Áhitat a zsinati ülés kezdetén

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke áhítattal szolgált a KRE zsinatának június 27-i ülésén.

Az igei gondolatokat az alábbiakban foglaltuk össze:

Textus: 2Királyok 4, 1-7.

Isten igéje szól hozzánk arról, hogy még mindig van reménységünk, nem fogyott el az Isten kegyelme, az Úrnak van megoldása a mi problémáinkra. Furcsa, hogy voltak próféta tanítványok. A Királyok könyvében többször hallunk róla, volt olyan, amikor Illéssel és Elizeussal 50 próféta tanítvány ment. Voltak próféta tanítványok.

Egy héttel ezelőtt csütörtökön, pénteken, Svájcban voltam egy konferencián, amin az Európai Református Egyházak vezetői gyűltek össze. Új európai vezetőket választottunk és a választáson túl az volt a két napnak a témája, hogy református öntudat és milyen is a református öntudat? Arra a kérdésre keresve a választ, hogy ki vagyok én? Egy ghánai református ember tartott előadást, egy német professzorasszony tartott előadást a református öntudatról, a református önazonossági kérdésről. Azt tapasztaljuk Európában, hogy egyre kevésbé tudják az emberek, mit jelent reformátusnak lenni, mit jelent a múlt és mit jelent a jelenben helytállni. Beszélnek lélekbúvárok, különböző szakterületű specialisták, hogy az öntudat, az önmegvalósítás milyen fontos, de vajon tudjuk-e azt, hogy kik vagyunk?

A prófétatanítványról jutott eszembe az, hogy ez a prófétatanítvány elsősorban a feleség és Elizeus próféta volt férj, volt édesapa. Vajon a mai ember elgondolkodik-e azon, hogy a megkeresztelésünk alkalmával az az ige hangzik el fölöttünk, hogy "menjetek tegyetek tanítvánnyá minden népeket megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és Szentléleknek nevében". Vajon tudjuk-e azt, a nagy önmagunk keresésének a divatjában, hogy mi tanítványok vagyunk. Jézus tanítványai. Vajon azon túl, amikor azt kérdezik, hogy te ki vagy, elmondjuk a nevünket, talán elmondjuk azt is, hogy egy, két, három gyermek édesapja vagy édesanyja vagy elmondjuk azt, hogy könyvelő vagyok, elmondjuk azt, hogy asztalos vagyok, elmondjuk-e, eszünkbe jutna-e erre a kérdésre azt elmondani, hogy Jézus Krisztus tanítványa vagyok. Eszünkbe jutna-e úgy meghatározni magunkat, hogy az Isten előtt vagyunk, az Isten előtt élünk, Ő adta az életünket, és azontúl, hogy apa vagyok, lelkész vagyok, férj vagyok; nem tudom mi mindent lehetne elmondani... Talán nagyon sok mindent át kéne húzni és azt mondani, hogy tanítvány vagyok. Aki azért jöttem el ma, hogy tanuljak, tanítsak, aki azért jöttem el, hogy az én tanítványi mivoltomban megerősödjek, újra tanuljak a Szentírásból, Isten igéjéből az Ő Lelke által. Milyen jó lenne, ha a nagy kérdésre, hogy ki vagyok én elmondhatnám azt, hogy az Úr megváltott gyermeke, tanítvány.

Múlt héten a gyülekezetemben két temetés is volt. Lehet, többen csak, amikor kimennek a temetőbe, egy temetés miatt olvasnak el egy-egy a sírfán megjelent feliratot. Olyat is olvasnak a vári temetőben, hogy: „Az élete munka és küzdelem volt”. Azt kell, hogy mondjam, hogy sajnos, mert több kellett volna, hogy legyen. Több a munkánál és több a küzdelemnél. Valami jó is kellett, hogy legyen benne. Talán, amikor önmagunkról is elfeledkezünk, hogy mi kik vagyunk, talán most jó lenne megjegyezni azt, hogy mi elsősorban Isten gyermekei vagyunk, akikért meghalt Jézus Krisztus a Golgota keresztjén, akiket Isten úgy szeretett, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A Királyok könyve 2. részéből tárulkozik elénk egy tragikus élethelyzet. Mi olyanok vagyunk, hogy amikor jól megy dolgunk, eszünkbe nem jutna az Isten, amikor baj van, elkezdünk sopánkodni, kiáltozni, hogy jaj Istenem segíts meg! Talán ezért van a Bibliában is nagyon sok olyan történet, hogy a bajban lévő ember elkezdi keresni a megoldást, nem is biztos, hogy először az Istent, hanem a megoldást. A megoldás útján nagyon sok görbe utat bejár és nagyon sok zsákutcába bemegy. Sokszor téves és bűnös, gonosz utakra tér az ember, hogy megoldja a problémáját, de hogyha Isten irgalmas hozzánk, akkor eljuthat oda is, hogy az Istentől kérjen segítséget.

