Továbbra is szívvel-lélekkel segítik a sérült gyerekeket a Nefelejcs munkatársai Mezőváriban

A Mezőváriban 2014-ben alapított Nefelejcs Rehabilitációs Központ a környéken egyedülálló módon segíti a fogyatékkal élő gyermekeket és családjaikat. A rehabilitációs központban korszerű akadálymentes foglalkoztatóhelyiségek, megfelelő környezet és szakemberek – fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus – segítségével fejlesztik a fogyatékkal élő gyermekek képességeit.

A „fogyatékosság” definíciója és tipológiája önmagában nem hordoz negatív tartalmat, de a hozzá kapcsolódó attitűdök lehetnek degradálóak, amelyek a társadalmi környezet reakcióinak az eredményei. A Nefelejcs központban zajló programnak kettős küldetése van: mindent megtenni a gyerekekért, hogy az életük élhetőbb legyen, és segíteni a családoknak, amelyek ilyen megpróbáltatás alatt élik az életüket. A Mezővári és Nagyborzsova között található központban a következő betegségekkel, fogyatékossággal küzdő gyerekekkel foglalkoznak: központi idegrendszeri sérült; genetikai eredetű vagy egyéb fejlődési rendellenességgel született; ideg- és izomrendszert érintő megbetegedésben szenvedő; ortopédiai, tartási rendellenességgel született; megkésett, illetve megváltozott fejlődésmenetű; kognitív funkciók fejlődésének terén veszélyeztetett, illetve értelmileg sérült; halmozottan sérült kisgyermekekkel.

A központ mindennapi életéről, a gyerekekről, a foglalkozásokról, az itt eltöltött minőségi időről, a segítségnyújtásról, Isten elvégzett munkájáról Zán Fábián Juditot, az intézmény programigazgatóját kérdeztük.

– A tavaly nyáron készített interjúnk óta milyen változások történtek a Nefelejcs működésében?

– Hatalmas változások nem történtek nálunk az elmúlt évben, viszont én azt mondom, hogy ennek is örülni kell a mostani kritikus és bizonytalan helyzetben. Örülni kell, hogy mi továbbra is stabilan tudunk működni. Nem voltak kényszerpihenőink, mindent a terv szerint tudtunk csinálni. A gyerekek létszáma nálunk havonta változik, mert egyik hónapban jön egy új gyerek, viszont egy másik elmegy, de az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy növekvő tendenciát mutat a gyerekek száma az intézményben, ami most 47 fiatalt jelent. A munkatársak létszáma kicsit változott, eddig kilencen voltunk, de nemrég csatlakozott hozzánk egy mozgásterapeuta szakember, aki korábban a Munkácsi Megyei Gyermekkórházban dolgozott. Rajta keresztül lesznek régebbről visszatérő „új” gyerekeink is, és olyanok is, akiknek a fejlesztése nélküle nem biztos, hogy sikerrel járna. Emellett van egy holland önkéntesünk, aki nincs nálunk folyamatosan, viszont kéthetente, 2-3 napon keresztül itt tud lenni. Nagyon hálás vagyok érte, mert látom rajta, hogy érzi magában az elhivatottságot és hűséges hozzánk, komolyan veszi azt a feladatot, amelyet elvállalt, és ő is érzi, hogy nem hagyhat minket cserben. Korábban dolgozott nálunk egy holland házaspár, Margaret és Stefan, ők már visszamentek Hollandiába, de rendszeresen meglátogatnak minket, illetve az ő kapcsolataik révén mindig vannak segítőink, akik eljönnek, a férfiak egy kicsit rendbe rakják a gépparkunkat, a tolókocsikat, a háromkerekű bicikliket megjavítják, lefestik a szükséges dolgokat. Ez is nagyon nagy segítség a számunkra.

A támogatóink továbbra is korrektül viszonyulnak hozzánk, ezért is nagyon hálásak vagyunk, hogy ők sem pártoltak el mellőlünk. Ezenkívül alkalmi támogatásokat is kapunk, időről időre ellátogat hozzánk egy-egy gyülekezetnek a képviselete – főleg karácsony tájékán –, évről évre megjelennek nálunk, és feladatuknak, sőt kötelességüknek érzik azt, hogy nem szabad megfeledkezniük ezekről a gyerekekről sem. Anyagilag, illetve mindenféle olyan dolgokkal támogatnak minket, amelyeknek a hasznát tudjuk venni. Ezek kis gyülekezek, de nagyon hálásak vagyunk, mert nekik sem egyszerű az életük, de mégis ott vagyunk a szívükben. Továbbá az is örömre ad okot, hogy az utóbbi időben többször is előfordult, hogy egy-egy iskolás csoport is ellátogatott hozzánk. Örülünk, hogy a pedagógusok is érzékenyek erre a témára, és fontosnak tartják azt, hogy az egészséges gyerekek találkozzanak olyan gyerekekkel is, akik nem tudnak teljes életet élni. Nagyon fontos, hogy a szakadékok és a falak ledőljenek, és együtt lehessenek ezek a gyerekek.

