A Szentlélek ajándékát kérjük!

Szokatlanul hosszú előkészületek után 2009. január 27-én ült össze az Orosz Ortodox Egyház patriarchát választó tanácskozása Moszkvában, hogy betöltse az elmúlt év decemberében elhunyt II. Alexij egyházfő megüresedett trónját. II. Alexij a 20. század utolsó és a 21. század első évtizedében a történelmi, politikai rendszerváltás idejében került a legnépesebb ortodox egyház patriarchátusának élére. Az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom és azt követő véres polgárháború, továbbá Lenin, Sztálin nevével jelzett évtizedek és a Hitler kegyetlen inváziója (1942-45) gyökereiben rázta meg a keleti keresztyénségnek a hatalmas orosz területeken élő egyházát is, amelynek mai taglétszámát közel 100 millióra becsülik. A Szovjetunió 1991-ben történt széthullása után soha nem látott mértékben és lendülettel született ujjá az orosz ortodoxia.

Már 1988-ban Oroszország keresztyén hitre lépésének millenniuma alkalmával az ott élő ortodox egyháznak 67 egyházmegyéjéről (diocezia) tudtunk, élén püspökökkel, érsekekkel, metropolitákkal, akik 6900 egyházközséget vezettek II. Alexij patriarchával együtt. Ma már ezek a számok 133 egyházmegyéről és 25000 egyházközségről szólnak.

Magyarázza az előkészületek bonyolultságát az is, hogy a nagy történelmi események nyomán a világ számos országában - első renden az Egyesült Államokban és Nyugat-Európa területén - orosz gyülekezet alakultak az emigrációba kényszerültek kívánságai szerint. Mindenütt megalakították saját egyházi közösségeiket, hogy így megőrizzék vallási, nemzeti és kulturális hagyományaikat. Ha politikai feszültségben éltek is az anyaország bolsevik rendszerével, soha nem adták fel eredeti orosz nemzeti és vallási identitásukat. A Szovjetunió említett felbomlása után az utódállamok területén is nagyszámban alakultak ki a Moszkvai Patriarchátus joghatósága alá tartozó ortodox egyházközségek az új utódállamokban, amelyeket a Független Államok Közössége (FÁK) néven ismerünk. Tizenkettő ilyen új-régi államban élnek ortodox egyházak, amelyek lelkileg és szervezetileg is a Moszkvai Patriarchátushoz tartozóknak érzik magukat.

Így a moszkvai patriarchát választó nagygyűlés alkalmával a jelenlegi Oroszországon kívül tizenkét utódállamból és ötvenegy, a világ különböző részein élő országokból 711 résztvevő jelent meg a moszkvai tanácskozáson. Ezt előzte meg január 25-én az a szűk körű jelölés, amely a hosszú előkészítés során lépcsőzetes és demokratikus módon három főpapot állított a 27-ei választó gyűlés számára.

Az új patriarchának számos hatalmas feladat megoldását kell vállalni: többek között: a világ legnagyobb keresztyén felekezetéhez, a Római Katolikus Egyházhoz való viszonyuk nehézségét, ami abban áll, hogy a Szentszék Oroszország egész területét missziói feladatnak tekinti, míg az orosz ortodoxok a bolsevik forradalom előtti generációk jelenleg élő leszármazottjait az orosz keresztyén és nemzeti hagyomány lehetséges követőinek tartja. Az új patriarcha másik nagy megoldásra váró kihívása abban áll, hogy rendezze feszültségekkel terhelt viszonyát a konstantinápolyi patriarchátussal, amelyet az ősi ökumenikus zsinatok rangsorban az elsőnek nyilvánítottak, de ezzel a felhatalmazással a történelmi helyzet alakulása következtében nem tudott élni és most az utódállamokban kialakuló ortodox közösségeket joghatósága alá akarja vonni. Az új patriarchánk nagy kérdése lesz az is, hogy az ökumenikus mozgalomban milyen befolyásra tesz szert, mert azt az orosz egyház híveinek egy része konzervatív szemlélettel, túlzott elnyugatosodással vádol, míg a többséget képező hívei pedig a nyugati kultúra iránti nyitásra törekszik.

A magyar keresztyénség testvéri érdeklődéssel és feszülten várja a moszkvai tanácskozás döntését annál is inkább, mert "a történelmi kényszerhelyzetét" a II. világháborút követően "új lehetőségnek" tekintette és szerteágazó testvéri kapcsolatokat alakított ki az Orosz Ortodox Egyházzal. Így a patriarchai tisztség egyik legesélyesebb várományosával Kyrill metropolitával, akit 1987-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia a felújításért hálát adva díszdoktorává avatott. A magyar keresztyének, közöttük a reformátusok is imádságos lélekkel könyörögnek a Szentlélek bölcsességének adományáért, jól tudván, hogy "a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell" (Lk 12,12)

Budapest, 2009. január 26.


D. Dr. Tóth Károly

www.reformatus.hu