A szórványvidék magyar diákjait segítik a reformátusok
2008. Sep 04., szerző: AdminisztrátorA szórványvidéken élő több mint kétszáz romániai magyar gyermek anyanyelven való tanulását könnyítette meg az Erdélyi Református Egyházkerület a három éve indított, Iskolatáska nevű programja révén.
Eddig 204 gyereken segítettek, a kedvezményezettek olyan településeken laknak, ahol nincs magyar tannyelvű iskola vagy osztály, a szülőknek pedig nem áll módjában közeli nagyobb településre, városba vinni a gyermeket magyar iskolába - mondta Balázs Attila lelkipásztor, programfelelős az MTI-nek.
A programban részt vevő gyerekek zöme az erdélyi Mezőség falvaiból, a Marosvásárhely-Kolozsvár vonaltól keletre eső területről származik. Ezek a települések többszörösen hátrányos helyzetűek, gazdaságilag elmaradottabbak, mint az ország többi része, a beolvadás veszélye fenyegeti az ott élő magyarokat. A kisebbségi lét körülményei között az anyanyelvet csak családon belül van alkalmuk használni.
A református egyház nem biztosít szervezett kereteket a segélyezés lebonyolításának, azaz nem gyűjti be az adományokat és nem osztja szét azokat, csupán a segítőkészséget és a segítségre való igényt hangolja össze.
Lelkészek, tanítók közreműködésével nyilvántartásba veszi azokat a gyermekeket, akik bekapcsolódhatnak a programba, ezen kívül megkeresi a potenciális segítőket. - "Tapasztalatunk szerint sokkal személyesebb a kapcsolat támogató és támogatott között, ha megismerik egymást" - mondta a programfelelős.
A támogató a gyerek iskoláztatási költségeihez járul hozzá. Egyéni esetekben döntik el, hogy mire van nagyobb szükség: a kollégiumi költségek fedezésére, az utaztatásra vagy esetleg a tanszervásárlásra.
A támogatott gyerekek zöme kolozsvári, szamosújvári, dési, besztercei iskolákban tanul, de vannak köztük néhányan, akik székelyföldi tanintézetek padjaiban ülnek.
A gyerekek felekezeti hovatartozása nem szempont, csak az, hogy magyar iskolában akarjanak tanulni, és az adományozó erdélyi legyen. Ez utóbbihoz azért ragaszkodnak, mert így remélik növelni az erdélyi magyarság tehetősebbjeinek szociális érzékenységét.
"Örömmel tölt el, hogy a múlt csütörtökön tettük közzé a sajtóban legutóbbi felhívásunkat, és máris 13 új támogató jelentkezett, többen közülük a Székelyföldről" - mondta a programfelelős.
(forrás: MTI/erdely.ma)
Híreink RSS
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
- A Beregi Református Egyházmegye közgyűlésén - Ne félj: az Úr jár előtted!
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.