Orvoskonferencia Beregszászban
2023. Mar 29., szerző: AdminisztrátorA tbc nem ismer határokat
Jelentős mértékben sikerült új, korszerű orvosdiagnosztikai eszközökkel fejleszteni a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház eszközállományát az Európai Unió HUSKROUA ENI CBC pályázati programjának köszönhetően, a fertőző tuberkulózis (tbc) megelőzése és visszaszorítása érdekében. Nyíregyházán a pályázat keretein belül szakmai továbbképzést is szerveztek, mely projektnek a zárókonferenciáját Beregszászban, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Központjában tartották, március 28-án.
Dr. Biró Erzsébet megyei képviselő, a munkácsi Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház megbízott orvosigazgatója, a pályázati program kárpátaljai felelőse elmondta: „A tbc nem ismer határokat” névre keresztelt, határokon átnyúló európai uniós pályázatuknak a fő célja az volt, hogy a tbc terjedését megelőzzék. Ennek előmozdítása érdekében a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház a pályázatnak köszönhetően labordiagnosztikai eszközöket vásárolt, továbbá bronchoszkópos felszerelést, valamint sikerült digitális röntgenfelszerelést is vásárolni a megyei gyermekkórházba, ahol mostanáig csak analóg eszköz volt. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült mindezt a pályázatnak köszönhetően megvásárolni. Ugyanakkor a pályázat keretein belül egy-egy hét továbbképzést is beiktathattunk Nyíregyházán radiológusoknak, pulmonológusoknak és mellkassebészeknek, laborasszisztenseknek, akik megismerkedhettek az Európai Unióban alkalmazott technológiával, illetve az ottani protokollokkal. A pályázat nagyon sikeres lett, mert csak egy hónapja kaptuk meg a bronchoszkópot, azóta pedig már két tbc-s gyereket tudtunk vele diagnosztizálni” – mondta el Biró Erzsébet doktornő.
Dr. Szűcs Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója a Kárpátalja érdeklődésére elmondta: „Minden hasonló európai uniós pályázati programban van egy vezető partner, itt mi voltunk. Elmondhatom, hogy kialakítottunk egy fejlesztési osztályt, ahol öt-hat fő állandóan csak azon dolgozik, hogy keresik a pályázati lehetőségeket, majd lebonyolítják azokat. Ebben is sokat tudtunk segíteni a munkácsi partnereinknek. A mostani pályázatnak a keretében 940 ezer euróhoz jutottunk, ez a pénz oszlott meg a két résztvevő között. Mi ebből röntgenkészülékeket vettünk, Munkácson volt beruházás és gépbeszerzés is, de ami nagyon fontos, hogy emellett voltak szakmai programok is. Nyíregyházán tudományos konferenciát rendeztünk, ahol a Munkácsról érkezett kollégák előadásokat hallgattak, továbbképzéseken vettek részt és megismerték a kórházunkat, részt vettek a mindennapi életünkben, azaz a beruházások mellett kialakultak szakmai kapcsolatok, szakmai együttműködés, ami szerintem szintén nagyon fontos” – összegezte dr. Szűcs Attila.
A szakmai zárókonferencián a két szomszédos ország kórházának szakorvosai beszámoltak a tbc diagnosztizálása és kezelése terén elért eredményeikről és tapasztalataikról, valamint a közös pályázatnak köszönhető fejlesztésekről.
Dr. Kerényi Ildikó nyíregyházi tüdőgyógyász előadását követően a konferencia végén elmondta: „Hozzánk, az osztályomra, a Nyíregyházi Megyei-Városi Tüdőgondozóba a programnak köszönhetően két digitális röntgenkészülék került, illetve a gyermekosztályra is egy, mert ennek a pályázatnak volt egy gyermekvonala is. A pályázati program keretében a munkácsi kollégák két alkalommal, kétszer öt napot voltak nálunk. Mindkét alkalomnak volt egy elméleti része, amiben mind a gyerekgyógyászok, mind mi, felnőtt-tüdőgyógyászok részt vettünk. Ugyancsak mindkét alkalommal volt gyakorlati rész is, amikor megmutattuk azokat a részlegeket, amelyek az elméleti képzések során hallottakat kiszolgálják. Konkrétan megnéztük a fekvőbeteg-ellátó részt, a járóbeteg-szakrendeléseket, voltunk a mikrobiológiai laborban, és megnézték, hogy milyen szervezés mentén folyik a betegek és az egészséges lakosság ellátása is.”
