30 éve kapták vissza templomukat a tekeháziak

A jó Pásztor

A szovjetrendszer egyházellenes politikájának része volt, hogy elhurcolta papjait, úgymond, ha nincs pásztor, szétszéled a nyáj. De a nyáj továbbra is látogatta a templomokat, így hát sok helyen bezárták azt is, raktárakat, sportcsarnokokat, ateista múzeumokat alakítottak ki azokban. Tekeházán ravatalozónak nevezték ki a református templomot. A gyülekezet hozzáállását jellemzi: soha senki nem használta annak Isten házát. Viszont akadtak bátor és kitartó hívek, akik büntetés fejében is többször leverték a lakatot, s bementek, hogy ott imádkozhassanak, énekelhessenek. Harminc évvel ezelőtt végre aztán visszakapták a templomot, amiért akkor, és most vasárnap is hálát adtak.

Az évfordulóra – magyar állami támogatásnak és a hívek nagylelkű adományainak köszönhetően – szépen megújult a szent hajlék. És megteltek a padsorok. Eljöttek a testvérek közeli és távolabbi gyülekezetekből is, hogy együtt ünnepeljenek a tekeháziakkal. Peleskei Béla helyi lelkész köszöntését követően Hunyadi Attila, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye esperese olvasta a lekciót. Isten igéje ezúttal is megerősítette, miért is maradt meg a megpróbáltatások ellenére is a közösség: „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet” (Zsolt 91, 14). Erről szólt igehirdetésében Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője is. „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem… én életemet adom a juhokért” – olvashatjuk a János 10-ben. Az igehirdető történelmi áttekintésében rámutatott, hányszor akarták elpusztítani népünket (Tirianon, málenykij robot, templomok bezárása stb.), de mindenkor megtartott, felemelt bennünket az Úr. A hit ereje tartotta meg gyülekezeteinket, mert a bezárt templomok ellenére egybegyűltek az emberek imádkozni, énekelni, tudva, hogy ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében, ott ott van közöttük Isten, és meghallgatja őket. Olyan pásztorunk van, aki maga is báránnyá lett, hogy megfizesse bűneinket, hogy kegyelmet nyerjünk. Ha nem követjük az Ő szavát, elveszünk. Halljuk meg a jó Pásztor szavát, bízzunk benne, hagyatkozzunk akaratára – ő vezet bennünket, zárta gondolatait Héder János.

Megható volt hallani azt a verset, amit harminc évvel ezelőtt egy masnis kislány mondott el, s most felnőttfejjel újra kiállt a gyülekezet elé Borsos Katalin. A lelkekhez szóltak azok a megzenésített versek is, melyekkel a BorzsaVári népi együttes szolgált Kovács Sándor és felesége, Erika, mezővári kántorok vezetésével. Az összeállításuk abban erősítette meg a hallgatóságot, hogy ezt a földet adta nekünk Isten, itt kell maradnunk, ha nehezebb is az élet, mint másutt, de Ő velünk van, és megtart bennünket, ha vezetését elfogadjuk.

Peleskei Béla lelkipásztor beszámolt a gyülekezet életéről, a templom történetéről, a felújítási munkálatokról. Majd a meghívott vendégek köszöntötték a gyülekezetet. Fülöp Barna, Magyarország beregszászi Konzulátusának konzulja arról számolt be, milyen hatalmas töltést kapott ezen az alkalmon. Wass Albert Üzenet haza című verséből idézett, annak utolsó sorát – a víz szalad, de a kő marad – kiemelve hangsúlyozta: a kő önöket szimbolizálja, akik itt maradtak, megőrizték anyanyelvüket, hitüket.

Hálás szívvel boruljunk le Isten előtt, mert bőségesen megáldott bennünket, adjunk hálát a templomért, a kilencvenes években kezdődött ébredésért, azért, hogy még vagyunk, fogalmazott a 100. zsoltárra alapozott köszöntőjében Petrusinec Vladimir, az egyházkerület világi főjegyzője. Aki a mindennapi megújulás szükségességére is figyelmeztetett.  Köszöntötte az egybegyűlteket Hunyadi Attila esperes, aki itt kezdte szolgálatát, Nagy Barna, az egyházmegye főgondnoka. A megjelent lelkészek nevében Homoki Tibor, az egyházmegye missziói bizottságának elnöke a Jelenések könyve 2. részének válogatott versei alapján fogalmazta meg gondolatait. Nem a falakat kell ünnepelni, hanem a megújult lelkeket, ha te nem újulsz meg, elkárhozol. De Istennek van hatalma megújítani mindenkit – figyelmeztetett Zimányi József (Magyarország) lelkész, aki lelkészgyerekként Tekeházán született, s most is, mint korábbi evangelizációs alkalmakra, örömmel jött haza.

Az alkalom áldással és nemzeti imánk eléneklésével ért véget.

Marton Erzsébet