Beregszászban ülésezett a Generális Konvent elnöksége

A megmaradás záloga az ittmaradás

A Generális Konvent (Magyar Református Egyház) idei első elnökségi ülését ezúttal Kárpátalján tartották. Az ülésen elfogadták a költségvetést, sor került a részegyházak életéről szóló beszámolókra, a Kárpát-medencei református média valamint a Kárpát-medencei Oktatási Alap beszámolójára. Egyik fő téma a reformáció 500. évfordulójának méltó megünneplése, az ehhez kapcsolódó programok egyeztetése volt, de szóba került a Csillagpont ifjúsági találkozó is, valamint a 2015. évi kiemelt programok egyeztetése. Kárpátaljai kérdéseket érintve napirendre került a nemzetközi és Kárpát-medencei összefogások eddigi lépéseinek és jövőbeni terveinek megvitatása, illetve a kárpátaljai reformátusok melletti szolidaritás kérdése.

Mint Bogárdi Szabó István, a Magyar Református Egyház Zsinatának újonnan megválasztott lelkészi elnöke az ülés szünetében elmondta, ezzel a helyválasztással is szolidaritásukat szerették volna kifejezésre juttatni, megerősíteni a kárpátaljai magyarokat abban, hogy nincsenek egyedül a nehéz helyzetben, hogy a Kárpát-medencei református testvérek együtt éreznek velük, imádkoznak érettük és segítő kezet nyújtanak a bajban.

Lapunknak nyilatkozva Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke elmondta, hogy a Felvidéken egyházuk által a kárpátaljaiak számára április 15-ig meghirdetett gyűjtésbe a református hívek mellett politikusok, valamint más felekezetűek is bekapcsolódtak, és szlovák adakozók is vannak. Pénzt gyűjtenek, s abból itt, Kárpátalján vásárolnak tartós élelmiszert a rászorulóknak. Alig két héttel ezelőtt hozták meg Beregszászba és Borzsovára az első szállítmányt, s most újabb 3000 eurós támogatással érkeztek, melyből a GK elnökségi ülése után Nagy Bélával, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja vezetőjével és munkatársaival megvásárolják a szükséges élelmiszert, és eljuttatják a leginkább nélkülözőknek.

Hálás szívvel mondok köszönetet Istennek, hogy mindig vezet hozzánk segítő szándékú embereket, mondta Nagy Béla, a KRE főgondnoka. 2009-ben Debrecenben szerződésbe foglaltuk, hogy egy nagy család tagjai vagyunk, egymásért mindent megteszünk. Ez most a részegyházak cselekvő szeretetében meg is nyilvánul. Bebizonyosodott, hogy aki gyorsan ad, kétszer ad. Látva az itteni helyzetet, a támogatóink is érzik, hogy jobb adni, mint kapni.

Sajnálatát fejezte ki az Ukrajnában, Kárpátalján kialakult helyzet miatt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület újonnan megválasztott püspöke is, aki a korábban kialakult testvéri kapcsolatok megerősítéséről biztosította az ittenieket, s mint mondta, igyekeznek minden lehető segítséget megadni. A püspök arról tájékoztatott, hogy a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete (REDIE) közgyűlésén arról döntöttek, hogy 5 millió forintnyi összeggel támogatják a teológián tanuló kárpátaljai diákokat, s mivel az itteni érettségizők egy évvel fiatalabbak magyarországi kortársaiknál, számukra egyéves felkészítő évfolyamot szerveznek. Fekete Károly arról is beszámolt, hogy részt vett már több adomány ideszállításában, s azt tapasztalja, hogy nagy lelkierővel bírnak az itten emberek, s példát mutatnak abból, hogyan lehet egymásba kapaszkodva élni, megmaradni.