– Hogyan zajlik a szakmai munka?

– Heti két alkalommal vannak csoportos foglalkozásaink. Két csoportunk van, a fiatalok és a kisiskolások csoportja. Ők főleg autizmussal, figyelemzavarral küzdő, tanulásban akadályozott, mozgásukban korlátozott gyerekek. A kisiskolásokkal két fejlesztőpedagógus foglalkozik, a fiatalok csoportjával pedig egy szakember dolgozik, ők egy kicsit könnyebben kezelhetők, nem annyira mozgékonyak, jobban oda tudnak figyelni a dolgokra, jobban le lehet őket kötni. A fiatalok között vannak 20 év felettiek is. Ennek a csoportnak hetente szervezünk főző- és különböző munkaprogramokat is, így tulajdonképpen ők járnak a legtöbbet csoportba. Vannak kinti munkák, mint pl. ruhateregetés, viráglocsolás, gyomlálgatás, bent pedig a szakácsnőnk a főzés mellett megtanítja őket varrni is. Minden évszakban van valami, amit kint vagy a konyhán tudnak csinálni. Karácsony előtt mézeskalácsot sütnek, az év további részében „pelmenyit”, derelyét vagy táskalevesbe való kötözött tésztát is készítenek. Ez úgy működik, hogy például hétfőn elkészítik, aztán szerdán jönnek foglalkozásra, megfőzik és közösen megeszik. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megtanulják a mindennapi élethez szükséges dolgokat, odafigyeljenek a higiéniára, a háztartásra, minden apró dologra, ami nélkülözhetetlen egy fiatal felnőttnek ahhoz, hogy boldogulni tudjon a hétköznapokban akkor is, ha már nem lesz ott mellette valaki, aki gondoskodjon róla.

A nem csoportos napokon továbbra is zajlanak az egyéni fejlesztések. Azt gondolom, hogy azok a szülők, akik itthon maradtak, értékelik a munkánkat, és értékelik azt, hogy speciálisan foglalkozunk a gyermekükkel. Néhány gyerekünk szeptember elején iskolába ment, és akkor kicsit visszaesett a stabilan járók létszáma. Viszont a szülők látják, hogy annak ellenére, hogy a gyerekük elkezdhette az első osztályt, továbbra is szüksége van az egyéni és speciális foglalkozásokra, amit az iskolában nem kaphat meg.

– Hogyan segíti az intézmény a hátrányos helyzetű családokat?

– Sok hátrányos helyzetű gyerekünk és családunk van. A különböző élelmiszer-támogatásokból mindig juttatunk hozzájuk is adományt, mert azt látjuk, hogy nagyon nagy szükségük van rá. Továbbra is úgy működünk, hogy nem kérünk pénzt senkitől semmire. Az utaztatást is igyekszünk megoldani saját keretből, nagyon csekély, jelképes összeget kérünk el, a félárvák vagy a hátrányos helyzetű gyerekek utazási költségeit pedig teljes mértékben mi álljuk.

– Milyen egyéb, szabadidős programokban vehetnek részt a gyerekek?

– Májusban szerveztünk a szülőkkel egy közös nagytakarítást, az is nagyon jó sikerült. Áhítattal kezdtünk, mindenki eljött, aki tudott, látszott, hogy tényleg fontosnak tartják azt, hogy a gyerekük egy szép és rendezett környezetben lehet, így ők is hozzájárultak ahhoz, hogy ez így is maradjon, és kivették a részüket az érdemi munkából. Egyébként sincs takarítónk, így a munkatársak végzik el ezt a feladatot is. Mivel a kollégák létszáma is megcsappant a kialakult helyzet miatt, és sokan elmentek, ezért mindenki mindent csinál, de én azt mondom, hogy ez is nagy dolog, amiért hálásak lehetünk.

