Ballgás a Técsői Református Líceumban
2008. Jun 03., szerző: AdminisztrátorMájus 31-én a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum 37 végzős diákja vett búcsút az alma matertől, ahol most három eseménydús évet hagytak maguk mögött.
Az ünnepélyes tanévzáróra érkezett vendégsereg megtöltötte az iskola fogadótermét.
Ambrus Pál igazgató ünnepi köszöntőjében elmondta, három év nem nagy idő, ha semmittevéssel telik, de mély nyomot hagy, ha eseményben gazdag.
S e három év alatt, mely most lezárul, mind diákok, mind tanárok azon voltak, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból.
A diákok felé fordulva hozzátette: arra az útra lépve, melyen most elindulnak, mind kevesebben fogják majd kezüket, ellenben a rájuk háruló felelősség egyre nehezedni fog. De ezekre az időszakokra nézve is, mindig szívesen látják tanácsért „hazatérő” diákjaikat.
Osztályfőnöki köszöntőjében Dumnics Rita arra emlékezett vissza, amikor a ma okos felnőttként felsorakozó diákok még félénk gyermekek voltak. – Félünk, mert ismeretlen világ kapui tárulnak ki előttetek, de kívánom, hogy siker és a boldogság felé vezessen titeket – mondta a tanárnő.
Jókívánságaikat osztották meg a végzős tanulókkal a diáktársak, a járási tanács és adminisztráció, valamint a városháza képviselői.
A végzős diákok szüleinek nevében Nyikolájev Irén köszönte meg a tanárok áldozatos munkáját, hogy a rosszat kiirtották, s helyébe hitet, szeretetet plántáltak a fiatalok szívébe.
„Ne félj, csak higgy!” – hozta útravalóul Rácz István római katolikus atya. A Kárpátaljai Református Egyház nevében László Károly, helyi lelkipásztor a Jelenések könyve 2. részének 10. versét helyezte a ballagók szívére: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”
Az ünnepségen kiosztották a tantárgyi vetélkedőkön szerzett dicsérő oklevelek is. A ballagók a lelkipásztorok áldásának kíséretében névre szóló Bibliát kaptak.
Soós Katalin
Kapcsolódó Galériák
Híreink RSS
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.