Milyen iskolába írassam...?

Egy ötvenéves érettségi találkozó kapcsán az orvos, a vállalati vezérigazgató, az egyetemi tanár, a gyárigazgató és a jól szituált háziasszonyok, illetve nagymamák mellett akaratlanul is eszembe jutnak azok, akik nem érettségiztek velünk, de annak idején városunk magyar iskolájának első osztályában édesanyjuk kezét szorongatva velem együtt küzdöttek a könnyeikkel. Nekik is lenne mit elmondani egy találkozón, tekintélyes mesteremberek, üzemvezetők, egyszóval sikeres emberek kerültek ki közülük is sokan.

Ha az ember egy kisvárosban él (elég hosszan), és érdeklik az emberi sorsok, ha figyelemmel kíséri a családok döntéseit, az eredményt is konstatálhatja. Például jól menő mesteremberek ukrán iskolával kínozva kreáltak utódaikból harmadrendű kis "nacsalnyikokat". Ismerek olyat is, akit orosz iskolába küldtek, persze az egyetemre nem került be, de a mai napig cipeli a kisebbségi érzés, a másodrangú ember keresztjét.

Van egy olyan elképzelés, hogy fiatal korban könnyen tanul nyelveket az ember. Ez a hiedelem nem is alaptalan, hisz a különböző anyanyelvű szülők gyermekei, vagy azok, akik többnyelvű közegben nőnek fel, kitűnően beszélik mind a két, vagy akár több nyelvet is. Polgár László a Nevelhetsz zsenit című könyvében a hároméves kort tartja a legkésőbbi időpontnak, amikor a gyermek kreatív fejlődése még fokozható. Glenn Doman philadelphiai "szuperbébifarmján" a 6-8 hónapos csecsemőket napi tíz perces foglalkozással tanítják idegen nyelvekre. És végül álljon itt egy idézet Czeizel Endrétől, aki azt mondja: "A különböző agyi funkciók fejlődése során vannak különösen kritikus időszakok, amit az agy kitekintő ablakainak is szokás nevezni. Az idegen nyelvek tanulásának az ablaka például a születés és a hatéves kor között van." Leszögezhetjük tehát, hogy az iskolába iratkozás éve nem a legalkalmasabb ideje annak, hogy az ukrán nyelv elsajátításával járó sokkot a gyermek nyakába sózzuk.

Az iskolakezdet amúgy is nagy megrázkódtatás a gyermeknek. A beilleszkedés és a kis közösségben elfoglalt helye - mondhatnám úgy, hogy rangsora - egy életre meghatározóvá válhat. Ha mindezt megterheljük nyelvi problémákkal, a magyar gyermek már az első lépésnél hátránnyal indul, és egy életre kialakulhat a félszegség, a magabiztosság hiánya. Azt gondolom, jobb ezt egy későbbi időre hagyni, egy olyan időre, amikor már nem párosul azzal az érzéssel, hogy én semmit sem tudok, egy kis senki vagyok a bátrak, a magabiztosak mellett, még azt sem értem, amit a többiek beszélnek, pedig azok csak az anyanyelvüket használják. Apropó anyanyelv és ukrán nyelv. Ha az ukrán nyelvtudáson múlna a továbbtanulás és a gyerek jövője, ma már a ruszin falvakban csak orvosok, mérnökök és menedzserek laknának, mert ott már háromévesen mindenki perfekt ukrán. Ezzel szemben merem állítani, hogy ott könnyebb találni egy napszámost, mint a magyar falvakban.

Az iskola nemcsak tanít, nevel is. Sokszor ezt a tényezőt elbagatellizáljuk vagy úgy értelmezzük, hogy csak a szülő és a tanári kar tisztje a nevelés. Ám az osztálytársak, az iskolai közösség legalább olyan hatással vannak a fejlődő emberre, mint a szülői és a tanári nevelés, és nem mindegy, hogy milyen ez a hatás. Mielőtt iskolát választunk gyermekünknek, döntsük el, hogy kiegyensúlyozott, boldog embernek szeretnénk látni, vagy mindenáron a saját elvetélt karrierünket, álmunkat szeretnénk vele megvalósíttatni.

Milován Sándor