Első ballagás a Tündérkertből

„Óvó néni, megköszönjük meséid és a csodát”

Településeink középületei árulkodnak annak lakóiról is. Megmutatják, hogy melyek azok a területek, amire a közösség hangsúlyt fektet. A templomok, iskolák, óvodák, közterek állapota az ott élők adni tudásán is múlik. Főként, ha állami támogatásban nem, vagy csak alig részesülnek. Mezőváriban a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja, a református egyházés számos adakozó kedvű ember híján talán nem épülhetett volna új óvoda, legfeljebb a régi, rosszul megtervezett épületet foltozgatták volna tovább. De ha már új épülhetett, az építők szerettek volna a tartalmon is némileg változtatni, így az államiak mellett indítottak egy református csoportot is. Igaz, az egyházi támogatásból valamennyien részesültek. A Napsugárban a gyerekek étkezéskor hálát adtak és lefekvéskor is imádkoztak. Volt hittanórájuk, népi ének- és zenefoglalkozásuk, ukrán, illetve angolóra.

Eltelt három év, és a munka gyümölcsei érni kezdtek: elhagyta az óvodát az első ballagó csoport.Július 16-án megható ünnepségen vettek búcsút ettől a meghatározó helytől a hatévesek. Fellépésükben – ahogy azt Kovács Erika zenenevelő és hitoktatótól már megszokhattuk – benne volt minden, amit tánccal, énekkel, játékkal és verssel csak ki lehet fejezni. Közben egy-egy kisfilmről megismerkedhettünk külön-külön minden ovitól búcsúzó gyerekkel.

A rendezvényen Tóth Gizella vezetőnő köszöntötte a vendégeket. Felidézte a kezdeti nehézségeket és szép emlékeket. Mint mondta, törekedtek arra, hogy az intézményt a szeretet légköre hassa át, hisz e nélkül mit sem érnek a falak, a szép épület.

Könnyeivel küzdve búcsúzott a kicsiktől Olcsvári Ildikó, a mindenki által szeretett óvó néni. De csak az egyik szeme sírt, hiszen azt mondta, a másik örül és büszke arra, hogy a kisóvodások nagytudásvággyal indulnak tovább az iskolába.

Hogyan tovább? Miként alakul a gyerek jövője? – tette föl hangosan az ilyenkor mindenkit foglalkoztató kérdést Menyhárt István lelkipásztor, és felolvasta a Zsoltárok verseit (91, 14–16).„Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet! Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” Isten ezen a mai napon áldást akar adni. Az ígéretek beteljesülésének azonban vannak feltételei: hogy valaki ismeri Istent és ragaszkodik hozzá. Ebben gyökerezik minden áldás, fogalmazott a lelkész. Majd beszélt arról, hogy a reformátusóvodánaképp ez a célja. Azontúl, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a gyerekek számára, megismertessék velük azt a nevet, akiben Isten segítsége közel van hozzánk:Jézus Krisztust, a Szabadítót. Mert a legfontosabb, amit tehetünk, hogy Jézus ismeretére neveljük gyermekeinket. Ezáltal kapaszkodót adhatunk számukra a nehéz időkhöz, hogy tudják, hol van a segítség.

A szülők köszönetét Kocsis Éva tolmácsolta az intézmény dolgozói felé. Beszélt arról, hogy az anyai aggodalmat gyorsan eloszlatta a gyerekek mosolya, amit az óvodából hazaérve láttak. Megköszönte, hogy csodát ültettek el a gyermekek szívében, felkészítették őket a mindennapokra;miközbenátéltékvelük a mesék világát, az élet dolgaira is tanították őket.

A ballagókat Zán Fábián Sándor püspök, az óvoda mindenkori patrónusa áldotta meg.

Az udvaron, ahogy az óvoda másik nagycsoportja is tette, a ballagók egy platánfát ültettek el közösen, emléket hagyva saját maguk és az elkövetkező óvodások számára, akiknek majd nagyra nőve árnyat adhat a fa. Nagy öröm övezte a héliumos lufik útra bocsátását is, melyek (nem lehet véletlen) épp az iskola felé vették az irányt. Az ünnepség végül a szülők által készített szeretetvendégséggel zárult, ahol még egyszer együtt ehetett és mulatozhatott a Napsugár csoport apraja és nagyja.

Fábián Soós Katalin