Előttünk van egy szegény özvegyasszony, akinek a férje fiatalon meghalt, van két kiskorú gyereke még nem volt próféta, csak prófétatanítvány, volt egy korsó olaja és sok adóssága. Ebben a helyzetben meghalt. Gyász, özvegység, árvaság és adóság. A mai prófétatanítványok vagy tanítványok, újszövetségi nyelvhasználattal élve, ma élő emberek, vajon mit hagynak a gyermekeikre?  Mindig volt és lesz gazdag és szegény, lesz olyan, aki hitelez, s mindig vannak és lesznek olyanok, akik nagyon nehezen tudják visszaadni az adóságaikat és talán egy életen át nyögik annak terhét, a hiteleknek terhét és talán a gyermekeikre is hagynak. Egy újabb szereplő, a hitelezőhöz, aki hitelt adott, talán akkor segítőkészséget tanúsított, megértést, bizalmat is szavazott ennek a prófétatanítványnak, hogy tudom te megfogod adni, s amikor meghal, akkor eljön az özvegyasszonyhoz, s mivel az özvegyasszonynak semmije nincs elakarja vinni a két gyermeket rabszolgának. Mennyire kegyetlen ez az új helyzet. A gyermek talán árucikk, talán fizetőeszköz? Hálásak lehetünk azért, hogy változott a társadalmunk, hálásak lehetünk azért, hogy nem visznek el ma senkit úgy rabszolgának, mint abban a korban, amikor Elizeus volt a próféta Izraelben. Nem mondhatom azt, hogy ma nem adósítanak el országokat, nemzeteket, és nem adósítanak el embereket, tudtukon kívül. Az ország vezetői vesznek fel hiteleket, a mi unokáinknak a terhére is. Ma is van társadalmi igazságtalanság és ma is, ahogy itt szokták mondani – a szegények húzzák a rövidebbet.

Kedves Testvéreim ebben a helyzetben volt ez az özvegy asszony, ebben a helyzetben volt kér árva gyerek édesanyja és ebben a helyzetben, amiben teljesen kilátástalan volt ő segítséget kért az Isten emberétől. Az Isten emberétől, az ő szolgájától. Abban a korban ő volt az összekötő az Isten és az emberek között. A választott próféta, akin az Úr Lelke volt.

Az Ószövetség kora lezárult, úgyhogy az a kor, amikor küldte a gazda az ő szolgáit, sokat küldött, megverték, megölték, meggyalázták és a végén elküldte az Ő egyetlen fiát. Mi már ebben a korban vagyunk, az Újszövetség korában, amikor a gazda, a világmindenség az Ura, aki mindent elkészített elküldte az Ő szeretett fiát, azt mondva, hogy a fiamat megfogják becsülni, Ő az a Jézus Krisztus, aki az Út, az Igazság és az Élet, Ő az az Jézus Krisztus, aki azt mondta, hogy senki nem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Ő az, aki megértette velünk, hogy nincs más közbenjáró, és nem is lehet. Egyedül Ő. Ő az, akihez a mai özvegyasszony, a mai árva gyerekek édesanyja, a mai bajbajutott feleség, asszony, férfi, idős, fiatal, nő kiállthat. Ott akkor, az volt a leghelyesebb, a legjobb döntés, hogy segítséget kért az Úr emberétől, mert maga az Úrtól kért segítséget. Ma az a legjobb, a leghelyesebb döntés, az Újszövetség korában, ha Jézus nevét hívjuk segítségül a mi nyomorúságunkban. Ő az, aki azt mondta, veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ő az, aki azt mondta én vagyok a Mester kövessetek. Ő az, aki mellettünk, velünk van, aki előttünk jár. Ő az egyetlen, aki megoldást tud adni, a mi élethelyzetünkre. Nevében Ő rá nézve, mi mai is kérhetünk, ma is történhet csoda, ha Istenhez fordulunk rá bízzuk magunkat.

Kedvest Testvéreim! Igen szorult helyzetben vagyunk. Tisztában vagyunk vele, a nemzet szempontjából is, a családok szempontjából is, meg úgy az egyéni életünk szempontjából is nehéz a helyzet. A mai bibliai történet a Királyok 2. könyvéből arra tanít bennünket, hogy tovább kell lépnünk. El kell kezdenünk nagyon komolyan imádkozni. Kiáltott az özvegyasszony Elizeus próféta után. Elmondta, hogy milyen a helyzete. Mi kiálltunk-e az Úrhoz? Imádkozunk-e? Imádkozunk-e eleget? Imádkoznunk kell azért, hogy az Isten adjon nekünk bölcsességet, hogy tudjunk hasznos és haszontalan dolgok között különbséget tenni, tudjunk fontos és lényegtelen dolgok között különbséget tenni és odaszánjuk az időt a könyörgésre. Mitől fog megváltozni a helyzetünk? Mitől függ, kitől függ a helyzetünk? Be kell látnunk, nekem is s úgy gondolom, hogy mindnyájunknak, hogy élethelyzetünkön és gyermekeink rabszolgasors jövőképén, csak a mindenható Isten változtathat. Az Úr csodájára van szükség. Történhet csoda. De ehhez a csodához kell az imádkozó ember. Ehhez a csodához kell az, aki Istenre bízza magát, ehhez a csodához kell az, aki szól az Úrhoz és az Úr tanítása szerint megteszi, amit mond, amit Jézus mond. Hitre van szükség! Lesz értelme! Te csak tedd meg! Ez a hit, a gyermeki hit és az Úrra hagyatkozás a legfontosabb. Ő ma is Úr mindenek fölött és tud csodát tenni a mi népünkkel, velünk is egyen-egyenként Ámen.

Lejegyezte: Bekfi Mária