Dr. Szondi Zita országos kórházfőigazgató-helyettes is jelen volt a konferencián, aki korábban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház főigazgatója volt, ő kezdeményezte a munkácsiakkal közös, határon átnyúló pályázat benyújtását. „Nagy energiákkal indultunk ennek neki, hiszen azt gondoltuk, hogy az együttműködés, a tudástranszfer mindannyiunk számára hatalmas érték. Ez már a második közös pályázatunk a munkácsi partnereinkkel, és azt gondolom, hogy mindkét projektben maradandót alkottunk. Az elmúlt években volt alkalmunk a munkácsi gyermekkórházban is több alkalommal járni. Láttuk a felszereltséget, az osztályokat, illetve az ungvári megyei infektológiai kórházban is jártunk, akikkel szintén volt egy közös projektünk. Azt gondolom, hogy ezek az együttműködések azok, amelyek során megismerhetjük egymást. Össze tudjuk vetni a fejlettségi és tudásszintünket, és azon vagyunk, hogy a munkácsi és a mi kórházaink a fejlesztési forrásokból megfelelően részesüljenek, és azok a betegeink érdekeit szolgálják. Most a konferencián újra gondolkozunk azon, hogy melyek lehetnek azok a programok, amelyek terén közös eredményeket tudnánk elérni” – mondta el dr. Szondi Zita.
A konferencián vendégként jelen voltak a kárpátaljai magyar külképviseletek diplomatái, valamint Barta József megyei képviselő, a KMKSZ alelnöke is, aki zárásként köszönetet mondott a programban részt vett orvosoknak. Megjegyezte: „A két ország közötti kapcsolat az utóbbi időben ugyancsak megromlott és feszült, viszont Kárpátalja és Magyarország, valamint Magyarország régiói között a kapcsolatok ugyanolyan jók, mint voltak, és azon dolgozunk, hogy még jobbak legyenek.”
Badó Zsolt
karpataljalap.net
Híreink RSS
- A krisztusi szeretet hirdetője
- Áldott ünnepet kíván a KRE vezetése
- A magyar református egység napja
- Európai reformátusok Ukrajnáról és az igaz istentiszteletről
- Szétszóratásból magvetés
- Ülésezett a Kárpátaljai Református Egyház Zsinata
- Hitoktatói szakmai konferencia Bereg megyében
- Великоднє Послання для всіх громад та установ Угорської реформатської церкви «
- Húsvéti körlevél
- Februárban hirdetett gyűjtést a Kárpátaljai Református Egyház a szíriai keresztyének megsegítésére
- Orvoskonferencia Beregszászban
- Beregardóban 200 fiatal vett részt a KRISZ Húsvétra hangolva programján
Programajánló RSS
- KRISZ Tini-hét
- Reformáció gyermekei-csendesnap Eszenyben
- Kiskörzeti csendesdélután
- Hálaadó csendesdélután
- Találkozó KÉSŐBBI IDŐPONTBAN LESZ MEGTARTVA!
- Egyházkerületi közgyűlés, lelkészszentelés _ KÉSŐBBI IDŐPONTBAN LESZ MEGTARTVA
- Televíziós istentisztelet Debrecenből| 2020. május 31.
- Reformáció napi televíziós istentisztelet Csömörről
- Imanap
- A Sárospataki Református Teológiai Akadémia évfordulós hálaadó ünnepe
- Májusban ismét Református Zenei Fesztivál
- Énekkarok találkozója
Kitekintő RSS
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
- Egy nagygyűlés tanulságai
- Krisztus szeretete megbékélésre és egységre indítja a világot
- Isten akaratából, folytatás következik
- Maradnunk kell, és túlélni
- Új szín a gyülekezeti kóruséneklésben
- Több millió forint értékű gyógyszerrel támogattuk az ungvári kórházat
- Szeretethíd Kárpátaljáért – elindult a regisztráció a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokra
- Új alkotmánytörvénytől a misszióig – két napon át ülésezett a Zsinat
Pályázatok RSS
- Ukrajnai menekült- és szükséghelyzetben lévő közösségek céljait szolgáló és önszerveződésüket elősegítő kezdeményezések megvalósítása
- A Nagydobronyi Református Líceum felvételt hirdet
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
- Férfi nevelőtanárt keres a Nagydobronyi Református Líceum
- Konfirmadus focikupa
- Nem tudod, hol tanulj tovább?
- FELVÉTELI HIRDETMÉNY
- Megjelent a 2022. évi egyházi közösségi célú programok támogatási felhívása
- A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2021. évi külhoni támogatásaira vonatkozó pályázati kiírásait itt tekinthetik meg:
- Megjelent a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2021. évi külhoni támogatásaira vonatkozó pályázati kiírása
- Felvételi 2021 - Nagyberegi Református Líceum
- A Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) Tanügyi Bizottsága pályázatot hirdet a kárpátaljai református líceumok 8-11. osztályos tanulói számára
Események RSS
-
Jun 17.
Énekkarok találkozója
Aloldalainkról
- Hittanosnap
- FRIGy istentisztelet
- Köszönetnyilvánítás
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Házasság hete 2023
- Önkénteseink az anyaországban
- Beszámoló a Péterfalvi Családtípusú Gyermekotthon épületének felújításáról
hozzászólás.
Hozzászólok.