A reformáció gyermekei és a "keresztmamák" közös kirándulása

2023. Nov 03., szerző: Adminisztrátor

 „ Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.”  Példabeszédek 11,25

A Kárpátaljai Református Egyházkerület 2017-ben, a  reformáció 500. évfordulójának emlékévében meghirdette a Reformáció Gyermekei Programot, melynek célja a Kárpátalján elő fiatal családok bátorítása, segítése, hogy  minél többen vállalják a nagycsaládos életformát. Imádságos szívvel várják és fogadják Isten ajándékát, a gyermeket! A KRE kezdeményezése hamarosan határokon átívelő szeretetkötelékké alakult. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a Magyarországi Református Nőszövetség a „Keresztmama”program keretében, a kezdetektől fogva e nemes célkitűzés mellé állt. Immáron hat esztendeje „fogják” a megszületett gyermekek kezét, és havi rendszerességgel támogatják őket. Ezek a gyermekek ebben az esztendőben iskoláskorúak lettek. A Keresztmamáknak köszönhetően a mindennapi szükségleteken túl, a szülők sok szép, új tanszerrel is megtölthették gyermekük első iskolatáskáját.

Látva a gyermekek határtalan örömét, az embernek az az érzése támad, hogy ajándékozóból egyszeriben ő maga válik megajándékozottá. Ezt élhettük át újra, 2023. október 28-án, amikor az elmúlt esztendőhöz hasonlóan,idén is megszerveztük közös kirándulásunkat. A rég várt esemény a gondos előkészületek ellenére, a kedvezőtlen időjárás miatt, az utolsó pillanatban meghiúsulni látszott. Pénteken a zuhogó eső nemsok jóval kecsegtetett bennünket. Abban maradtunk, hogy megvárjuk a reggelt, s akkor döntünk a továbbiak felől. Nem volt szükség a mi döntésünkre, reggelre Mennyei Atyánk döntött helyettünk. Szombaton verőfényes napsütésre ébredtünk. A telefonok megcsörrentek, s mindenki boldogan tudatta, hogy elindult kis csapatával a Makkosjánosi határában lévő Dínópark felé.

A résztvevők több településről érkeztek, de a  programnak köszönhetően az 51 résztvevő közül sokan ismerősként köszönthették egymást. A gyerekek is hamar megtalálták a közös hangot, miközben belevetették magukat a több hektáron elterülő Őslénypark rejtelmeibe. A fák lombjai között kifeszített hálón akrobata ügyességgel szökdécseltek, de az útjukat szegő kanyargós labirintus sem fogott ki rajtuk, melyen túljutva kipróbálhatták az óriás csúszdát, az urgálóvárat és még sok egyéb érdekes játékot. Közben izgatottan figyelték az erdő csendjét váratlanul megzavaró életnagyságú őshüllők mozgását és „hátborzongató” hangját. Hamar eltelt az idő, az ebéd már várt ránk. Miközben a finom hotdoggal csillapítottuk éhségünket, a fák ágai között belopódzó napsugár huncut mosolyt csalt a szemünkbe.  Felnőtt és gyerek sokszépélménnyel gazdagodva, Istennek adott hálát a csodálatos együtt töltött napért. Bízunk benne, hogy a hagyomány folytatódik, jövőre újra együtt, már egy új helyszínen, de a régi barátok társaságában.

A program megvalósulásáért köszönet a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek, a Magyarországi Református Nőszövetségnek, a „Keresztmamáknak”, programban részt vevő lelkészeknek ésa családoknak.

Orbán Erzsébet, programkoordinátor

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.