30 éves a Keresztény Orvosok Kárpátaljai Egyesülete
2023. Dec 04., szerző: AdminisztrátorAdvent kezdetén tartották a KOKE jubileumi közgyűlését
1993. március 20-án a Beregszászi Járási Tanács nagytermében tartotta alapító közgyűlését a még abban az esztendőben, november 4-én hivatalosan is bejegyzett Keresztény Orvosok Kárpátaljai Egyesülete (KOKE). A jubileum jegyében ismét találkoztak az elmúlt három évtized során személyi összetételében alaposan kicserélődött egyesület tagjai. Az is jelképes és szép hagyománynak számít, hogy az egyesület tagjai minden évben az első adventi vasárnapot megelőző szombaton a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánius Gyermekotthonban találkoznak egymással.
A megyénk különböző felekezeteihez tartozó orvosokat, egészségügyi dolgozókat tömörítő testvéri egyesület harminc éve abból a célból jött létre, hogy annak tagjai a valódi keresztény értékeket magában hordozó lelkület révén közösen épüljenek a hitben, a testvéri közösség által merítsenek erőt az embert próbáló hivatásuk és küldetésük betöltéséhez. ,,Ez a hitvallás az elmúlt három évtized során sem változott, hisz ma is azért jövünk össze évről évre, hogy lelki erőt merítsünk a mindennapok kihívásaihoz” – mondta köszöntőjében dr. Oroszi Pál, a KOKE elnöke, aki a megalapítás óta a titkári feladatokat ellátó dr. Vackó Lászlóval tandemben, a mai napig hűséggel és nagy-nagy alázattal látják el ezt a szolgálatot.
Az elnöki beszámoló során megemlékeztek az alapító tagokról, akik közül többen már elköltöztek erről a világról, köztük a nemrég elhunyt Katkó Lászlóról, a nagydobronyi gyermekotthon egykori vezetőjéről, majd bemutatásra került az alakuló közgyűlés első, azóta alaposan megkopott jegyzőkönyve is. Az is hagyománynak számít, hogy az asztalra kikészített díszes adventi koszorú első gyertyáját a száz leánygyermeket befogadó otthon három lakója gyújtotta meg.
Az idei konferencia előadásának vezérmondata Máté evangéliuma 6. versének 11. részéből vett jól ismert idézettel – ,,Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” – tárult a hallgatóság elé. Ennek magyarázataként Héder János ungvári református lelkipásztor, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője bizonyságtétele hangzott el a várakozásteljes adventi időszak áldásairól.
Az összejövetel hivatalos részének végeztével a gyermekotthon lakói szívet-lelket melengető, az adventi időszakhoz illő versekkel és énekekkel kedveskedtek a hallgatóságnak. Az ilyenkor a tagsági díjakból és személyes adományokból befolyt pénzösszeget az idén is felajánlották a gyermekotthon javára, amelyet Vackó László nyújtott át az intézményt vezető Katkó Andreának.
Az áldásokban gazdag összejövetelt közös ima és ebéd zárta.
(jakab)
karpatinfo.net
Híreink RSS
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.