ÜNNEPI NYILATKOZAT
2023. Jul 15., szerző: AdminisztrátorMi, magyar reformátusok a Kárpát-medence és a világ minden szegletéből a házigazda Dunamelléki Református Egyházkerület meghívására, az Istennel és egymással kötött szövetségünket megerősítve zsinati közösségünkben Isten kegyelméből hálaadásra, a békéért mondott imádságra, a ránk bízottak és az egész magyar nemzet iránti felelősségünk megerősítésére gyűltünk össze Budapesten.
A 2009 óta újra egységes Magyar Református Egyház keretei között ötödik alkalommal tartottuk a világ magyar reformátusainak közös zsinatát. Isten iránti hálával emlékezünk meg arról, hogy közösségünknek az újjáépült diákotthon, a megújult Ráday Ház adhatott otthont. A tűz és az újjászületés emlékeztet minket arra, hogy Isten meghallgatja imádságainkat és ő a rosszat jóra tudja fordítani. Megtapasztaltuk ezt a világ magyar reformátusságának imádságos összefogásában is.
Isten iránti hálával tudatjuk, hogy a közös zsinat által képviselt magyar reformátusok világközössége két új tagszervezettel bővült. Tudjuk, ha egy egyházi közösség csak a történelmi bezártság keretei között marad meg – és nem nyit a jövő felé, a krisztusi megváltás lendületét is képviselve –, akkor léte pusztán muzeális és nem pedig eszkatológikus irányultságú lesz. Közösségünk tagsági reformja mellett, a Magyar Református Egyháznak immáron a két nyugat-európai diaszpóra ernyőszervezet: a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége és a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat társult közösségi tagjává vált.
Zsinati ülésünkön egyhangúlag fogadtuk el a Kárpát-medencei magyar református nemzetstratégiát. Mert tudjuk, hogy „meg kell erősíteni egyházunk, a keresztyén hit belső lelki-szellemi védvonalait, hogy így mutassuk fel Krisztust a ránk bízottaknak, a Kárpát-medencében élőknek, s így hívjuk meg őket arra az életre, mely Krisztusban teljesedhet ki” (idézet a nemzetstratégiából). E keretek között, közösen dolgozunk lelkészképzésünk és istentiszteleti rendtartásunk megújításán.
Az egész világ reformátusságával karöltve léptünk fel az Ukrajnából elmenekülni kényszerültek és a nehéz körülmények között helyben maradottak megsegítéséért. S ugyanígy, közösen emeljük fel szavunkat az Ukrajnában zajló vérontás befejezéséért, és azért, hogy a Kárpátalján élő magyar testvéreink békében, jogegyenlőségben élhessenek őseik földjén, gyakorolva hitvalló elődeik hitét és anyanyelvét. Ezért partneregyházainkkal, akik eddig is komoly segítséget nyújtottak a bajbajutottaknak, nemzetközi konzultációt szerveztünk Ukrajna jövőjéről.
„Keresztyén felelősségünk lényege, hogy ahol élünk, Kárpát-medencei református egyházi közösségeinkben és az egész világon, megnyilvánulásainkkal és cselekedeteinkkel határozott és hiteles tanúságot tegyünk – alkalmas és alkalmatlan időkben – Teremtőnkről, Megváltónkról és Vigasztalónkról.” (idézet a nemzetstratégiából)
Találkozzunk 2024-ben a magyar református egység napján, május 25-én Debrecenben!
Krisztus a jövő, együtt követjük őt!”
A Magyar Református Egyház Közös Zsinata
2023. július 14.
Híreink RSS
- 20 éves a KRE Múzeuma és Levéltára - Őrzi és hirdeti az ősi határokat
- „Ne fáradjatok meg a jónak cselekvésében” – Lelkésztovábbképző alkalom Nagydobronyban
- Kerületi lelkészgyűlés
- Megújult a tiszaújhelyi református templom - Teremjük a lélek gyümölcseit
- Kárpátaljára látogatott a Gustav-Adolf-Werk Német szervezet főtitkára
- „Barátság hídjai – Szumi és Kárpátalja” projekt keretében 2025. augusztus 15–21. között egy 21 fős csapat számára szerveztünk ifjúsági hetet Kárpátalján.
- KRISZ-hét Nagyberegen - FontosVAGY
- A közös összefogás és teherhordozás táptalaja az a készség, amikor önös érdekek lemondása által egy nagyobb, nemesebb jó érdekében köteleződünk el.
- „…küldetésünknek tekintjük a Kárpátalján élő… egyedülálló, idős emberek felkarolását”
- Életre szóló elkötelezettség
- Pünkösdi körlevél
- Kárpátaljai reformátusok az egységnapon
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban




hozzászólás.
Hozzászólok.