Minden lehetőséget kihasználunk arra, hogy a gyerekeket egy kicsit kimozdítsuk, így kirándulni szoktunk járni, de voltunk már Beregszászban, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban is. Tavaly nyáron a Magyar Református Szeretetszolgálat jóvoltából pedig egy vakációs hetet is meg tudtunk szervezni a gyerekek számára. Akkor mindennap más programban vehettek részt. Ezen a nyáron úgy döntöttünk, hogy egy nagyobb kirándulást szervezünk, ahová a szüleiket és testvéreiket is magukkal hozhatták. Ellátogattunk Ungvár mellé Alsószlatinára (Нижнє Солотвино), a Derenyivszka Kupiljba (Деренівська купіль), ahol van egy nagyon szép botanikus kert, tavakkal, amelyeket hegyek vesznek körbe. Ezt követően elmentünk Ungvárra, sétálgattunk a város utcáin, illetve egy közös pizzázásra is maradt időnk. Összesen 56-an voltunk, de mindenki nagyon élvezte az ottlétet, az egész kirándulás nagyon jó hangulatban telt.

Augusztusban szintén szerveztünk egy nagy közös programot a gyerekek és családtagjaik számára, Beregdédában voltunk egy egész napos fürdőzésen, bográcsozással kiegészítve. Szeptemberben pedig a fiatal csoport egy hagyományőrző szilvalekvárfőzésen vett részt.

Idén hátra van még Matl Péter munkácsi magyar szobrásszal egy közös kézműves-foglalkozás, illetve egy őszi közös nagytakarítás.

– Mik a jövőbeli tervek? Miben tapasztalható meg Isten jelenléte az intézmény életében?

– Nagyon remélem, hogy semmi nem akadályozza majd a jövőben sem a munkánkat.  Szerintem abban tapasztalható meg leginkább Isten jelenléte, hogy azok, akik itthon maradtak, szívvel-lélekkel végzik a feladatukat. Áldásnak tartom azt, hogy a gyerekek ilyen körülmények között lehetnek, hogy vannak emberek, akik rendszeresen gondolnak ránk, és nem feledkeznek meg arról, hogy mi itt vagyunk, és olyan munkát végzünk, amelyre szükség van. Azt gondolom, hogy minden kicsi dologért hálát adhatunk az Istennek, és én azt látom, hogy ezt a szülők is érzik és értékelik, illetve értik, hogy áldásos az a munka, amelyet a munkatársaink végeznek. Hálásak vagyunk azért, hogy vannak apróbb fejlődések, a szülők is látják azt, hogy nagy dolgok történnek, például amikor egy gyerek megtanul kimondani néhány szót, vagy jelezni tudja azt, amit szeretne, vagy a 8 éves gyereket sikerül megtanítani a szobatisztaságra. Valaki megteszi az első önálló lépést, más meg tudja fogni a kanalat, a szájához tudja emelni, vagy meg tud csinálni néhány olyan mozdulatot, amelyet addig nem. Továbbá abban is látjuk Isten jelenlétét, amikor egy gyereknek az orvosok nem jósolnak szép jövőt. Azt prognosztizálják, hogy visszafelé fog fejlődni, és a mozgása teljesen le fog épülni, le fog bénulni. Az idő telik, már ott van időben, már be kellett volna igazolódni az orvosok jóslatának, viszont a gyerek még mindig tud járni, sikerül olyan szinten tartani az izomzatát, hogy még mindig képes arra, amiről az orvosok azt mondták, hogy ennyi idős korában már nem fogja tudni megcsinálni. Szóval ezekben a „csodákban” is látjuk az Isten jelenlétét. Nagyon nagy dolog, amikor egy gyereknek sikerül meghosszabbítani az „aktív” életét.

Hálásak vagyunk, hogy működhetünk, ha kevesen is, de vagyunk. Nagyon ritkán van olyan, hogy felvillan egy reménysugár, valaki jelentkezik hozzánk munkára, és nálunk akar dolgozni. Nem olyan munkahelyre akar menni, ahol többet fizetnek, hanem ő ezekkel a gyerekekkel akar foglalkozni. Nehézségek mindig vannak, azokkal szembe kell nézni, de mi reménykedünk; nagy távlatokban nem tervezünk, annak is örülünk, ha egyik hétről a másikra pontosan tudjuk, hogy mi fog történni. Rugalmasak vagyunk, és megbecsüljük azokat, akik úgy döntöttek, hogy itthon maradnak.

Dankai Péter

karpataljalap.net