Utcai evangelizáció Beregszászon

2017. Jun 06., szerző: Adminisztrátor

Hat ország, egy nemzet, egy evangélium

A Reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a beregszászi református gyülekezet utcai evangelizációt szervezett Hat ország, egy nemzet, egy evangélium címmel. Estéről estére megtelt Beregszász főtere, hogy Isten igéjére figyelve együtt készüljön a közösség pünkösd ünnepére.

Mint Taracközi Ferenc, a gyülekezet vezető lelkésze hangsúlyozta, a rendezvénnyel azt szeretnék hangsúlyozni, hogy Isten népe, köztük a magyar nemzet határokkal szétszakítottságban élő tagjai is testvérek, akiknek ugyanaz az evangélium hirdettetik. 

 Kedden Szenn Péter horvátországi református lelkész a keresztyén közösséghez való tartozás, az Istennel való áldott kapcsolat fontosságára hívta fel a figyelmet, a nehéz időkben is legyünk lankadatlanok, és Isten megsegít, hangsúlyozta.

 Hitbeli és nemzetségbeli közösség vagyunk, fogalmazott szerdán Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, aki kiemelte: nem csupán akarni kell Isten kegyelmét, hanem el kell fogadni azt. Halljuk meg a missziói parancsot – tegyetek tanítványokká minden népeket! – és legyünk tanítványok. Tartsuk meg az Úr minden rendelését, s akkor, ahogy Jézus megígérte, velünk lesz a világ végezetéig.

Ábrahám és Lót példáját tárta elénk Géresi Róbert püspökhelyettes (Szlovákia) csütörtökön. A mai világban is a lóti szemlélet uralkodik, mondta az igehirdető: szerezd meg magadnak a jobbat, a többet, a mindent. Ábrahám viszont nagylelkű, alappéldája Isten nagylelkűségének, aki eljött, emberré lett, szenvedett és meghalt érettünk. Tudunk-e élni nagylelkűségével? Elfogadjuk a megváltást és hitben élünk? Tudjuk-e követni Ábrahám nagylelkűségét? Megbocsátunk-e embertársainknak? – tette fel az elgondolkodásra indító kérdéseket Géresi Róbert.

Az igazi bölcsesség Isten ismerete, az igazi jel a kereszt, amely reménységet sugároz, bizonyítja, hogy Isten szeret, fogalmazott pénteken Halász Béla püspök (Szerbia), aki hangsúlyozta: már itt e földön „szükség néktek újonnan születnetek”. Ehhez meg kell nyitni szívünket az evangélium előtt, élő hitre kell jutni.   

Szombaton Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke a bűnről és annak következményeiről beszélt. Az ószövetségben halál, veszedelem várt a bűnösre, az újszövetség embere helyett viszont, a mi bűneink büntetését Jézus elhordozta érettünk. Nekünk kell döntenünk: maradunk továbbra is bűn terhe alatt, vagy követjük azt, aki az örök életre hív.

Pünkösd vasárnapján a beregszászi református templomban úrvacsorával egybekötött ünnepi istentisztelettel zárult az evangelizáció, ahol Kató Béla erdélyi püspök hirdette az igét. Arról tanított, hogyan kell megélnie hitét ma a keresztyén embernek a környezetében, hogy életével a távol lévőket is közelebb vezesse Istenhez. Ma az új reformáció korát éljük, mondta. Az első reformációkor az embernek az Istenhez, ma pedig az embernek az emberhez való viszonyát kell tisztázni.

Az evangelizációs alkalmak során bizonyságtételek erősítették a hallgatóságot, illetve a helyi gyülekezet kamarakórusának, dalárdájának, gyermekkara mellett a Kovács Sándor, Kovács Erika és Gáti Györgyi alkotta trió, a Kovács családi zenekar, a nagypaládi Hozsanna keresztyén ifjúsági zenekar és az ungvári Credo együttes énekszolgálata gazdagította és erősítette a résztvevőket.

Marton Erzsébet

A programot az EMMI, az EMET és a Reformációs Emlékbizottság támogatta



A hírhez még nem érkezett
hozzászólás.
Hozzászólok.