Hálaadó istentisztelet Beregsomban
2014. Jun 05., szerző: AdminisztrátorBoldogok a tiszta szívűek

Ünnepi istentiszteletre jöttek össze az elmúlt vasárnap Beregsom és a környező települések református hívei, hogy hálát adjanak az Úrnak a parókia rendbe hozott részéért, amelynek köszönhetően immáron oda beköltözhetett a lelkész és a családja. Mint a történelmi visszatekintőből is megtudtuk, hosszú és rögös utat tett meg eddig Beregsom református gyülekezete. Az építkezés, a vágy és tenni akarás, hogy ott lakó lelkészük legyen, összekovácsolta a híveket. Ezen a vasárnapon méltán mutatták meg büszkén a vendégeknek az eredményt, vallva, hogy mindezért Istené a dicsőség.
Azért ad parókiát az Úr, hogy ott a lelkész a családjával a közösség elé élje a hitet, megmutassa, hogy az Isten igéje a mérce mindig, aszerint kell élnünk. A parókia a gyülekezetért van, akárcsak a lelkész, aki úgy kell éljen, mint ahogy azt Pál Timóteushoz írott első levelének 12. fejezete 4. részének 12. versében tanácsolta fiatal barátjának: „Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban” – mondta igehirdetésében Zán Fábián Sándor püspök. Aki az igehirdetésben arra is figyelmeztetett, hogy meg kell tisztulnia, meg kell jobbítani útjait minden olyan közösségnek, melyet beszennyezett a közöny, a szovjet ideológia, az ateizmus. Ebben segítenek a közösségi összejövetelek, a közös imádságok. A püspök az igeolvasás fontosságára hívta fel a figyelmet, az úrvacsora jelentőségére figyelmeztetett. Csak Krisztusban van megigazolásunk, váltságunk, mondta. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent” – helyezte az ünneplő gyülekezet szívére a hegyi beszéd igeversét (Mt 5,12) Zán Fábián Sándor. Az igehirdetés előtt Deme Olga gondnok, a végén pedig Gogola István (Beregszász) imádkozott.

A hálaadó istentiszteletre érkező vendégeket, az ünneplő gyülekezetet Jakab Attila helyi beosztott lelkész üdvözölte. A fiatalok ismertették a gyülekezet, illetve a parókia építésének történetét, Jakab Attila pedig képek vetítésével illusztrálta azt.

A parókia meglétének, illetve az ott bentlakó lelkész fontosságát emelte ki köszöntőjében Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka. Így hatékonyabbá válik a közösségépítés, a gyülekezet és az ifjúság lelki nevelése, mondta, majd az 1Kor 15, 58 igeverssel kérte Isten áldását a beregsomi gyülekezet életére: „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban”. Egy-egy igével köszöntötte az ünneplő közösséget Szehljanik Péter, Radvánszky Ferenc, Dávid Árpád, Cseresznye Albert, Dancs Edina, Dancs Róbert, Horkay László lelkészek és Szabó Dániel, a Magyarországi Presbiteri Szövetség elnöke is. Az ünnepi istentisztelet a Bocskor Deme Marianna vezette énekkar szolgálatával és a fiatalok versmondásával zárult, majd a presbitérium parókialátogatásra és szeretetvendégségre invitált minden résztvevőt.
Kovács Erzsébet
Híreink RSS
- 20 éves a KRE Múzeuma és Levéltára - Őrzi és hirdeti az ősi határokat
- „Ne fáradjatok meg a jónak cselekvésében” – Lelkésztovábbképző alkalom Nagydobronyban
- Kerületi lelkészgyűlés
- Megújult a tiszaújhelyi református templom - Teremjük a lélek gyümölcseit
- Kárpátaljára látogatott a Gustav-Adolf-Werk Német szervezet főtitkára
- „Barátság hídjai – Szumi és Kárpátalja” projekt keretében 2025. augusztus 15–21. között egy 21 fős csapat számára szerveztünk ifjúsági hetet Kárpátalján.
- KRISZ-hét Nagyberegen - FontosVAGY
- A közös összefogás és teherhordozás táptalaja az a készség, amikor önös érdekek lemondása által egy nagyobb, nemesebb jó érdekében köteleződünk el.
- „…küldetésünknek tekintjük a Kárpátalján élő… egyedülálló, idős emberek felkarolását”
- Életre szóló elkötelezettség
- Pünkösdi körlevél
- Kárpátaljai reformátusok az egységnapon
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban




hozzászólás.
Hozzászólok.