Véget ért az egységes lelkészképesítő vizsga
2016. Sep 16., szerző: AdminisztrátorSzeptember 13-án és 14-én tartották az egységes lelkészképesítő vizsgát a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinati Székházában. A kétnapos eseményen összesen ötvenhatan adtak számot tudásukról, voltak közöttük, akik – határon túli intézmények hallgatóiként – különbözeti vizsgát tettek.
Bár e vizsga a teológusok számára az utolsó esemény tanulmányaik során, Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök az eredményhirdetéskor arra kérte szolgatársait: a tanulást ne hagyják abba. Kálvinra hivatkozva kiemelte, hogy, aki megízlelte Isten jóságát, az az ismeretekben tovább akar haladni.
Záró imádságában áldást kért jelenlévő lelkészekre, hogy a gyülekezetben szolgáló, intézményekben és egyéb területen hivatást végző lelkipásztorok szolgálata által a hívek az élő evangéliumot hallják, és segítsék őket az örökélet felé vezető úton.
A vizsgabizottság – az Egységes Lelkészképesítő Bizottság – az MRE négy egyházkerületének elnökségeiből, valamint a négy magyarországi református teológia (Budapest, Debrecen, Pápa, Sárospatak) küldötteiből áll.
Az idei a hatodik egységes lelkészképesítő vizsga volt egyházunkban. A Zsinat még 2007-ben megfogalmazta azt az igényt, hogy az egyes felsőoktatási tanintézményeken túlmutató, egységes lelkészképesítési eljárással juthassanak lelkipásztori oklevélhez a Kárpát-medence református lelkészei. A kidolgozott rendszert 2010-ben fogadta el az MRE, s 2011 őszén tartották az első közös országos számonkérést Budapesten. A kezdeményezéshez, önálló lelkészképzés híján a Kárpátaljai Református Egyházkerület is csatlakozott.
A vizsga két részből: szóbeliből és írásbeliből áll. A jelöltnek az írásbeli részben egy úrnapi igehirdetést, egy kazuális (keresztelési vagy esketési vagy temetési) igehirdetést, valamint egy több órát felölelő iskolai vagy gyülekezeti hittanórai óratervet kell benyújtania és ismertetnie azt a bizottság előtt.
A szóbeli vizsga az „egyház és társadalom" viszonyának előre meghatározott témaköreiből áll. Ennek célja, hogy a Bizottság meggyőződjön a jelölt elfogadható tájékozottságáról a legfontosabb társadalmi, közéleti, szociáletikai és egyházi kérdésekben.
A hallgatók a sikeres vizsga letétele után kérhetik lelkésszé szentelésüket, és az egyházkerületük lelkészszentelő közgyűlésén vehetik át oklevelüket.
reformatus.hu, fotó: Vargosz
Híreink RSS
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
- A Beregi Református Egyházmegye közgyűlésén - Ne félj: az Úr jár előtted!
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.