Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára

2020. Apr 11., szerző: Adminisztrátor

„Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11)  

Ünneplő Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreink!

Az egyházi évben két nagyon fontos, kötött idejű felkészülési időszak van. Mindkettő
negyven-negyven napig tart. Mindkét időszak középpontjában a húsvéti esemény, Jézus Krisztus feltámadása áll. Az első negyven nap a visszahúzódásnak, a befelé fordulásnak, a lemondásnak és az elcsendesedésnek az időszaka. Sok-sok imádsággal, bűnbánattal és böjtöléssel készül a keresztyén világ, s benne mi, reformátusok is Krisztus halálának és feltámadásának ünnepére.

A húsvétot követő negyven napos felkészülési időszak hasonlóan fontos, hiszen átéljük és
megéljük a húsvét csodáját, a feltámadás mindent átjáró örömét, azt a teljes örömöt, ami a megváltott keresztyén emberek ismertetőjegye. Húsvét a kezdete és a kiindulópontja a keresztyén ember örömének, hiszen az evangélium örömhír, a keresztyénség pedig az öröm vallása. Ez az öröm nem holmi könnyed vígasság, nem evilági „örömködés”, hanem a mi örömünk, a Krisztusban és Krisztus által legyőzött szomorúság.

 

Húsvétnak ezen a szent ünnepén tetszett az Istennek úgy próbára tenni minket, hogy el kell engednünk mindent, ami az ünnepi megszokás része volt. Most húsvétkor a harangszó a televízió vagy az internet elé hívogat minket, az úrvacsorát nem a lelkész kezéből vesszük, elmaradnak az ünnepi köszöntések és kézfogások. Egyetlen egy dolog maradhat most meg: a Krisztusban elnyert szabadítás, s a Megváltó bennünk teljessé lévő öröme. Így lehetünk mégiscsak gyülekezetben összegyülekezés nélkül, így lehet templommá minden otthon, s így kapaszkodhat össze lélekben mindenki, aki osztozik a húsvét örömében.
Krisztusban elnyert új életünk, tőle kapott apostolságunk ennek az örömnek a megélésére és hirdetésére hatalmaz fel bennünket, különösen is ebben az időszakban, szolgálva és könyörögve azokért, akik még nem ismerik a feltámadt Krisztust és a megszabadított ember örömét. Tudva és nem felejtve Megváltónk szavát:

„…kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,24b)
2020 húsvétján

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves testvérünknek!

Dr. Szabó István püspök és Veres Sándor főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület
Steinbach József püspök és Dr. Huszár Pál főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület
Kató Béla püspök és Dr. Dézsi Zoltán főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület
Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok
Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház
Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház
Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház
Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Dr. Fekete Károly püspök és Dr. Adorján Gusztáv főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.