Karácsonyi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára
2019. Dec 18., szerző: Adminisztrátor„Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,10b-11)
Kedves Testvéreink!
A karácsonyi angyali kar szavaival köszöntjük 2019-ben, Krisztus születésének ünnepén, a Magyar Református Egyház gyülekezeteit a Kárpát-medencében és a diaszpórában.
A kétezer évvel ezelőtt először felcsendült angyali szó ma is Isten Igéjeként szólít meg bennünket, hogy bátorítást meríthessünk belőle. Hiszen korunkban is annyi minden kelt félelmet bennünk! Félünk, hogy meg tudunk-e felelni a munkahelyi, iskolai, vagy családi elvárásoknak. Aggódunk, hogy hogyan tudjuk előteremteni megélhetésünk feltételeit magunknak és szeretteinknek. Félünk korunk népbetegségeitől és a testi-lelki gyengeségeink okozta nehézségektől, a betegség, a veszteség és a gyász fájdalmaitól, és gyakran félelemmel gondolunk életutunk lezárulására is. Egyre veszélyesebbé váló világunk is sokszor kelt bennünk szorongást: terrortámadások fenyegetései, a tőlünk nem messze zajló fegyveres konfliktus, az újra növekvő nukleáris fenyegetés és a klímaváltozás réme is mind-mind aggodalommal tölt el bennünket.
Az első karácsony idején sem volt ez másképp: az emberi élet nagy kérdései nem változtak, akkoriban is sokféle veszély fenyegetett. Az angyalok, az Isten hírnökei ebben a világban hirdették meg, először a pásztoroknak, aztán minden kor emberének, és most nekünk is, hogy „Ne féljetek!” S ez nem alaptalan felszólítás, mert arra mutat rá, aki karácsonykor kisgyermekként született meg embervilágunkba, és aki Üdvözítőként ki tud szabadítani bennünket az Isten nélküli élet reménytelenségéből és a halál fogságából. S ő az, Jézus Krisztus, akié, hitünk szerint, „minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28,18), és ahogy az egyetemes egyházzal közösen valljuk: „az ő uralkodásának nem lesz vége”. Ő az, aki által megszabadulunk a félelem rabságából, mert benne megtapasztaljuk, hogy a „teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1Jn 4,18). Ez a szeretet kapcsolja össze az Egyházat, és ezt, a Krisztusban ajándékba kapott egységet tapasztalhattuk meg a Magyar Református Egyház újraegyesülésének tizedik évfordulóján, 2019májusában Debrecenben, aReformátus Egység Napján mi is, különösen az úrvacsorai közösségünk átélésének felemelő pillanataiban.
Adja Isten, hogy amikor sokszor jogos aggodalommal tekintünk előre az előttünk álló évre is, most, karácsonykor nyerjünk bátorítást az Üdvözítőbe, az Úr Krisztusba vetett hitünkből. „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim 1,7).
Krisztus a jövő, együtt követjük őt!
Istentől áldott, boldog karácsonyi ünneplést kívánunk a Magyar Református Egyház minden gyülekezetének!
2019 karácsonyán
Dr. Szabó István püspök és Veres Sándor főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület
Steinbach József püspök és Dr. Huszár Pál főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület
Kató Béla püspök és Dr. Dézsi Zoltán főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület
Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok
Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház
Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház
Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház
Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Dr. Fekete Károly püspök és Dr. Adorján Gusztáv főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület
Híreink RSS
- Életre szóló elkötelezettség
- Pünkösdi körlevél
- Kárpátaljai reformátusok az egységnapon
- Csendesdélután Csongoron
- Gyászhír
- Nyitó áhítat (Ft. Horkay László, nyugalmazott püspök)
- Kárpátaljai találkozások - Május 24.
- Anyák napi csendesdélután Nagyberegen - Anya a kereszt alatt
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.