Felhők a föld alatt

2022. Aug 25., szerző: Adminisztrátor

Óvóhelyek épültek a nyáron Kárpátalja-szerte, leginkább az ukrán állami előírások miatt. Van, ahol meglévő zöldségtárolót, pincét alakítottak át, máshol új épület ad védelmet egy esetleges légitámadás ellen. A beregszászi reformátusok a templomuk szomszédságában lévő pincéjüket alakították óvóhellyé, és arra is készülnek, hogy ott is meg tudják tartani az istentiszteleteiket, ha rosszabbra fordulna a helyzet. Közben a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az óvóhelyek kialakítása mellett rezsitámogatásokról is döntött.

Hadiállapotban Ukrajnában csak úgy nyithatnak ki szeptemberben az oktatási intézmények, ha rendelkeznek óvóhellyel, ahol a gyerekek és a tanárok biztonságba vonulhatnak légvédelmi riadó esetén. Ez a rendelkezés a legtöbb kárpátaljai iskolának komoly fejtörést okozott az elmúlt hónapokban. A kezdeti szabályok nagyon szigorúak voltak, végül némileg engedett az állam, könnyítve az óvóhelyekre vonatkozó előírásokon. A kárpátaljai magyar református iskolák, óvodák csak támogatók segítségével tudnak megfelelni a törvényi kötelezettségnek. Összeállításunkban bemutatjuk, hogyan.

Még nincs mindenhol engedély

„Szeretnénk, ha mindenhol jelenléti oktatással indulhatna a tanév” – számol be érdeklődésünkre Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök. Beszélgetésünk időpontjában még nincs minden oktatási intézményüknek engedélye a nyitásra, a mezővári Tündérkert Református Óvoda kérelmét például nem fogadta el a katasztrófavédelem. „A tanévnyitó istentiszteletet szeptember 4-én tartjuk, eddig az időpontig minden iskolában kész kell lennie az óvóhelynek, amit jóvá is kell hagyni a szakembereknek – reméljük, így is lesz” – teszi hozzá a püspök. Kilencven százalékig már elkészültek, ez viszont csak úgy valósulhatott meg, hogy sok támogatást kaptak Magyarországról, főképp a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül. Az MRSZ a Kárpátaljai Református Egyház fenntartásában működő négy líceum, valamint a szintén általuk fenntartott beregszászi idősotthon óvóhelyének kialakítását támogatta. De további intézményekben – csaknem húszban – még vagy fejleszteni kellene a meglévő óvóhelyet, pincét, vagy újat kellene építeni.

A püspök szerint vannak most irigyeik, és valahol meg is érti azokat, akik más nemzetiségűként úgy látják, a magyaroknak még ebben a nehéz helyzetben is könnyebb, mert van egy anyaországuk. Azért nekik se könnyű: ahol nem tudnak építeni, ott próbálnak bérelni vagy kölcsönszerződést kötni, hiszen a törvény azt rendeli el, hogy az oktatási intézménytől maximum 500 méterre lehet az óvóhely.

Az oktatási intézmények mellett az idősotthonoknak is rendelkezniük kell óvóhellyel a működéshez. A Kárpátaljai Református Egyháznak Beregszászon van egy idősotthona. Ott augusztus közepén kezdték el a betonozást, és a hó végére elvileg el is készülnek a menedékhely kialakításával. „Ezzel is igyekszünk, mert nem szeretnénk elveszíteni a működési engedélyünket” – teszi hozzá Zán Fábián Sándor.

Kárpátalja megmaradása a tét

„Nyolcvanegy millió forint pénzügyi támogatást adott a Magyar Református Szeretetszolgálat az öt óvóhely kialakításához. A menedékek berendezését, felszerelését is segítjük, például matracokkal” – árulja el megkeresésünkre Czibere Károly, az alapítvány kuratóriumi elnöke. Szerinte nem pusztán arról van szó, hogy ha szól a sziréna, az intézmények lakói, vagy az ott tanuló és dolgozó emberek biztonságban legyenek. „A cél az iskolák működőképességének megtartása. Az elmúlt két tanévben összesen két hónapig voltak nyitva az intézmények a Covid-járvány, majd a háború miatt. Félő, ha most nem indul be a hagyományos oktatás, végleg lemaradnak a gyerekek.”

„A magyarországi gyülekezetek évtizedek óta nem adakoztak ilyen volumenben, mint az orosz–ukrán háború kitörése óta, Kárpátalja támogatásáért” – számol be Czibere Károly. A Szeretetszolgálat hálás a sok támogatásért, köszönik az áldozatkész hozzáállást. A kuratóriumi elnök hozzáteszi: „Tudjuk, hogy anyagilag itthon is nehéz idők jönnek, de sose felejtsük el, hogy Kárpátalján még nálunk is nehezebb helyzetben élnek az emberek! Segítenünk kell nekik, mert Kárpátalja és a kárpátaljai magyar reformátusság megmaradása a tét.”

Kilőttek egy rakétát Kárpátaljára

A Péterfalvai Református Líceumban nem kellett új óvóhelyet építeni, mert 2006-ban úgy tervezték meg a kollégiumukat, hogy az alagsorral is rendelkezzen. „Az építéskor mi még nem tudtuk, Isten már bizonyára, hogy egyszer nagy szükségünk lesz erre” – mondja Seres János, az iskola lelkész igazgatója. Az alagsort eddig raktárnak használták, egyes helyiségek még le sem voltak betonozva. Most ezeket a tereket alakítják át óvóhelynek – kialakítottak az előírásoknak megfelelően egy mosdót, elsősegélynyújtó szobát, míg a többi termet a gyerekek elhelyezésére teszik alkalmassá. Az óvóhelynek saját áramhálózattal kell rendelkeznie, amely aggregátorról működtethető. Ezek kialakításában a Magyar Református Szeretetszolgálat segítette az intézményt.

„Isten Kárpátalját megőrizte a harci cselekményektől, igaz, egy alkalommal megyénk egyik településére is becsapódott egy rakéta, de tőlünk az is messze volt” – mondja Seres János. Tiszapéterfalván hetente többször megszólal a légvédelmi sziréna rémisztő hangja, amely nyugtalanságot és félelmet kelt az emberekben. „Azt nem tudjuk, hogy ilyenkor valahol kilőttek egy rakétát, vagy csupán fenyegetést észleltek a légtérben. Attól, hogy itt nincsenek harcok, még nem egyszerű olyan országban megélni hétköznapjainkat, ahol háború dúl.”

Ha tanítási időben megszólal a légvédelmi sziréna, a diákoknak a tanárokkal együtt le kell vonulniuk az óvóhelyre. A tanároknak kötelező telepíteniük az okostelefonjukra azt az applikációt is, amin a figyelmeztetés érkezik. Seres János azt mondja, az óvóhelyet igyekeztek úgy kialakítani, hogy egy fiú és egy lány hálószoba is legyen benne, ha szükséges ott is éjszakázni. Emellett szeretnének arról gondoskodni, hogy a diákok által ott töltött idő ne a pánikról szóljon. „Foglalkozásokat szervezünk, a figyelmüket a félelemről Isten felé fogjuk fordítani. Szeretnénk, ha a gyerekek éreznék Isten jelenlétét, mert csak Őáltala lehet békességük.” Az óvóhelyen töltött időt keresztyén filmek vetítésével, felolvasásokkal, előadásokkal, társasjátékozással töltenék majd el a lelkész igazgató tervei szerint. „Egy-egy bibliai történeten keresztül a diákok számára felragyoghat Isten gondviselő szeretete, de nem csupán bibliás időkből meríthetünk példát, hiszen az iskola működésének 27 éve alatt mi is megtapasztalhattuk Isten hatalmas tetteit. Hisszük, hogy Ő képes megőrizni és megtartani minket ma is.” Az intézménybe egyébként 183 diák jár, közülük 120-an kollégisták.

Rajzok az óvóhely falán

A tiszaágteleki református óvodának már írásos engedélye van, hogy van hivatalos óvóhelyük, tehát szeptemberben kinyithatják az intézményt. Egy korábban zöldségtárolásra használt pincét alakítottak át a szabályoknak megfelelően – mondja Bara-Harsányi Irénke, az óvoda vezetője. Előírás, hogy nem lehet ablak, így minden ablakot be kell falazni, az ajtónak fémből kell lennie, szükséges áram, mellékhelyiség, kézmosási lehetőség, ivóvíz, elemlámpa, elsősegélydoboz, ásó-, feszítőeszköz, pokrócok, és tartós, illetve azonnal fogyasztható élelmiszer – például kekszek – is.

Hogy a környezet barátságos legyen, az óvoda munkatársai kimeszelték a falakat, és rajzoltak rá, például felhőket, fát és macit. Fontosnak tartják, hogy ne legyen ijesztő a hely, így a kötelező felszereléseken túl mesekönyveket és néhány játékot is vittek le. A padlót pedig szőnyegekkel, pokrócokkal borították, hogy kényelmesebb legyen a gyerekeknek. Az óvóhelyet önerőből ők sem tudták kialakítani. „Hálásak vagyunk minden segítségért, köszönjük a támogatásokat!” – mondja az óvoda vezetője.

„Veszély van, de ha megszólal a légiriadó, mégsem szeretnénk, ha a gyerekek félnének. Tudjuk, hogy Isten megóv bennünket, és a gyerekeknek is ezt próbáljuk átadni, nem a félelmet. Ha kell, úgy megyünk le az óvóhelyre, hogy a gyerekek ne azt érezzék, hogy most rettegniük kell.” Egyébként a kicsikkel is voltak már lent, épp azért, hogy éles riadó esetén ne legyen ismeretlen számukra a hely.

Az intézmény 8 munkatársát felkészítették, hogyan kell kezelni a légiriadót. Azt gondolná az olvasó, hogy hangos légvédelmi sziréna szólal meg, és erre a hangra kell figyelnie az óvónőknek. Ezzel szemben Tiszaágteleken a mobilapplikáción keresztül érkezik a jelzés a légiveszélyről. Ha jelez a telefon, az óvónő és a dada vezetésével a gyerekek levonulnak az óvóhelyre; időkeret nincs, de észszerűen minél előbb meg kell ezt tenniük. „Azt mondtuk a munkatársaknak, bármennyire félünk mi is, megpróbáljuk teljes mértékben belülre zárni ezt. Én mindig azt mondom, ha valaki fél, próbáljon imádkozni, Isten ott van velünk, és ez megnyugtató.” Hozzáteszi: a gyerekekkel is imádkoznak.

Helikopter az óvoda fölött
Beszélnek-e a gyerekek a háborúról, mások-e a rajzaik például? – kérdezem. Azt felelik: jellemzően nem, de persze egy-két szituációban azért előkerült a háború témája. Ilyen volt például, amikor az udvaron játszottak a gyerekek, és fentről zúgást hallottak. Többen kérdezték az óvónőket, hogy ez veszélyes-e. „Mondtuk, hogy nem, ez csak helikopter, máskor is repült már el itt, nincs miért aggódniuk. De nyilván azért kérdezték, mert hallottak a katonai repülőkről, a bombázásokról. A szülőkkel közösen meg tudjuk őket nyugtatni.” Nem egyformán élik meg a helyzetet a három- vagy az ötéves gyerekek. „Időnként a nagyobbak kérdeznek tőlünk a háborúról, de a legfontosabb, hogy próbáljuk őket arra vezetni, hogy Isten gondviselésében bízzanak.”

Az intézménybe 15 gyerek jár szeptembertől. Ennyien voltak a háború kitörése előtt is, de azért az elmúlt hónapokban cserélődtek a gyerekek, nem csak a ballagók miatt. Több család döntött úgy, hogy elmennek. A nagyobb gyerekek már érzik annak a súlyát, hogy itt kell hagyniuk a barátokat. „Őket a társaik is emelgetik, hogy de jó lenne újra játszani velük, hiányoznak – meséli Bara-Harsányi Irénke, az óvoda vezetője. – Nekünk, felnőtteknek is nehéz, nekünk is hiányoznak, akik elmentek, hiszen kötődünk hozzájuk, a távollétük minket is megvisel.” Az óvoda munkatársai egyébként érzik, hogy ebben az embert próbáló, furcsa helyzetben a gyerekeknek és a szüleiknek is szükségük van rájuk, számítanak az óvónőkre, dajkákra. „Mindent megteszünk azért, hogy vigyázzunk rájuk, óvjuk őket, hisz ez a hivatásunk. Reméljük, hogy Istennek tetsző módon tesszük a dolgunk.”

Istentisztelet a templomhoz közeli óvóhelyen

Templomoknak a jelenlegi ukrán szabályok szerint nem kötelező óvóhelyet kialakítani, de a beregszászi reformátusok 500 négyzetméteres pincéjükben már létrehoztak egy menedékhelyet. Ez nem közvetlenül a templom alatt van, de nagyon közel, alig húsz méterre onnan. „Bárhogy is lesz, ne akkor kelljen kapkodnunk” – mondja Taracközi Ferenc vezető lelkész. Ezzel egyrészt utal arra, hogy a jogi szabályozások könnyen változhatnak a hadiállapotban lévő Ukrajnában, és arra is, hogy bár a harci cselekmények eddig elkerülték Kárpátalját, az ország mégis hadban áll, bármi megtörténhet.

A jogszabályokra utalva azt mondja a lelkész, hogy a legújabb törvénytervezet szerint hamarosan büntetni fogják azokat, akik légiriadó esetén nem vonulnak óvóhelyre. Ez érintheti az istentiszteleteket is, vagyis, ha lesz ilyen szabály, egy liturgikus alkalmat is félbe kell szakítani. Az óvóhely épp ezért is lesz jó, hiszen az egész gyülekezet átvonulhat a bunkerbe – magyarázza a lelkész. Ha a helyzet sokkal rosszabb lenne, mint ma, akár az óvóhelyen is lehetnek az alkalmak. „Az biztos, hogy az istentiszteleteket nem hagyjuk el. Ha csak ketten leszünk, akkor is megtartjuk azt, akár az óvóhely biztonságában.”

A tervek szerint az óvóhely a gyülekezet tagjai előtt a hétköznapokban is nyitva lesz. Sőt, ha nagyon eszkalálódna a helyzet, akkor a városban maradóknak akár életvitelszerűen is lehetősége lesz használni azt. A menedékké váló pincében elhelyeztek tartós élelmiszereket, ivóvizet, a budafoki református gyülekezet támogatásából száz matracot, míg a Dorcas Segélyszervezet jóvoltából kétszáz hálózsákot is. Az óvóhely a szeptemberben induló kollégium 120 főiskolai hallgatójának is menedéket ad majd, bár a jogszabály ezt egyelőre nem várja el.

A beregszászi gyülekezetnek egyébként több pincéje van a városban, egy másikat a helyi önkormányzatnak engedtek át használatra, szintén óvóhelyként, egy kisebb, 200 négyzetméteres pince pedig lehet, hogy egy magyar iskola védőhelye lehet, a napokban tárgyalnak erről.

„Hálásak vagyunk, hogy Kárpátalja eddig nem élt át olyan szörnyűségeket, mint szerte Ukrajna. Hálásak vagyunk, hogy Isten megsegített bennünket! Kérjük, hogy az értünk hűséggel imádkozók ne fáradjanak el, hálásan köszönjük az értünk mondott imákat!” – teszi hozzá Taracközi Ferenc.

Rezsit csökkent a Magyar Református Szeretetszolgálat
Az óvóhelyek támogatása és kialakítása után – ahogy Czibere Károly, az MRSZ Alapítványának kuratóriumi elnöke fogalmaz – minden erejükkel az őszi-téli túlélésre figyelnek. „A kuratórium úgy döntött, hogy három hónapon keresztül mind a 76 kárpátaljai gyülekezet rezsiköltségét átvállalják. Ez a templomok, parókiák, gyülekezeti házak rezsijét jelenti, havonta együttesen 7 millió forintot, vagyis összesen 21 millió forinttal segítik a gyülekezetek mindennapi életét. Emellett pedig 40 millió forintból töltötték fel tartós élelmiszerekkel raktáraikat, hogy a következő hónapokban élelemmel is segíthessék a kárpátaljaiakat.

De miért érzik úgy, hogy kötelessége segíteni Kárpátalján a MRSZ-nek, a református egyháznak, az anyaországnak? – kérdezem. Egy bibliai igével válaszol a kuratóriumi elnök: „ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi" (1Kor 12,26). Hangsúlyozza: vele együtt szenved. „Pál apostol nem csak azt mondja, hogy együtt érez vele, hanem hogy vele együtt szenved. A gyülekezetek, az egyházunk – és az ő megbízásukból az MRSZ – erőn felül vállal segítséget Kárpátalján – mondja Czibere Károly, de hangsúlyozza: ez nem csupán humanitárius szolidaritás, hanem az élő Krisztus-test valóságából fakadó testvéri egység.”

„Én leszek az utolsó”
Végül egy gondolatig térjünk vissza a cikk elején már idézett Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspökhöz: amikor azt kérdezem tőle – ami kétségkívül illetlenség –, hogy egyetlen pillanatig se gondolkodott-e, hogy a háború miatt átjön Magyarországra, ő nyugodt, de határozott hangon feleli: nem gondolt erre. Majd hozzáteszi: „A családom a háború második napján elment. Tíz nap után hazajöttek, és azt mondták, ők nem tudják az egész életüket feladni. Itt vannak otthon.” A püspök végül megjegyzi: „Ha el is kellene menni, akkor én leszek az utolsó, utolsónak pedig már nem érdemes elindulni.”