"Ottfelejtett" sorsok

Ukrajnában közel húszezer kiskorú él árvaházakban. Ez az egyik legrosszabb mutató Európában. Hisz az a gyerek, akiről csupán hivatalból gondoskodnak, valójában viszont senkihez sem tartozik, boldogtalanul nő fel, s a kezdeti nehézségek egész életére rányomják bélyegüket.

Problémás és születésétől fogva kilátástalan helyzetben közel háromezer csecsemő van, akiket gyermekotthonokban helyeznek el. Legtöbbször a rossz anyagi körülmények, a nagyszülők részéről megnyilvánuló nyomás, az egyedülállóknál a szégyenérzet, a veleszületett betegségek és az anya szenvedélybetegsége az, ami miatt az édesanyák otthagyják a szülőotthonokban újszülöttjüket. S annak ellenére, hogy az állami gyermekintézmények többsége ma már tiszta és jól felszerelt, káderhiánnyal sem küzd, az itt élő kicsik mégis érzik, az ügyeletes fehér köpenyes néni csak a munkáját végzi. Jó, ha a lelkiismeretesebb típushoz tartozik és a reggeli meg az ebéd mellé némi jó szóval is szolgál. Rosszabb esetben viszont csak „oda ne menj”, „azt ne bántsd”, „ezt nem szabad” kifejezésekkel „nevel”. Talán emiatt van, hogy ezek az apróságok nem szeszélyesek. S az első kimondott szavuk sem a mama, hanem a néni vagy a kása. A pszichológusok szerint az anyai szeretet nélkül felnövő gyerekek súlyos fizikai és mentális problémákkal küszködnek. Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint e kategória 18 százaléka vérszegény, 32 százaléka fizikailag elmaradott, 63 százaléka pszichés zavarokkal küzd, 4 százaléka angolkóros.
Megoldást jelenthet a nevelőszülők keresése, az örökbefogadás, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a megelőzés a leghatékonyabb. A szülőotthonokban és a nőgyógyászati szakrendeléseken végzett propagandamunka révén – legalábbis a hivatalos nyilvántartás szerint – felére csökkent a sorsára hagyott csecsemők száma: míg 2004-ben 1549, tavaly 865 apróságot „felejtettek ott”. A legjobb eredményeket e téren Hmelnickij megyében érték el, ahol a kilátástalan helyzetben lévő nők számára 14 anyaotthont hoztak létre. Így a babát váró, mégis reményvesztett anyák az utolsó heteket, s a szülést követő másfél évet ezekben tölthetik. Közben megtanulják kicsinyüket gondozni, s a szociális dolgozók segítségével arra is megoldást keresnek, hogyan, milyen munkával tudják majd biztosítani megélhetésüket és gyermekük ellátását, miután elhagyják az otthont. Vidékünkön sajnos még nincs hasonló intézmény. Pedig a biztos pontot jelentő ideiglenes otthon sok meggondolatlanságra készülő kismama sorsát terelhetné jobb irányba.

Magyar Tímea