Kárpátaljai gyermektáborokat támogat a Magyar Református Szeretetszolgálat
2023. Aug 22., szerző: AdminisztrátorA Magyar Református Szeretetszolgálat idén hét tábor megszervezését támogatja összesen nyolc és fél millió forinttal. A nyári kikapcsolódáson négyszázötven hátrányos helyzetű, árva és félárva gyermek vehet részt, akiknek másként erre nem lenne lehetőségük – mondta Katona Viktória, a szeretetszolgálat ügyvezető helyettese, határon túli szolgálatokért felelős lelkipásztor.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) által támogatott alkalmak a Beregi, a Máramaros-Ugocsai és az Ungi Református Egyházmegyék, az Élim Hetyeni Napközi Otthon, a mezővári Nefelejcs Gyermekrehabilitációs Központ, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon és a Sámuel Alapítvány szervezésében valósulnak meg.
Augusztus 15-én Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető helyettese, határon túli szolgálatokért felelős lelkipásztora ellátogatott a Beregi Református Egyházmegye ifjúsági táborába – olvasható az MRSZ Facebook-oldalán. Úgy fogalmazott: „Ebben a táborban hátrányos helyzetű, árva és félárva gyermekek vesznek részt, akiknek másként erre nem lenne lehetőségük.”
„Amellett, hogy jobban megismerhetik az Úr Jézus Krisztust, lelkileg is töltekezhetnek, játszva tanulhatnak, és barátokra tehetnek szert. Ott tartózkodásom alatt éppen légiriadó volt. Ennek a feszültségnek a lenyomata egyaránt érezhető a felnőttek és a gyermekek életében. Ezekben a helyzetekben segít a közösség, így könnyítve a félelmeiken. A táborok jó helyszínt biztosítanak arra is, hogy kicsit elfelejtkezzenek magukról és gyógyuljanak” – mondta el a lelkipásztor.
reformatus.hu
Híreink RSS
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.