FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
2012. Feb 13., szerző: Adminisztrátor
A NAGYDOBRONYI REFORMÁTUS LÍCEUM FELVÉTELT HIRDET A 2012/2013-AS TANÉVRE A Nagydobronyi Református Líceumba azon személy jelentkezhet, aki 2012 júliusáig befejezi az általános iskola 9. osztályát. Intézményünkben az oktatás ideje 2 év. Az oktatás fizika-matematika, illetve biológia-kémia tagozaton történik. Ennek megfelelően emelt óraszámban oktatjuk a fizikát, matematikát, biológiát, kémiát. A diákjaink emellett külföldi vendégtanár segítségével emelt szinten tanulhatják az angol nyelvet, valamint igény szerint ECDL vizsgát is tehetnek. A jelentkezőknek írásbeli vizsgát kell tenniük (teszt formájában) matematikából, magyar nyelvből, bibliaismeretből és egyháztörténetből. Ének-zene jártasságukról pedig meghallgatás formájában. A felvételi vizsgát megelőzően konzultációkat tartunk 2012. február 18-tól kezdődően és az ezt követő minden második hétvégén, melyre szeretettel várunk minden jelentkezőt. A konzultáció kezdete 9 óra (h.i.sz), melynek költsége 10 hr. alkalmanként. Minden felvételt nyert diák részére kollégiumot és teljes ellátást biztosítunk, amelyhez a szülőktől szükség és lehetőség szerint támogatást kérünk. A felvételi vizsgák időpontja: 2012. május 1., 8:00 óra A felvételi költségek díja: 25 hr Jelentkezni a líceumban igényelhető vagy a líceum honlapjáról letölthető jelentkezési lapon lehet. A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkész zárt borítékban csatolt ajánlólevele. ELÉRHETŐSÉGEINK: Címünk: 89463, Ungvári járás, Nagydobrony, Alvég u.5. Tel./fax: 0312-714298 Email: ndreflic@gmail.com Honlap: http://dobronyigimi.at.ua
Híreink RSS
- Jó hír a temetőkertből
- Hiszünk az élet diadalában
- A fájdalom és a reménység hangjai
- Európai Nők Konferenciája Libanonban, a Dhour Choueir Evangéliumi Konferencia Központban
- Egyházkerületi közgyűlés
- A Beregszászi Járási Kórházban tett látogatást a KRE küldöttsége
- Reménnyel a reménykedők között
- Ülésezik a KRE zsinata
- „Van mit tanulnunk hitben és emberségben”
- Egyházkerületi női csendesnap Nagydobronyban - Szolgáljatok az Úrnak örömmel
- Dunántúli szolgálattevők szolgálata Badalóban
- A Beregi Református Egyházmegye közgyűlésén - Ne félj: az Úr jár előtted!
Programajánló RSS
- Nőszövetségi csendesdélután
- Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
- Emlékzsinat
- Hálaadó istentisztelet Haranglábon
- Felnőtt evangelizációs hét
- Presbiteri csendeshétvége
- Megújulás éve megújuló házasságban
- Nyílt nap
- Világimanap 2024
- Bach Mindenkinek
- Virágvasárnapi csendesdélutánok Máramaros-Ugocsa megyében
- 4. Harangtörténeti Konferencia,
Kitekintő RSS
- KOEN - bemutató napok Kárpátalján
- Koen bemutatónapok
- Érted is. Érted is?
- Részvétnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- SZAVALÓ- és ÉNEKVERSENY VALAMINT RAJZ- és FOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁS IDŐPONTVÁLTOZÁS!!!
- 100 éves a Kárpátaljai Református Egyházkerület
- Kárpát-medencei protestáns teológushallgatók találkozója Budapesten
- Április 5-én temetik Répás Zsuzsannát
- Ökumenikus imahét 2023
- Hálaadó estet tartott a szeretetszolgálat (MRSZ)
Pályázatok RSS
- Megjelent a 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázati kiírása
- FELHÍVÁS
- A Kárpátaljai Református Egyház együttműködve a HEKS/EPER Románia-val pályázatot hirdet
- A Kálvin János Református Szakkollégium a 2024/25-ös tanévben is felvételt hirdet.
- Pályázati lehetőségek
- Nagydobronyi Református Líceum - Felvételi 2024
- Felvételi lehetőség a Nagyberegi Református Líceumba
- Felvételi felhívás
- Krízishelyzetben érintettek felkarolása
- Bibliaismereti verseny 2024
- A Nagyberegi Református Líceum pótfelvételt hirdet
- A Nagydobronyi Református Líceum pótfelvételit hirdet
Események RSS
-
May 30.
Harangtörténeti konferencia
Aloldalainkról
- Köszönetnyilvánítás
- Köszönetnyilvánítás
- Ünnepi istentisztelet
- Bach mindenkinek
- Ungvári református énekkari találkozó 2023
- A húsvét nem valami mítosz
- Tarnóci református istentisztelet 2023 április 7 Nagypénteki istentisztelet
- Ungtarnóci református istentisztelet 2023 február 12 Héder János Cselekvő hit!
- Önkénteseink az anyaországban
hozzászólás.
Hozzászólok.