Szeretettel adni jó

2020. Oct 20., szerző: Adminisztrátor

Kenyéradomány az idősek világnapján a Diakóniai Központtól


Október 1-je – az idősek világnapja. Jó alkalom ez arra, hogy köszönetet mondjunk bölcs öregjeinknek azért, amit értünk, a társadalmunkért tettek. Gondoljunk azokra is, akik szerényen, egyedül, sokszor betegen tengetik az életüket.

A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja egész évben odafigyel a környezetünkben élő rászoruló szépkorúakra. Mint Nagy Béla igazgatótól megtudtuk, a központban heti két alkalommal 280 idős ember számára főznek meleg ebédet s adnak mellé frissen sült kenyeret, október 1-én pedig 350 kenyeret adományoztak idős, beteg embereknek Beregszászon.

-          Hálatelt szívvel szeretném ezúttal is megköszönni a kárpátaljai magyar gazdáknak, hogy olyan szép számban csatlakoztak a Magyarok Kenyere akcióhoz, s búzaadományaikból 60-70%-ban biztosítani tudjuk egyházi intézményeink, öregotthonaink kenyérszükségletét, s szeretettel adhatunk belőle a rászoruló idős embereknek is – nyilatkozta lapunknak Nagy Béla főgondnok. –Ezek a gazdák, akik az idei gyengébb termés ellenére is rekord mennyiségű – több mint 100 tonna – búzát adtak össze, bizonyára megtapasztalták, hogy jobb adni, mint kapni, meg hogy a jókedvű adakozót szereti az Isten. Mi is Isten áldását kérjük életükre, munkájukra.

-          Nem mindenki tud eljönni a kenyérért…

-          Sajnos egyre több a lakáshoz, vagy az ágyhoz kötött idős. Immáron tizenöt éve, hogy rendszeresen meleg ebédet készítünk a nehezebb körülmények között egyedül élő, beteg öregeknek. Ez idő alatt – köszönet a Beregszászi Polgármesteri Hivatal segítségének – kiépült a szociális munkások hálózata. Ezek az emberek viszik ki rendszeresen az ebédet, s most a kenyeret azoknak, akik nem tudnak személyesen eljönni érte ide, a Kazinczy utcai állami idősek napközi otthonába. Hálás a szívünk az ő odaadó munkájukért is. Egymás terhét hordozzátok, s minden dolgotok szeretetben menjen véghez – ezt a parancsot kaptuk az Úrtól, s ennek megfelelően igyekszünk végezni munkánkat, szolgálatunkat.

A diakóniai központ öregekre figyelése legyen sokak számára példa. Forduljunk szeretettel, gondoskodással a környezetünkben élő idős emberek felé! Legyünk velük türelmesek, fogadjuk el őket, forduljunk feléjük szeretettel, hallgassuk meg gondjaikat, s ha tehetjük, segítsünk panaszaikon. Hiszen egykor ők voltak azok, akik áldozatkész, odaadó szeretetükkel a mai fiatalok, vagy középkorúak életét egyengették.

Kovács Erzsébet

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.