Ökumenikus világimanap

Isten bölcsessége új értelmet ad életünknek

Március első péntekjén ismét az egész világon imanapra hívogattak bennünket. Ebben az esztendőben a guyana-i asszonyok készítették el a világimanapi liturgiát, így Guyanaval, az ottaniak életével, helyzetével ismerkedhettünk meg közelebbről.

Az imanapi mozgalom 1887-ben indult el. Az Amerikai Presbiteriánus Egyház lelkipásztorai kezdtek aggódni az egyház jövőjét illetően, hiszen megszokottá váltak a liturgikus cselekmények, úgy érezték, kiüresedett küldetésük, az egyház nem tölti be hivatását, missziói szolgálatát. Nem szaporodnak a gyülekezetek, sőt fogyni kezdett a gyülekezetek tagjainak száma. A presbiteriánus egyház asszonyai tették közzé akkor a felhívást, hogy imádkozzanak a hazai misszió ügyéért.
1890-ben a baptisták is csatlakoztak, s a külmisszió ügyéért kezdtek imádkozni.
1920-ban lett az imanap dátuma március első péntekje, s megalakult az Imanap Nemzetközi Bizottsága (National Committee), 1941-ben pedig a felekezetek közötti egyesülés (Church Women Interdenominational Movement).
1945-ben a megbékélés jegyében egyre több nemzeti bizottság alakult, 1961-ben a 75. évforduló alkalmával már 5 földrészen 37 imádkozó testvéri közösséget tarthattak számon. Napjainkban több mint 170 országban van szervezett imanapi előkészület számtalan felekezet részvételével. A Kárpátaljai Református Nőszövetség 2005-ben csatlakozott a világimanaphoz.
Mit is jelent a Világimanap a gyakorlatban?
Női imanapként tartják számon ezt az ökumenikus mozgalmat, mert valóban az asszonyok kapcsolódtak be a legtöbb országban, s kezdtek egymásért imádkozni. De ez nem jelenti azt, hogy csak az asszonyok imádkozhatnak. Ha megnézzük napjaink gyülekezeteit, semmivel sem rózsásabb a helyzetünk, mint 1887-ben Amerikában a presbiteriánusoké volt. Sőt! Egyre nagyobb átalakuláson mennek keresztül egyházaink is, a társadalmi változások igyekeznek nagy nyomást gyakorolni ránk, s sokaknak imára kell kulcsolni kezünket, amikor Isten ügyéért, a misszióért, megújulásért, Szentlélekért könyörgünk. Nem csak az asszonyokat hívják hát az imádkozásra, hanem a férfiakat is, kicsinyeket és nagyokat, aggokat és fiatalokat! Hogy együtt könyörögjenek Istenhez, amíg még nem késő!
Amikor egy-egy nemzeti bizottság elvállalja, hogy az imanapi liturgiát előkészíti, akkor arra vállalkozik, hogy bemutatja országát, azt a társadalmat, amelyben él, egyházát, s valamennyi felekezetet. A bizottságok mindig ökumenikus összetételűek. De figyelnek ugyanakkor arra is, hogy megismertessenek bennünket a hétköznapi életükkel, gondjaikkal, örömeikkel, leterheltségeikkel, tradícióikkal, kultúrájukkal. Nemcsak olvashatunk országukról, de képeket láthatunk csodálatos tájaikról, vagy az éppen tönkretett természetről. Bemutatják népviseleteiket, szokásaikat, legjellegzetesebb ételeik receptjeit is elküldik, hogy próbáljuk elkészíteni azokat, s megízlelni őket.
Az ardói és a búcsúi református nőszövetség tagjai is összejöttek ezen a napon, hogy lélekben együtt legyenek sok-sok asszonytestvérükkel a világon, hogy együtt imádkozzanak Istenhez.
- kovács-