Zenei hitvallásaink

2017. Jun 19., szerző: Adminisztrátor

Zengett az ének, Istent dicsérték az 500 éves zsoltárok június 17-én, szombaton a beregszászi református nagytemplomban.

A Magyarország Kormánya által létrehozott Reformáció Emlékbizottság egész éves rendezvénysorozattal próbálja továbbadni és átörökíteni hitvalló reformátoraink szellemiségét. Ennek egyik különleges eleme az a tizenegy állomásos koncertsorozat, mely 2016 szeptemberében indult útjára azzal a céllal, hogy bejárja az egész Kárpát-medencét, és református egyházzenei történelmünk félévezredes múltjában kalauzolja el a hallgatót.

 

A tisztán csengő szólamok hullámain az idén 278 éves Debreceni Kollégiumi Kántus és a 2001-ben alakult Psalterium Hungaricum váltak révészeinkké Berkesi Sándor és Arany János karnagyurak vezényletével.

Az egyéves koncertsorozat hetedik állomása volt a beregszászi fellépés, mely egyszerre nyújtott spirituális és kulturális élményt. A megjelenteket Zán Fábián Sándor a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke köszöntötte a 28. Zsoltár 6-9. verseivel: „Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és pajzsom, ő benne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége. Tartsd meg a te népedet és áldd meg a te örökségedet, legeltesd és magasztald fel őket mindörökké!”

Arany János karnagy az előadott művek rövid történetét osztotta meg a hallgatósággal. A repertoár kronológiai szempontból első állomása a Kálvin javaslatára készült genfi zsoltár Claude Goudimel által feldolgozott négyszólamú 47. zsoltára volt. Majd a német romantika egy úttörő zeneszerzője, Felix Mendelssohn-Bartholdy egyik zsoltárfeldolgozását adta elő az ily módon összevont kórus. Ezek mellett több magyar zeneszerző darabjai is megörvendeztették az érdeklődőket, mint például a kortárs Vajda János, vagy éppen az apa-fia szerzőpáros Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt néhány darabja is felcsendült. Több mű hangzott el a háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző Kodály Zoltán alkotásai közül, illetve egy Kolos István szerzeményt is elhozott a két kórus Beregszászba.

A felemelő koncertélményt a kecskeméti születésű Sárosi Dániel orgonaművész és a fiatal kárpátaljai virtuóz, Holozsai Eszter fuvolajátéka gazdagította.

Az ilyen egyházi énekkarok nagyon fontos feladata az Úr Isten Igéjének zengő megszólaltatása, továbbadása, és a hívők, a hallgatók szívéhez való eljuttatása – mondta Arany János karnagy. –  E tekintetben a hangverseny egyben igehirdetés is. Az pedig, hogy a Reformáció 500. emlékévének ünnepi sorozatához csatlakozhattunk nagy megtiszteltetés mindkét kórus számára.

A Liszt Ferenc-díjas Berkesi Sándor karnagy, saját elmondása szerint mindig is misszionárius típus volt, aki idén ötven éve vezeti a Kántust, így mindig is fontosnak tartotta, hogy együtt munkálkodjunk a Kárpát-medence református zenei anyanyelvének fejlődéséért.

Nagy Gabriella

A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.