amikor a hitvallásainkkal nem ismerkedhettek meg a gyülekezeti tagjaink. Hiszen több mint ötven évig nem volt konfirmációoktatás, nem volt hitoktatás, így először is egy mulasztást kell pótolni. Először is a gyülekezetekben szükség van arra, hogy elinduljon a felnőtt konfirmációoktatás ott, ahol ezt még nem indították el. Tudom azt, hogy nagyon sok gyülekezetben már régóta folyik, de vannak gyülekezetek, ahol még el sem indult. Tehát fontosnak tartom azt, hogy legyenek tisztában a gyülekezeti tagjaink a sákramentumok helyes kiszolgálásával. És ha fogják ismerni a hitvallásainkat, ha fogják ismerni mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy agyházunk törvényes rendje helyreálljon, sok vitás kérdést ki lehet lesz zárni.

Hogyan látja az esperes úr a szórvány gyülekezetek helyzetét, jövőjét? Én nagyon fontosnak tartom a végváraknak a kiépítését, hiszen ezek számunkra nemcsak az egyházi életnek, de a magyarságnak a megtartó erőit is képezik. Ha a felső-Tiszavidékre gondolok, akkor égető munkának tartom a gyülekezetek erősítését, elsősorban lelkileg, hiszen a legfontosabb, hogy ezekre a végvárakra igét vigyünk, evangéliumot. Vigyük a legfontosabbat, azt, ami az embereknek tartást ad, ami az embereknek lelki erőt ad azokon a helyeken, ahol már alig van magyar, alig vannak reformátusok. Ezeken a helyeken megmaradjanak, hűségesen végezzék tovább a szolgálatukat.
Én fontosnak tartom a jövőre nézve egy missziós lelkipásztornak a kiküldését. Tudom, hogy sokféle akadályba ütközik, de azt is hiszem, hogy egy hatalmas Urunk van, aki képes arra, hogy az anyagiakat is megteremtse, hogy ott akár albérletben, akár parókia épülhessen a jövőben, hogy egy missziós lelkipásztor helyben végezhesse a szolgálatot, a felső-Tiszavidéken. Jelenleg a megye lelkipásztorai felváltva végzik a szolgálatot ezen a területen. Minden második vasárnap más, más lelkipásztor utazik fel, látogatja meg a gyülekezeteket és viszi az Igét a szlatinai, a nagybocskói és a rahói gyülekezeteknek. Én nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak kijáró lelkipásztorok végezzék a szolgálatot, hanem helyben lakó missziós lelkipásztor végezze, aki a hét többi napjain is felkeresi a családokat, felkeresi a magyarokat, és missziói munkát végez. Imádkozom azért, hogy Isten küldjön segítséget a megyének ahhoz, hogy parókiát építhessen, hogy legyen olyan lelkipásztor, aki vállalja az ilyen irányú munkát a testvérek között.

Nehéz kérdés a gyülekezetek és ugyanúgy a lelkészek elszigeteltsége, mint felelős őrálló, mit szándékozik ez ügyben tenni az esperes úr? A lelkipásztorok szolgálatát messzemenően meghatározza a testvéri közösség. Én nagyon fontosnak tartom azt, hogy a lelkipásztorok imádkozva, együttkészüljenek a szolgálatokra. Az elmúlt időben volt egy bizonyos baráti kör, ahová összejártunk, minden kéthétben a hétfői napot erre a találkozásra szántunk, ahol imádkozva készültünk el egy-egy vasárnapi szolgálatra. Éreztem azt, hogy ezeket a szolgálatokat az Isten áldása kíséri. A jövőben én szeretném ezt a gyakorlatot továbbvinni. Egy időre ugyan megszakadt, mivel néhány lelkipásztor elhagyta az egyházét, és rövid időre bizonytalanná vált a kör, ahol összejöttünk. A jövőben én igyekszem mindent megtenni azért, hogy a lelkipásztoroknak legyen közösségük az Úrral, és természetesen egymással is, hiszen így lehet áldott munkát végezni, he agy összetartó, Istenre figyelő, Krisztusnak engedelmeskedő lelkipásztori közösség végzi a szolgálatot a megyében.
Nagyon szép munkába kezdett a Presbiteri Szövetség. Az ő kezdeményezésükre presbiterek egy-egy körzetben összegyűlnek, ahol megbeszélhetik a gyülekezet problémáit egymással, és egymás hibáiból és megoldásaiból tudnak tanulni. Ez is egy nagy lehetősége annak, hogy a gyülekezetek közelebb kerüljenek egymáshoz. Ezenkívül presbiteri csendesheteket szervezünk, melyeket áldás kísér. És ha a presbiterek közelebb kerülnek egymáshoz, akkor a gyülekezetek is. Az idei missziói munkatervünkben is szerepel egy presbiteri csendeshét, amit tavasszal fogunk megszervezni.