Az erdélyi reformátusok sem maradtak érzéketlenek, elsőként nyújtottak segítő kezet a kárpátaljaiaknak. Az elmúlt ősszel nyújtott jelentős támogatásért a KRE vezetősége idén a Kárpátaljai Református Egyház Kiemelt Patrónusa díjat Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének adományozta. Kérdésünkre válaszolva a püspök úr elmondta, hogy Erdély népe is átélt hasonló helyzetet, s ott sem jött még el a Kánaán, de a Kárpát-medencei Református Egyház egy, és egyetlen testrészéről sem feledkezhet meg. Az erdélyi testvérek – akárcsak anno a kárpátaljaiak – megmutatták, hogy a kevésből is lehet adni, ha testvéri szeretet él a szívünkben. A Kárpát-medencei magyarságot igen sok megpróbáltatás érte már az elmúlt évtizedekben is – gondoljunk csak a délszláv háborúra, a felvidéki kitelepítésekre, a romániai forradalomra, és Kárpátalját is megtizedelte a sztálini lágerekbe való elhurcolás –, így értjük egymást, tudjuk, mit éreznek most az itteni magyarok: bizonytalanság van a szívükben és a menekülés gondolata foglalkoztatja sokakat. Mi imaközösségekben imádkozunk az itteniekért, a békétlenség miatt szükséget szenvedőkért, hogy ne kelljen elhagyniuk azt a földet, amelyet őseink hagytak ránk, mondta Kató Béla.

Azért imádkozunk, hogy a kárpátaljaiak ne éljék át azt, amit mi átéltünk a hét évig tartó délszláv háborúban, mondta Csáti Szabó Lajos, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke. Örülök, hogy itt nem ropognak a fegyverek. A Horvátországban élő magyarok igencsak megfogyatkoztak, de akik maradtak, élő bizonyságtevői annak, hogy nehezebb időket is túl lehet élni, ha hiszünk az Istenben, ha bízunk Benne, mondta.

Az Úr megsegített minket a délszláv háborúban, meg vagyok győződve, hogy a kárpátaljaiakat sem hagyja magukra, mondta lapunknak nyilatkozva Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke. Mi Délvidéken tapasztaltuk, az anyagi veszteségek, gazdasági válság mellett milyen erkölcsi rombolást végez a háború, a háborús helyzet, s annak milyen hosszan tartó következményei vannak. De a hit erőt ad elviselni a terheket.

Kárpátalján a háború előtt is nehéz körülmények között éltek az emberek, ezért még nehezebb lesz a talpra állás, de bízni kell, és hinni, hogy „Akik Istent szeretik, minden javukra van”, vallja Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke. Aki elmondta, hogy a Generális Konvent elnökségével többek között azokat a lehetőségeket is megbeszélték, amelyekkel enyhíthetnének az itteni kialakult válságos helyzeten. Mint mondta, a természetbeni adományokat hálás szívvel megköszönjük, de ezek csupán ideiglenes megoldást nyújtanak egyeseknek, a legelszegényedettebb rétegnek, és arra jók, hogy az ingyenkonyháinkat fenn tudjuk tartani. Emellett olyan megoldásokat kell keresni, amelyekkel megtarthatjuk mindazt, amink van. Így például magyar oktatási intézményeinket. A Kárpát-medencei pedagógustársadalom úgy segíthetne, ha például tízen-tízen felkarolnának egy kárpátaljai tanárt, s bizonyos összeggel kiegészítenék a bérüket, hogy pedagógusaink ne hagyják el szülőföldjüket a megélhetési gondok következtében, hogy legyenek, akik tanítják a gyermekeinket. Mert különben a gyermekeket is elviszik magyarországi iskolákba, vagy idehaza ukránba íratják be, s elveszítik identitásukat. Vagy éppen a mezőgazdasági termelőket kellene vetőmagvakkal, növényvédő szerekkel segíteni, hogy ne maradjanak parlagon a földek, üresen a fóliasátrak amiatt, mert a hrivnya drasztikus romlása miatt szinte csődbe kerültek, nincs alaptőke a tavaszi munkák megkezdésére, s ha nem lesz vetés, nem lesz aratás sem, s ezáltal még inkább súlyosbodik a már most is katasztrofális helyzet. S hogy mit üzen a KRE püspöke az elszegényedett, elkeseredett, menni vagy maradni dilemmával küszködő kárpátaljai magyarságnak? Összeszorított fogakkal is ki kell bírnunk ezt a korszakot, ne hagyjuk, hogy elűzzenek bennünket szülőföldünkről, mert a megmaradás záloga az ittmaradás. Hiszem, hogy Isten megsegít, ha emberek maradunk ebben az embertelen világban.

Marton Erzsébet