Beküldött fotók archívuma
Komjáti Benedek sajtódíj
Beküldő:A KRE 2009-ben alapította meg a Komjáti Benedek sajtódíjat. A kuratórium a díjjal minden évben a sajtó és média azon munkatársait jutalmazza, akik az egyház életét bemutató, magas szakmai szinten elkészített anyagaikkal a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtják. A díj nevét az egyik első Kárpátalján is munkálkodó kiváló humanista bibliafordítónak, Komjáti Benedeknek köszönheti. 1533-ban a Perényi család támogatásával adta ki Krakkóban Szent Pál leveleinek magyar fordítását, ami az első magyar nyelvű nyomtatott könyv. A díjazottat a KRE Zsinati Tanácsa által kijelölt kuratórium választja ki. A sajtó díj emlékplakettből, emléklapból és pénzbeni jutalomból áll. Az emlékplakett Matl Péter szobrászművész alkotása.
Nagygejőci Presbiteri Vacsora a NOVA VITA-ban
Beküldő: Pápai Gábor2014-ben immáron negyedszer történt meg, hogy advent első vasárnapján az egyázközség presbiterei hálát adtak, beszélgettek, étkeztek és filmet (Jövő kezdete c. film) néztek. A NOVA VITA (Új ÉLET) a gyülekezeti házunk valóságosan megtelt élettel. A Mindneható Úrunk adja, hogy a szívekben adventkor mindenkinél ez megtörténjen!
Örömhír Klub - Karácsonyi alkalom, Dercen
Beküldő: Máté RichárdÖrömhír Klub - Karácsonyi alkalom, Dercen
Nagygejőci RE Hittanévzáró
Beküldő: Pápai Gábor2014.05.25-én a Nagygejőci Református Egyházközség IV. Hittanévzáróját éltük meg Istenünk kegyelméből.
Nagygejőci Gyermekhét
Beküldő: Pápai Gábor2013.08.26-30 között Nagygejőcön Bibliai Vakációs Gyermekhét volt. Még több kép a facebookon :)
Híreink RSS
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
- A Beregi Református Egyházmegye közgyűlésén - Ne félj: az Úr jár előtted!
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban