A „Remény magjai” – adomány a kárpátaljai családokért

2022. Apr 20., szerző: Adminisztrátor

Útjára indította vetőmagadományát Kárpátaljára a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) a beregdaróci raktárából április 19-én. A „Remény magjai” programban összesen 11 tonna vetőmagot szállított a határainkon túlra a karitatív szervezet. A segély összértéke meghaladja a 38 millió forintot.

A Beregszászba érkező adománynak köszönhetően a szeretetszolgálat tízezer kárpátaljai család háztáji gazdálkodását segíti, ezzel is szavatolva hosszabb távra a megélhetésüket.

Az MRSZ az oroszukrán háború kitörése óta folyamatos segítséget nyújt a Magyarországra menekülők, valamint a Kárpátalján maradók számára. Az elmúlt hetekben már több száz tonna adományt juttatott el az egyházi karitatív szervezet Kárpátaljára. A segélyszállítmányban voltak tartós élelmiszereket, higiénés termékek, gyógyszerek és ruhák egyaránt.

A kedd reggel útjára indított 36 raklapnyi vetőmagadomány összesen 22-féle magot tartalmaz, egyebek között vetőburgonyát, hagymát, sárgarépát, paradicsomot, céklát és salátát.

A holland és magyar felajánlásokból összegyűlt adomány összértéke meghaladja a 38 millió forintot, és csaknem 10 ezer kárpátaljai családon segíthet. Juhász Márton, a Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója az átadáskor elmondta: jellemzően olyan zöldségekről van szó, amelyek még most is ültethetőek, de a vetőmagokat egészen 2024-ig fel lehet használni. Így ezek az következő években is megélhetést nyújtanak a rászoruló családoknak.

„A programnak a „Remény magjai” nevet adtuk, mert bízunk benne, hogy mire szárba szökkennek ezek a vetőmagok, addigra már túl leszünk a háború gyötrelmein, és a reménység lesz az, ami az emberek szívébe költözik. Ahogy Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versében gyönyörűen megírta: „Az Élet él és élni akar” – idézte az ügyvezető igazgató.

A vetőmagokat a Kárpátaljai Református Egyházkerület képviseletében Zán Fábián Sándor püspök vette át a beregszászi Diakóniai Központban. „Az MRSZ teljesítette küldetését azzal, hogy elhozta hozzánk a vetőmagokat. A Kárpátalján élőknek is küldetésük van: elvetni a magokat, gondozni, majd learatni a termést, hogy legyen élelmük azoknak is, akik idén már nem tudnak vetni. Mást nem tehetünk: Isten ígéretébe kapaszkodunk, aki gondját viseli az övéinek” – hangsúlyozta a püspök.

Az adomány kiemelt jelentőségű a kárpátaljai családok részére, hiszen a háború okozta kereskedelmi nehézségek miatt helyben nem lehet megfelelő mennyiségű növényi szaporítóanyaghoz jutni.

SÜTEMÉNYT SÜTÖTTEK AZ IDŐSOTTHONBAN A MENEKÜLTEKNEK

A budapesti Kálvin János Református Idősek Otthonának lakói gyűjtést indítottak az Ukrajnából menekülő családoknak, emellett közösen készítettek süteményt, hogy ezzel is segítsék a menekülteket.

A sütemények mellett élelmiszerrel, higiéniás termékekkel és a kisgyermekes családoknak pelenkával, takarókkal egészítették ki az adományukat, melyet a Magyar Református Szeretetszolgálatnak adtak át.

reformatus.hu

Fotó: Kalocsai Richárd

 

 

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.