A korral a templomnak is haladnia kell

A hétszáznyolcvan lelket számláló Harangláb utcáit fertályóra alatt végig lehet járni. Csendes, dolgos, nyolcvan százalékban magyar reformátusok lakta település. Van egy ukrán sziget, a Sevcsenko utca, ahol egyre több az elhagyott porta, mert szinte menekülnek innen a fiatalok. Pedig a falunak van határátkelője, de ennek nem igazán látják hasznát. A túloldalt lévő Ló­nyáról – ahol zömmel szegény romák laknak – alig jön át valaki.

A község minden pontjáról jól látható a református templom tornya. Így nem nehéz odatalálni. A főútról letérve egyenesen a szentélyhez, valamint a szomszédságában lévő paplakhoz érünk. Az Isten háza körül emberek sürgölődnek. Kovács Gyula lelkész és Gerő Béla gondnok nagy munkában van. – Ez a vidék legújabb református temploma – meséli a gondnok. – 1992-ben épült. Addig egy parányi szentély állt a helyén. A tornyában két harang lakik. Egyiket a neves kisgejőci mester, Egry Ferenc műhelyében öntötték. Most elektromos berendezést szerelnek a harangokra, s gombnyomásra, motoros meghajtással fognak megszólalni. Azt, hogy miért kell áttérni a kéziről az automata harangozásra, már a lelkész mondja el: – Sajnos, a múlt évben elhúnyt a harangozónk, és nem sikerült őt pótolni. Ezért úgy gondoltuk, gépesítünk. Meg aztán meggyőződésem, hogy minden téren haladni kell a korral. Kovács Gyula fiatal lelkész. Három éve Debrecenben fejezte be teológiai tanulmányait. Az idén lesz a felszentelése. – Csongoron születtem. Már az iskolában arról álmodtam, hogy pap leszek – meséli. – Arra vágytam, hogy egy kis közösség lelkipásztoraként tevékenykedjek. Ez sikerül is. Nagyon tetszik itt. A félezer fős gyülekezetből mintegy százan – leginkább a középkorúak – látogatják rendszeresen az istentiszteleteket. Lassan bár, de fogy a gyülekezet. A temetések immár évek óta sűrűbbek, mint a keresztelők. Az esküvők sem gyakoriak: 3–4 van egy esztendőben. – Elvándorlás nincs, vagy minimális. A más faluba házasodók némelyike megy el – mondja a lelkész. – A haranglábiak ragaszkodnak szülőföldjükhöz. A Magyar­országon dolgozók talán ha tucatnyian vannak. A gyülekezet tagjai szívesen vesznek részt a közösségi munkában, ünnepi események szervezésében, lebonyolításában. Mivel sok az egyedülálló, idős és beteg, a róluk való gondoskodásból is kiveszik a részüket. Kovács Gyula szerint öröm itt lelkipásztorkodni. Véleményét felesége, Éva is osztja. Dóra, a házaspár kislánya már Haranglábon látta meg a napvilágot. A fiatalasszony is teológiát végzett, hittanra tanítja a gyerekeket. Mint mondja, szívesen foglalkozik a fiatalokkal, mert érdeklődők és fogékonyak a szép dolgok iránt. Az idén tizenketten fognak konfirmálni. Balogh Csaba