Valódi lehet a torinói lepel
2008. Dec 21., szerző: AdminisztrátorA Jézus halotti leplének tartott szövetdarab 1988-as vizsgálata során súlyos hibát követett el a nemzetközi kutatócsoport, állítja egy amerikai szakértő. Raymond N. Rogers szerint az akkori radiokarbon-vizsgálathoz a lepel helyett a középkorban rávarrt foltokból vettek mintát.
A világhírű torinói lepel, amely a hagyományok szerint Jézus arcának és testfelületének lenyomatát viseli, talán mégis idősebb az eddig feltételezettnél. Raymond N. Rogers amerikai kutató a nevezetes szövet korát a legújabb kémiai elemzések alapján 1300 és 3000 év közé teszi. Ezzel cáfolja a 80-as években végzett vizsgálatok eredményét, amikor középkorból származó hamisítványnak minősítették a halotti leplet. Kiégett, megvarrták #alt# Az 1988-as radiokarbon-vizsgálat során nem az eredeti szövetből vettek mintát, feltételezi a Kalifornia egyetem Los Alamos-i campusán dolgozó Rogers. Szerinte a 17 évvel ezelőtti vizsgálatoknál használt minták a lepel foltjaiból származhattak. A torinói lepelről ismert, hogy 1532-ben egy súlyos tűzeset során félig elolvadt az ereklyét tároló ezüstládikó. Az őrzést végző kolostor apácái jobb híján szabálytalan alakú foltokat varrtak az anyag megsérült részei helyére. Így adódhatott, hogy a kutatók a radiokarbon eredmények alapján 1260 és 1390 közé tették a lepel lehetséges keletkezési időpontját, véli a Thermochimica Acta című szaklapban közölt tanulmányában Rogers. Lebomlik a lignin A lepel restaurálását különben 3 évvel ezelőtt fejezték be. Ennek során a szakértők eltávolítottak az elszenesedett részekről mintegy 30, középkorban ráöltött foltot. Az amerikai kutató biztos benne, hogy most ő az eredeti szövetet vizsgálta. Ennek során lényegesen kevesebb vanillint fedezett fel, mint amennyit az 1998-as mintákban találtak. A vanillin a növényi sejteket alkotó lignin lebomlásakor keletkezik. Közel-keleti pollenek #alt# A vanillinvesztés meghatározása alapján a szövet életkora 1300 és 3000 év közöttire adódhat, írta a BBC által idézett tanulmányában Rogers. A 4,37 méter hosszú és 1,11 méter széles halotti lepel életkoráról évtizedek óta zajlik a vita. A Raymond N. Rogers által elvégzett vizsgálat megerősíti korábbi mikrobiológiai vizsgálatok eredményét. Izraeli kutatók a torinói lepel vizsgálatakor olyan polleneket és növényi maradványokat találtak az anyagban, amelyek abban a korban kizárólag a Közel-Keleten léteztek.
Híreink RSS
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
- A Beregi Református Egyházmegye közgyűlésén - Ne félj: az Úr jár előtted!
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.