Egységben, hitben növekedve

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie itt

2013-06-27 - 01:33

A közelmúltban került sor a KRISZ tisztújító közgyűlésére, melyen új elnökségnek és választmánynak szavazott bizalmat a tagság. A tisztújító közgyűlésen harminckét KRISZ-tag volt jelen és kilenc olyan tag, akik aktívan bekapcsolódtak a KRISZ munkájába, de nem még nem tagjaink.

Zán Fábián Sándor elnök úr javaslatára az elnök és az alelnök ideje, mely eddig két év volt, legyen négy év, amit esetleg idő közben lehet majd változtatni.

Petrusinec Vladimir tájékoztatta a jelenlévőket az elnök feladatköréről, mely nyolc pontból áll. A szavazás titkos, de nyílt, kézfelemelésével történt. Harminckét szavazattal Szanyi György lelkész lett a KRISZ új elnöke.

Ezt követően került sor az alelnök jelölésére. Kacsó Gézát és Kiss Bertalant jelölése után huszonnégy szavazatot kapott Kacsó Géza lelkipásztor és hatot Kiss Bertalan.

Szanyi György elnök úr javaslatára a tagok főtitkárt is választottak.


A teljes hír megtekintése